2019. május 31.

47. A szabadidő kulturált eltöltése

Jó reggelt! ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ-szolj!

No, ámberek, azért gyűltünk ma itt össze, hogy szógálatban legyünk, ám nem leszünk! Elfogyott a bendzinn, és bendzinn nélkül nem megy az ótó sehova. Mondtam is az Őragy Úrnak, hogy azért a kapitányság elé kiállhatnánk, aztán legalább a kék lámpa menjen a közbiztonság érdekében, de aszonta, hogy ilyenkor, szeptember végén már nincs keret új akkumulátorra, ha ne adj isten, lemerülne egy.

Néztem is nagy szemekkel, hogy „ezek szerint valamikor az év egy ezt megelőző szakaszában volt pénz akkumulátorra?” „Volt.” „És mi lett vele?” „Mindent én se tudhatok, főtörzs.”

Aztán eszembe jutott, hogy villanypásztort építettünk a főnök hétvégi telkén pár hónapja. Maguk is emlékeznek? Igen? És mondják: láttak maguk arrafelé villanyoszlopot? Hm…

Szóval, kérem, most, hogy leállt a technika, az volt a javallat, hogy mivel ma harmincadika van, ezt a napot irodai munkával töltjük, aztán holnap, elsején megint lesz bendzinn ezerrel. Mondtam az Őragy Úrnak, hogy az „nem fog menni, tetszik tudni, a papper már a hét elején elfogyott, oszt még annyit se tudunk írni, mint egy átlagos pigmeus.” Úgy felhúzta a főnök a szemöldökit, hogy összegubancolódott a hajával, oszt úgy maradt: „elfogyott a papper?! De hát mit csináltak vele?” Én meg csak széttártam a kezem: „szerintem, főnök, esszük! Más magyarázatot nem találok. Mert hogy nyolcvanhat példányban leírunk minden büfit, az nyilván nem vihet el ennyi lapot!” „Igaza van, főtörzs, valaki biztos eszi! A hétszázát! Jut eszembe, miért írta az utolsó jelentése végére: készült 3 penészölőd?” „Kódolás, Őragy Úr, kódolás. A penészölőt a lakásba szoktam venni, ha támad a gomba. Amikor felírom egy cedullára, hogy el ne felejtsem, úgy rövidítem: p.ölő. Namármost, a pölö, az pl., tehát a penészölőd, az pl és d a végén, azaz egybe olvasva: pld! Vagyis helyesen: készült 3 penészölőd, azaz: készült 3 pld-ban! Így tévesztem meg az esetleges államtitoksértőt.” Néz azzal a savózöld szemivel: „maga nagyon ravasz, főtörzs!” „Tudom, főnök, ezért nem vagyok még nehéz vasban a vármegye tömlöcében!”

Na, de nem is ez a lényeg, hanem mivel se bendzinn, se papper, kaptunk egy szabad napot. Benn kell maradnunk, de mivel a feltételek nem adottak, nem kő dógozni. Aszonta a főnök, hogy csendben legyünk, ne kerüljünk a kapitány úr elejbe, mert baj lesz. Javallottam, hogy akkor kimehetnénk testületileg a Krémer nyaralójába, és akkor nem vagyunk szem előtt. Aszonta, jól van, de ő nem tud róla! Mondtam, „semmi gond, Őragy Úr, általában amúgy se tud róla!”

Nos, ámberek, mostan ezt a napot itt együtt eltöltjük a szőlőben. Kulturáltan. Nem akarom, hogy valaki leokádja a tőkéket, mert érzékenyek a növények a gyomorsavra, és nem hálálják meg a gondoskodást. Maguk hárman látom, már nekiálltak főzni, nagyon helyes. A többiek is foglalják el magukat és egymást. Krémer, Csupati, Kálmán, maguk velem gyünnek. Kártyázni fogunk. Hogyhogy mit, fijjam?! Fájert nem játszhatunk, az a tűzoltóké! Há’ magyar ámber maga?! Ultizni fogunk! Igen, négyen! Formabontók leszünk, mint a Teriblek! A Kálmán úgyse számít. Csupati, maga lesz ezzel a vonalzóagyúval, Krémer, maga velem! Na, osszon, fijjam! Pöpöpö! Apád, anyád ide gyüjjön!

Ne nézzen, csimotám, ne nézzen, én ilyen kicsattanó, életvidám, szarkasztikus, empirikus ámber vagyok, aki örül az élet apróságainak! Látják, ezért nem szeretek pokkerezni, az az olyan unalmas ámbereknek való, mint a Vitray! Mi a jó abban, hogy csak ülünk kőarccal, osztán nem szólunk, csak pillogunk, akár tehén a pitypangra! Na, persze, tudok én pokkerezni is, egyszer még a Sport 1 is adta a partimat, csak hát nem vették jó néven, hogy osztás után hátbalapogattam valami Dzsémszet, aki mellettem komorkodott, hogy „ezt nézd, inglismen, drillem van, há’ nem csuda?!” Az meg csak finnyálkodott, hogy „Oh no!”

Na, mondtam is neki, hogy „ne beszélj oroszul, ha nem megy az neked, fijjam, az nem oh no, hanem helyesen ánó, de ha én semleges nemű vagyok neked, akkor mindjárt azt csinálod belőled is, te labanc!” Na, ekkor bekevertek egy reklámot, oszt utána má’ hogy, hogy nem, nem is ültem az asztalnál!

Íme egy piros hetes, na, erre mit lép, Kálmán? Zöld?! Krémer, kontra, Krémer! Ne aludjon, mert megborítom, mint Honecker az archívumot!

Az is milyen sztori volt! Emlékszem, 1990-ben történt, ott sétáltam Karl Max Stadtban, és rajtam volt az a szép új napszemüvegem, amit a Szabó Lacitól kaptam a százötvenedik adás emlékére, ahol engem is bemutattak, mint a tüdőcsúcsi csavarhúzós rablók elfogóját. A Szabó Laci egyenesen a szemiről vette le azt a szép darabot… Hééé!!!!

Fijjam, rendesen forgassa azt a bográcsot, nehogy odakozmáljon, mert dörzsiszivacsként fejezi be földi pályafutását, ha brikettet köll ennem! Jól főzze meg azt a galambpörköltet! Eltart egy darabig, nem mai lyányok ezek a gerlék, az egyiknek a lábán még találtam egy üzenetet is, hogy „Kitörünk a gyűrűből, mert elfogyott a srapnel! Aláírás: Rommel.”

Szóval ott sétálok kopasz fejjel ― mert hogy már akkoriban is kilenc sorban volt összesen három szál hajam ― egyenruhában, a Szabó Laci duplacsészényi napszemüvegével a karl marx stadti főtéren, ahogy köll, mikor megáll egy Volga, kipattan belőle két fekete kabátos ámber, hogy „Gútentág, Herr General!” Mondtam is nekik, hogy „Ja, ja, eléggé keheg a Volgátok, tényleg kéne egy generál, fijjúk!” Erre tisztelegnek, hogy „Stasi!” Nézek, mint a kredencablak, hogy mivaaa’?! Mondják, hogy schnell be a wagenba…

Kálmán, maga tökpojáca, ezt nem szubkontrázza?! Akkor emelek! Majd mondja el az asszonynak, hogy azért vesztett, mert vegytisztán hülye!…

Szóval elvittek valami kormányépülethez, ahogy kiszállok, rám ront a Honecker, és úgy lesmárol, hogy még az unokám is köpködni fog. Aszondja: „Jaruzelsky, mein kamerad!” „Jaaaa! ― mondom ― Nekem ugyan nincs kamerám, de ha adnak egyet, szívesen lekapom magát, Erich, ha már a saját gestápósai ilyen antiműszaki ámberek!” Utána ettünk, ittunk, el is áztunk kicsinyég, mire úgy éjfél körül rám néz olyan „mostan dűlök pofára” képpel, hogy „Mein General!” Gondoltam is, hogy igazad, van, rád fog férni. De folytatta: „Mein General, was ist Gorbacsov?” Gorbacsov? ― gondoltam. Még mindig vodkázni akarsz, te SS-light? Nem kéne! Mondtam is neki, de úgy bizalmasan, súgva: „Erich, nein Gorbacsov. Gorbacsov kaputt!” „Ahhh! Kaputt?!” „Ja, kaputt. Aludjá’, vazze’! Be vagy nyomva, mint a rajzszeg. Öööö… tente Tante, ja?” De csak néz döbbenten: „Gorbacsov kaputt?!” Mit tehettem, bólogattam: „Ja, ja, kaputt. Ócseny kaputt! Brandenburgi kaputt! Ja?” „Brandenburgi kaputt?!” „Ja, Brandenburgi kaputt! Nyissad ki, haza akarok má’ menni, vár az asszony, meg fog ölni! Öööö… mnye Manka ich bin kaputt, ja?” „Ahh! Jaruzelsky kaputt? Gorbacsov kaputt?!” „Ja, ja, csak engedjé” mán!” Na, oszt el is gyühettem. Inkognitóban!

Mire felébredtem, ledöntötték Berlinben a falat. A mai napig se tudom, mijé’?! Na, hogy áll az a galambpöri, ámberek?

2019. április. 23.

46. A vízi rendészet

Jó reggelt, jó pancsolást! Le lehet ülni, ámberek, de óvatosan, mert marhára billeg ez a teknő. Éló, éló, éló! Óvatosabban, csimotáim, óvatosabban, nem vagyok én mosdószivacs, hogy bevizezzem magam!

Az is milyen csalás, ha már szóba került! Dehogy mosdik, csak ül bután a kád szélén! Én meg megvettem az asszonynak, hogy hadd örüljön. Na, mindegy. Na, mindenki fixálódott? Remek, Csupati, menjen le a kazánházba, aztán nézze meg, hogy állunk naftával.

Na, ámberek, hogy is kerültünk ebbe a mostani ― mondhatnók: ingatag ― helyzetbe? Hát kérem alássan, az a nagy helyzet, hogy az Őragy Úr felajánlott minket. A megyén volt egy konferanszié, aminek a célja az új koncepció kidolgozása volt. Az új cél a „Folyamatos rendőrség” megteremtése, szlogenünk: „Önökért úszunk az árral!” Ne rám nézzenek, szerintem az se érti, aki kitalálta, nemhogy én!

A gond ott volt, hogy amikor megkérdezték, hogy akar-e valaki hozzászólni, akkor az Őragy Úr feltartotta a kezit. Ámberek, Isten az atyám, úgy húztam lefelé azt a bal kart, mint Stallonét a zuhanó lyány, de hát az Őragy Úr erős ámber, fél szógálatát a konditeremben tölti, én meg egy sörhasú, punnyadt nyugdíjasszökevény vagyok, nem bírtam vele, csak felemelte a karját, én meg csüggtem rajta szótlanul, mint a naspolya, mígnem visszatottyantam a székbe.

No, lényeg a lényeg: felszólították. Fel is szólalt…

Aszonta, hogy az új „Folyamatos rendőrség” koncepció jó, előremutató, píáros, polgárbarát, látható, hallható, és teljes mellszélesség, és előre a szebb jövőbe. Na, mondom, főtörzs, ezeket a szebb jövőket mindég te szívod meg. Aztán az Őragy Úr felajánlotta, hogy mivel itt folyik mellettünk a Duna, egy osztaggal részt kíván venni a „Folyamatos rendőrségben”. Még hozzátette, hogy bérmentve! Gondoltam, akkor mentse csak a bérét, én is azt teszem az enyimmel.

Amikor leült, már furcsán néztek rá páran, oda is súgta nekem, hogy talán túl merészen fogalmazott? Mondom: „dehogy! Csak ezt a folyamatos rendőrséget tetszett hajszálnyira félreérteni, itten nem vízi rendőrségről van szó!” „Dehogynem! Én csak tudom, diplomám van!” Gondoltam, persze, hogy van, problémakuszálásból még doktoráltál is!

Hát, ámberek, így kerültünk a folyóra. Ha már így alakult, akkor ússzunk az árral a népért, bár megmondom, ezt a rohadt jelmondatot már most se értem. Szerintem az lehet mögötte, hogy valakinek a valakije vett egy matricagyártó gépet, oszt az új szlogen egy időre ellátja munkával, mire az utolsó Nivára is felnyalnak belőle vagy hatot.

Na, akkor okítok. Amin ülünk, az kérem alássan egy szovjet gyártmányú rendőrségi rombolóbárka, típusára nézve „Nyebuborékij Zaporozsec”. A neve „Pelikán József”. Én ezt nomen est omenként fogom fel, tehát olyan sztoicizmust várok el maguktól is, mint az inkriminált gátőrtől. A hajó felszerelése: egy darab repedt termosz. Kidobnám, de ahogy elnézem, van rajta vagy hatvan leltárcédula, szóval valaki láthatóan abból él, hogy ezt nyilvántartja. Ne vegyük el a kenyerét ennek a hasznos lénynek, nyilván vannak gyerekei is, akiket etetnie köll, úgyhogy ezt a termoszt most elzárom ide alulra, hogy megmaradjon. A rádiókat magunkkal hozzuk a partról. Elég lesz a kézi adóvevő, mert úgy tervezem, ezzel a lélekvesztővel nem távolodunk el két méternél jobban a mólótól. Na, Csupati, mennyi gázolaj van lenn? Hatvan liter? Hm… Ötvennel töltse fel az olajkályhát, mert baromi hideg van, a többivel meg járassa a motort, hadd lássák, hogy gomolyog a füst, tehát dolgozunk. Az olajkályha azért van itt, mert mi vagyunk Győr és Esztergom között az egyetlen jégtörő hajó is, és ez lesz a téli felszerelés. A jégtörést úgy képzelem, hogy az orrból egy láncon leengedjük a jégre a kályhát, oszt ha felolvasztotta a zantarktiszt, akkor egy méterrel előbbre megyünk, majd újra leeresztjük, oszt várunk. Mire átaraszolunk a túlpartra, addigra éppen kitavaszodik.

Mivel a folyónak megadjuk az esélyt, hogy ezzel a tempóval befagyjon mögöttünk, úgy számolom, hogy jégtörés közben sem kell helikopter a szolgálatváltáshoz, csak szépen kisétálnak a partra, a váltás meg bejön. Na, jól van, kezd meleg lenni.

Nini! Van egy búvárruhánk! Ahogy elnézem, hetedikes kölyköknek készült… De csak ki kéne próbálni! Kálmán! Lábhoz! Hol járt édes kis csiborom, hol járt? Olyan szaga van, mint egy fokhagymazúzónak! Mindegy, vegye ezt fel!

Hogyhogy kicsi?! A népnemzet ezt adta, maga meg lekicsinyli?! Felvenni! Úgy tudtam, hogy maga jógázik, nem? Na, akkor maga az egyetlen, aki ebbe bele tud tekergőzni. Teszünk bele hintőport. Maguk hárman, jöjjenek, rázzuk bele!… Sikerült! Na, hadd lám! Ez igen! A nyaka felment egészen a szegycsontjáig, ott végképp megrekedt. A lábába nem fért bele a talpa, így a szára két oldalt a padlón terül el. Istenem, én meg mit magyaráztam a gyereknek, hogy néz ki egy hableány, oszt erre itt van! Na, engedjék el, megáll-e magába!…

Nem áll meg. Nem, ne állítsák fel, ne essen már még egyszer ekkorát. Majd leguggolok hozzá. Na, hogy érzi magát? Nem nagyon kap levegőt? Rá se rántson! Ha átlökjük majd a hajó szélén, még ennyit se kap majd. Lássa, érdemes volt jógázni! Most már annyira elmélyült, hogy akár jógi szakvizsgát is tehetne! Na, tegyék rá a palackot! Hogy nincs feltöltve? Nem baj, a búvárruhával úgyis annyira összenyomtuk a tüdejét, hogy aligha tudna színi a pipából. Csupati, tegyen rá egy szemüveget is!… Ne marháskodjon, vegye le azt az olvasószemüveget róla! Há’ hogy néz ki? Hogy csak hegesztőszemüveg van pánt nélkül? Akkor leukoplasztozzák a fejire, az vízálló… Na, ez igen!

A Búvár Kund egy szolid ámátőr magához képest, Kálmán! Mi? Mit mammog?! Tépjenek már egy likat a szájánál! Na, ez az, hogy kapkodja a levegőt! És még aszonta, alig kap, most meg a miénket is elszíná! Na, mit akart? Nem tud úszni? És ezt mijé’ nem azelőtt mondta, hogy feldíszítettük, maga lobotómia?! Mindegy, késő bánat! Kapálódzzon, mint a méhész! Na, állítsák oda a hajó széléhez, ki kell próbálni, mit bír a ruha, mielőtt éles helyzetben használnánk. Kálmán, fijjam, mondja, hogy jóga! Köszönöm… Lökjék!

Na?… Ugyan már, Csupati, amíg bugyborékol, addig van levegője, ne aggodalmaskodjon már mindig, mint a Teréz anya! Hogyhogy miért kellett azt mondani, hogy jóga? Nem tanult eljárásjogot?! Mindenkinek megjár az utolsó szó: jóga. Na, húzzuk ki, mint a parafát, hadd lám, mit fogtunk! Kálmán, hát maga az? Hideg a víz? Nem mondja, hogy hideg! Itt az olajkályha körül fel sem tűnt. Na, eridjen, vegye fel a nadrágját, fűzzön bele egy mentőövet, az majd egyenesen tartja. Csupati, hamarosan bejgliszezon lesz, hozzon már hamar vagy tíz kiló diót a piacról! Hogyhogy minek?! Használjuk ki a Kálmánt, amíg így vacog!

2019. március 29.

45. A bürokrácia

Gútentág, eresszenek le! Hát, abban voltam, hogy engem már túl nagy meglepetések nem érhetnek itten, de orcám ismételten túlontúl nagynak bizonyult, hogy ezt feltételeztem magamról. Mielőtt azonban megosztanám magukkal tortúrámat, hadd közöljem, hogy ma személyesen az Őragy Úr jön be eligazítást tartani, nemsokára itt lesz.

Nézzék, ámberek, hallgassák végig szép csendesen, és bólogassanak, mintha jó dolgokat mondana. Ahhoz azonban, hogy a járőrútvonalak ne keveredjenek össze, itt van a mai eligazítás írásban, mindenki órára, percre megtalálja, hogy mit és hol kell csinálnia. Osszák szét, tegyék zsebre, aztán amit utóbb hallanak, az mint a jégcsákány: egyik fülükön be, a másikon ki.

Még annyit, hogy nagyon öltözzenek fel, mert olyan hideg van kinn, hogy látszik a lehelet, sőt, Kálmánunk esetében érződik is. Mindenki megkapta a lapját? Remek.

Akkor, amíg az elöljárót várjuk, hadd meséljek maguknak. A tegnapi reggel döcögve indult, mivel az én szeretett alárendeltem, az a tokhalképű Kálmán leparkolt a Nivával a kapitányság elé, osztán ha már így alakult, mindjárt sikerült is leütnie a kocsi bal első kerekéről az anyacsavart.

Nézem, nézem, hogy most mi legyen, mire mondja ez a fikusz, hogy, „ó, maradt még három anya, egy csavar nem számít, főtörzs!” „Fijjam, ezt utoljára Mansellnek mondták a Hungaroringen, osztán szájba is kommunikálta a szerelőjét egy nagyobbfajta csavarkulccsal. Egy csavar is számít. Tudja, egy szeg miatt elveszhet a patkó, a patkó miatt a ló, a ló miatt a katona, a katona miatt a csata, a csata miatt az ország. Egy szeg miatt tehát bukik a monarchia!”

Erre vakarta a fejit, hogy „akkor mostan egy anya miatt elveszhet a kerék, a kerék miatt a Niva, a Niva miatt a Kálmán…” „Na, fijjam, itt fejezze be, mielőtt még nekem mégiscsak megtetszik az ötlet, hogy három csavarral ótózzon!” „De nem értem ezt az asszociációt, főnök!” „Mert maga aszociális. Na, adja ide a kulcsot, nehogy valamelyik ámber elvigye a kocsit, oszt felcsavarodjon a fára!”

Gondoltam, írok egy kérelmet, hogy igénylünk egy, azaz 1 darab anyacsavart a raktárból. Megnéztem a bótba, 37 Ft az ára, meg is vettem vóna, hiszen egyszer élünk, csak aztán eszembe jutott, hogy ha én ezt mostan privatice fusiban felrakom, oszt két év múlva fejre áll a kocsi, akkor tuti én leszek a hunyó, mert belenyúltam a technikába, ami addig úgy ment, mint a Doxa.

Na, megírtam a kérelmet, hogy csavar köll, ára 37 Ft. Három példányban kinyomtattam, ami 3x10 Ft (összköltség: 30 Ft), aztán viszem az Őragy Úrhoz aláíratni. Nézi, aszondja, ez nem lesz jó. „Mé’?” „Nem írta oda a nevem alá, hogy főtanácsos.” „És azt odaírni tanácsos?” „Mondom: főtanácsos! És ha már kijavítja, csináljon nyolc példányt.” „No! Mé’?” „Egy marad magánál, a második nálam, a harmadik a kapitány úrnál, a negyedik az Anyagi-technikai Osztálynak megy, az ötödik a pénzügyre, a hatodik a Gazdasági Igazgatóhoz, a hetedik a műhelynek, a nyolcadik az anyagbeszerzőnek.” „A Gusztinak nem fog kelleni egy, Őragy Úr?” „Igaza van, nyomtasson még egyet. Amúgy ki az a Guszti?” „Itt issza a sörét a piacon, foglalkozására nézve utcaseprő. Gondoltam, már csak neki nem lesz a városban kérelme.” „Kifelé!” „Praaancs, érteteeeeeeem!”

No, mehettem vissza a kezdőkörbe, majd nyolc példány javítva kinyomtatva (8x10 Ft, összköltség: 80+30=110 Ft). Őragy Úr aláírta, vihettem a kapitány úrhoz! Címzetes főtanácsos...

Nyolc példány újfent javítva kinyomtatva (8x10 Ft, összköltség: 80+110=190 Ft). Őragy Úr aláírta, vihettem a kapitány úrhoz! Aláírta, irány a megye (benzinköltség 260 Ft, összköltség: 260+190=450 Ft). Leadtam az Anyagi-technikai Osztályon, ahun néz rám a maca megvetően, mint Szaddam a kurdokra, majd aszondja, hogy „Nincs iktatószám.” „És?” „Szerezzen rá!” „De nekem csak egy kurva csavar kéne, kiskezitcsókolom!” „Ne legyen ilyen pórias. Iktatószám!”

Lemegyek a segédhivatalba, hogy iktatószám kőne, de gyorsan. „Nem tudunk adni, mi itt csak a megyei ügyeket iktatjuk, menjen vissza a kapitányságra, ott kap számot.” Óhogyaza...

Vissza a kocsiba, iktatószám, vissza a megyére (benzinköltség 2x260=520 Ft, összköltség: 520+450=970 Ft). Nézi megint a maca, de ekkor már dézsávúm volt, viszketett is, mint a nyű! „Na, látja, maga dúvad, megy ez magának!” Azzal pecsét rá. Viszem a Gazdasági Igazgatóhoz, mivel minden 35 Ft feletti beszerzéshez a személyes ellenjegyzése kell. Kopogok, bemegyek, marha fontos titkárnő végigmér, látszik, hogy utálja az egyenruhát, meg azt is, aki benne van, nem vagyok más, mint egy újabb probléma, ami miatt félbe kell hagynia a feladatát, vagyis kb. fél percig a gyűrűsujja körme csak félig lesz lefestve. „Bejelentkezett?” „Magának is jó napot, szépasszony. Nem, nem jelentkeztem be, mivel a fennforgás akut, mint a vakbélgyulladás. Bent van a gazdasági igazgató?” „Bent, de bejelentkezés nélkül nem fogadja. Ha be akar jelentkezni, jövő szerdára tudok időpontot adni.” Na, főtörzsnek elpattant a cérnája, mondom neki, hogy „Nem kell időpont, viszont fegyver az van nálam. Most felkelsz innét, bemész, és megmondod, hogy a főtörzs van itt a kapitányságról, és a Bartha Péter úrra hivatkozva azonnal be akar menni.”

Nő bemegy, párnázott ajtó nyílik, fáradjak be. A nagy ember roppant kedves, végighallgat. Úgy látszik, ő kevésbé fontos, mint a titkárnője. Aláírja a kérelmet, és megkérdezi, minek van nyolc példány? Elmondom. Csóválja a fejét, azt mondja, erről készít egy feljegyzést a főkapitánynak (feljegyzés leírása, egyeztetés a jogtanácsossal, munkaebéd a problémáról, vezetői értekezleten megtárgyalva, majd forráshiányra hivatkozva négy hónap múlva elutasítva: 36.700 Ft, összköltség: 36.700+970=37.670 Ft).

Már mennék, mikor megkérdezi: „főtörzs, tulajdonképpen ki az a Bartha Péter úr?” „Nem hiszem, hogy ismeri, alezredes úr. A gimiben volt osztálytársam, most vízvezeték-szerelő.” Azzal balra el, még hallom, ahogy emeli a hangját…

Megyek a pénzügyre. Itt már mindenki nagyon fontos, toporgok az irodában, miközben hörcsögorcával vagy tíz perce veri a három nő a számológépet, de rám nem néznének! Na, gyöngytyúkok, ha azt hiszitek, ezek után megunom, tévedtek. Bilincs elő, fejmagasságba felemel, leejt. A holtak is felébrednének a csörömpölésre, nem úgy az adminisztrátorok! De azért felnéznek. Gondoltam, megkérdezem, „hé parasz, melyik út megyen itt Budára?” ― de aztán mégse, hadd maradjak úriember: „csókolom, erre kellene egy bélyegző!”

Elveszi, nézi hosszan. Hogy kilencvenkét főnöke már ellenjegyezte, az neki nem számít, nyilván ő fog benne hibát találni. Aztán nagy sóhajjal ráver egy akkora bélyegzőt, hogy ha a Történeti Hivatal használna ekkorát, már minden titkosítva lenne a ’48-as szabadságharcig bezárólag. „Mehet a műhelybe!” „Komolyan?!” „Menjen má’!”

Elmegyek a műhelybe (benzinköltség 143 Ft, összköltség: 143+37.670=37.813 Ft). Szalonnáznak. Fél óra elteltével elhangzik az udvarias „Na, neked meg mi kéne, vazze’?” „Csavar.” „Svéd?” „Orosz. Nivára.” Megnézi a kérelmet, épp csak az orrát nem fújja bele. „Hiánycikk.” És eszik tovább.

Elmormolok egy imát: „Miatyánk, kivagy a mennyekben? Mit mondjak én itt, a földön?!?!”

Vissza a kapitányságra (benzinköltség: 260 Ft, összköltség 260+37.813=38.073 Ft). Plusz elbaltáztam egy egész napot.

Aztán átballagtam a vasboltba, és vettem egy kurva anyacsavart 37 Ft-ért, majd felraktam, hogy ne álljanak fejre, ha kimennek üldözni a bűnt úgy eurokonform módon, ami az elvárás. A szerelés grátisz, de tudják mit, grátisz a csavar is! Többe vóna, ha ki akarnám fizettetni, nem igaz?

Ezek után az várjon tőlem lelkesedést, akit a jegesmedve hordott óvodába! Na, jön az Őragy Úr. Fel, vigyázz!

2019. március 12.

44. A fogdaőr

Jobb reggelt, elülni, mint a szálló por!

Nyilván kerestek az elmúlt két hétben. Az a helyzet, hogy nem a főbejáraton át közlekedtem mostanság, merthogy makula került a személyi lapomra kedves beosztottam jóvoltából, osztán megtapasztalhattuk mindketten a vezénylés örömeit.

Kérem alássan a fogdán voltunk egy ideig, én mint szógálatparancsnok, ez a horgászólom Kálmán meg mint sima fogdaőr. Már el sem mesélem, hogy mi is volt az az esemény, ami ily rideg véget ért számomra, mert ez a szép ámber úgysem ért belőle… Illetve mégis elmondom, hadd tanuljanak.

Bement a Kálmán a megyére, oszt ballag fel a főlépcsőn köldökig kigombolkozva, ahogy köll, mire elébe toppan egy mérges kis öltönyös ámberke, hogy „maga meg ki, hogy ilyen öltözetben be mer jönni?” „Há’ én vagyok a Kálmán a kapitányságról. És te ki vagy, kis ember?” „Én vagyok a főkapitány!” Ez a hómlessz meg csak elkezd nyeríteni, hogy „no, akkó vegyé’ magas sarkút, mer’ így még alkapitánynak is kicsiny vagy!” Majd megtörölte kicsordult könnyeit, és megint megkérdezte: „olyan jól megnevettettél, kis ember, teljesíteném három kívánságodat is akár! Na, de félre a tréfát, ki vagy?” „A főkapitány!”

A Kálmán meg csak akkor hitte el, amikor gyűlni kezdtek a parkettás vállapos ámberek, oszt mind úgy hajbókolt, mint Eperjes a pápánál. Arra gondolt az Őragy Úr, hogy amíg a Kálmán velünk van, mindenkit érhet hasonló baleset, ezért osszam meg magukkal fogdaőri tapasztalataimat. Akkó kezdem.

Ámberek, az első, amit meg kő jegyezni, hogy ott minden ajtót be kő zárni. Zsilipelve. Na, most ezt úgy kell elképzelni, hogy előbb magam mögött zárok, majd magam előtt nyitok, majd az imént még előttem lévő ajtót, annak küszöbén áthaladva immár magam mögöttinek tekinthetem, tehát zárok, mielőtt nyitok. Hogy megértsék, lehozom a problémát a szintjükre: mielőtt kinyitom a sört, becsukom a vodkásüveget, mert a vodka ― akár csak a fogva tartott ― illékony. Na, így már érthető? Akkó jó.

Második szabály: a fogva tartottban nem szabad megbízni. Sosenem! Ennél kevésbé már csak kollégában szabad megbízni, tiszteletes a kivételnek, de az nagyon kevés van, még a favágó Tibi is meg tudná számolni egy kezén az ilyen embert, pedig neki az ujjai is ritkábban állnak, mivel egy alkalommal levágta a fele mutató-, és az egész középső ujját. Viszont így szavak nélkül, egy mozdulattal meg tudja mutatni azt az időt, hogy fél négy… Szóval ne bízzanak egymásban se! Ez nem szép dolog, de hát attól még tény.

Ha már a fogdán vannak, akkor ellenőrizni kell, hogy mi van a fogvatartottaknál. Példának okáért reggel a Kálmán felsorakoztatta a négyes zárkát, oszt nézegette őket, mígnem feltűnt neki valami. Egy olyan vágott szemű fajta ámbercsempész toporgott ott a sorban, és mindig meghajolt, ha valaki elment előtte. Leveszi a Kálmán a kis citrom nyakából a medált, hogy „ez meg mi, japó?” „Ez lenni Dávid csillag, én hinni zsidó!” „Sárga vagy te, rabrábi, nem zsidó!” „De, lenni zsidó, áttérni, bévé szügyész engedélyez nekem hatágú Dávid csillag!” Ja, az más! Két nap múlva megszökött a kis citrom, csak előtte teledobálta ezekkel a csillagokkal a bévé szügyészt, oszt közben azt gajdolta, hogy „suriken”. Ámberek, úgy felszegelte a szügyészt a falra, hogy másnap is csak a nyögésről gondoltuk, hogy nem penészfolt!…

Na, jó, elismerem, tudtuk, hogy ő az, de hát annyit tett mán nekünk keresztbe, meg kasba, hogy gondoltam, hadd száradjon ott, mint a Megváltó a kereszten, osztán legyen egy csepp ideje, hogy elgondolkozzon végre azon, melyik oldalon is áll.

Szóval: nem biztos, hogy minden az, aminek látszik! Csempésztek már be végbélben ceruzaelemet, zsebtévét, reszelőt. Ez utóbbit mi is találtunk a pitében, ki is hozattam a Pengés Gyurit a cellából, hogy „anyád hozott sütit, fijjam.” „Jajj, má’ nagyon vártam!” „Elhiszem. No, egyed!” Az meg csak pillog, mint varangy a húslevesbe, hogy „Itt?” „Itt hát, fijjam! Olyan jó nézni, ha valaki szereti az idesannya főztjit! Egyed!” Szépen végignéztük a Kálmánnal az étkezést, láttuk, hogy egyszer nagyon nagyot nyelt a Gyuri, aztán már hívtam is Tökölt: „Csókkkolommm! BV Kórház? Fűtsék be a négyes műtőt, küldök egy ámbert. Nem megette a ráspolyt a nyavalyás?!” Úgy üvöltött az a pontyszájú Tökölig, hogy nem is használta a mentő a szirénát, há’ minek fogyjon az elektromosság, nem igaz? Ebben kérem az volt a jó nekünk, hogy a Pengés Gyuri innentől nem minket boldogított, és szabadult egy férőhelyünk is.

Aztán kérem alássan, a fogvatartott vásárolhat is. Legyenek velük rendesek, de amelyik tapló, azzal szigorúan törvényes keretek között is meg lehet tanítani az ámberséget. Ott volt kérem az a felsőszárnyasbékai vállalkozó úr, aki igen nagy orcával volt még a fogdán is. Ordíjja nekem az illető, hogy „van hatszázezer a letétimben, hozzál nekem valami finomat a boltból, főtörzs, de aztán az egyik lábad itt, a másik ott!” Semmi gond, mondom, csak tudja ugye, hogy kéthetente vehet egy alkalommal három kilónyi élelmet? „Persze, hogy tudom, de igyekezz má!” No, én lementem, oszt hoztam neki egy hatkilós dinnyét. „Há’ ez mi?!” ― kérdi, oszt néz döbbenten azzal a 16:9 képarányra gyógyult plazmaszemivel a suhogós dzsoggingban. „Mi lenne? Dinnye. Finom, friss, egészséges. És hat kiló, tehát a következő négy hétben coki!” „De hát nekem hatszázezer van a letétimben!” „No, fijjam, azzal most nemi életet élhetsz egy hónapig!” Azzal ajtó bezár.

Tudják, tiszteletem a fogdaőröké, de komolyan! Én ezt még egyszer nem csinálnám az Isten minden pénzéért se!… Illetve azért igen, de ennyiért nem.

Ez a humán szemetesség nem nekem van kitalálva, még bele is betegedtem! Csupa foglalkozási ártalom. Először szájzárat kaptam, aztán begörcsölt a reteszizmom. Kiszáradtak a sejtcelláim. Szóval nem jó ez, ámberek, és mindezt ennek a széplelkű Kálmánnak köszönhetem. Mit? Hogy most hol van a Kálmán? Már vártam a kérdést. Az a helyzet, hogy bezártam az éppen megürült hatosba. Amikor eljöttem, mondtam a váltószemélyzetnek, hogy ne engedjék ki, mert rendőrnek hiszi magát, majd jönnek érte a diliházból. Enni ne adjanak neki, mert éhgyomorra akarják az elmevizsgálatát megejteni. Inni se adjanak neki, mert a hátulkötős zubbonyban magától nem tud vizelni, tehát vagy tisztába teszik, vagy tartják a túlfolyócsövet. Nem is kellett a fiúknak kétszer mondani, hogy ne itassák!…

2019. február 28.

43. Az irodai munka

Jó reggelt, üljenek le, kapcsolják be a biztonsági öveket!

Gratulálok, köszönöm, ez köllött mán erősen nekem. Most aztán megkaptam maguk miatt rendesen! Megint törzszászlós vagyok egy ideig, bravó!

Komolyan mondom, úgy cirkulálok ez a két rang között, mint a jojó. Most meg mit néznek?! Hallottam, hogy röhögnek, ahogy gyünnek befelé, vagy nem hallották, mi történt? Nem-e?! Na, kérem alássan, akkor elmondom.

Az Őragy Úr beleszaladt egy megyei ellenőrzésbe, de keményen ám! Ámberek, ilyen még nem volt, mióta nekem a tányérsapka rágyógyult a fejemre: nem tudtuk előre a meglepetésszerű ellenőrzés időpontját! Tegnap reggel csak úgy beállított két öltönyös alak, és lengették a borítékot, hogy abban nyílt parancs van! Mondjam-e, hogy ki volt a kapuőr? Az Őragy Úr tette oda a Kálmánt, nyilván nem jutalomból. Na, ez a kaktusztüske vízilóállat meg mit csinál?! Elkapta a borítékot, hogy „azt mindenki mondhassa!”, aztán föltépte. Mulder és Scully meg csak nézett, hogy „micsinál, ember?!” „Kinyitom, addig ez csak zárt parancs, na, hadd lám!”

Szóval így esett: Kálmán elhagyta az utolsó csillagját is, jelenleg még a TESCO őrei is feljebb állnak a rangsorban, az Őragy Úr pedig most egy ideig a százados úr megszólítást használja, én, meg ugye puszta szolidaritásból így jártam. A hétszázát! Az asszony alig bírja tűvel, cérnával ezt a tempót. Tegnap már aszonta, hogy „fijjam, döntened kő! Vagy a csillagaidat varrom oda-vissza állandóan, vagy vacsorát kapsz. Mé’ nem veszel még egy garnitúra egyenruhát, arra felvarrnám a törzszászlósit, erre meg a főtörzset. Reggel, munka előtt meg csak betelefonálsz, hogy volt-e marhaság az éjjel, vagy nem, oszt aszerint öltözöl.”

Oktalan női fecsejnek tűnt ez számomra, de aztán rá köllött gyünnöm, hogy az asszonyra oda kő figyelni! Végülis tőle érkezik a vacsora.

De másik egyenruhát nem veszek má’ erre a kis időre. Na, kérem alássan, az igazi büntetés azonban az, hogy a Kálmánnal kell irodai munkát végeznem a héten. Maguk mostan csak üljenek nyugodtan, és próbálják letörölni azt az ostoba vigyort az orcájukról, amíg eligazítom ezt a sárgarépát. Maga meg álljon fel, Kálmán!

Figyeljen csimotám, figyeljen mint Irak felet az eveksz, mert azt hiszem eljutottunk arra a pontra, hogy innét nincsen hová hátrálni. No, ide rakattam az irodai gépeket, vegyük őket sorra. Kálmán, fijjam, ez a fax. Azt kell róla tudni, hogy belerakja a papírt, amit el akar küldeni, felveszi a kagylót, tárcsázza a kívánt számot, aztán amikor meghallja, hogy „türrrrrr-tyü-tyü-tyü-tyü”, akkor megnyomja a gombot, és az üzenet elmegy. Megértette? Mi?!… Hogyhogy akkor nekünk mi marad, maga hógolyó?! Nem ez a lap megyen el a távolba, hanem az ott lévő gép csinál egy másolatot. Érti? Olyan ez, mint egy fénymásoló, ami ketté van szedve, aztán drót köti össze a két végét. Amit lemásol, az itt marad nekünk. De hogy maga is értse: ezzel a módszerrel lehet papírhiányban szenvedő társszerveknek és rendőrőrsöknek üres lapot is küldeni. Már persze, ha ott is egy akkora száraz ág áll a fax mellett, mint maga.

Inkább ezt nézze! Na, mi ez? Nem, nem rezsó, hiába világít. Ez kérem alássan a fénymásoló. Így, szépen felhajtja a tetejét, aztán a másolandó dokumomentumot ráteszi, megnyomja a gombot, látja, milyen szépen megy a sínen a fénycső? Na, és innen alulról kiveszi a kész másolatot. Látja, olyan friss, hogy még meleg! Na, most maga! Megy ez, csimotám! Azt kell még tudni róla, hogy ne üljön rá, mint az egyszeri ügyeletes, aki a tomporáról akart egy hiteles térképet készíteni, ezért este fellopódzott a fénymásolóhoz, gatya le, aztán rákuporodott, mint gyöngybagoly a kútkávára. Csak hát a bagoly az egy olyan állat, aminek igen jó az egyensúlyérzéke, mert ha nem lenne az, akkor felborulna a levegőben, oszt ha háton repülne, nem látná az egeret, és éhen halna, ezért hát létfontosságú néki az egyensúlyérzék. Nem úgy az ÜTI-nek! El is tört az üveglap, az meg csak magyarázkodott reggel, hogy beleesett, mert megcsúszott, mint az éticsiga.

Kálmán, fijjam, édes bogaram, azt jegyezze még meg, hogy a fénymásoló, ami ángilusul kopijer, az nem barnít, annak ellenére, hogy fénycsöve van. Az Őragy Úr annak idején ezt nem hitte el, aszonta, ez is csak egy pici szolárijum, oszt rátette a feje bal felit, hogy kipróbálja, mire menne egy ötperces zsetonnal, majd lehúzott magáról vagy kétszáz képet. Azért csak a fél arcáról, hogy a végin lássa a különbséget. Mondtam is neki, hogy „de szépen le tetszett barnulni, nézze csak a képeken, milyen sötét lett az arca!” Meg is volt elégedve, csak a szentem sajna nyitva hagyta a bal szemit…

Hát kérem alássan a hegesztő Feri látószerve nézett ki hasonlóan, amikor otthon felejtette a maszkot, oszt csak úgy hunyorítva foltozta ki a bajai Duna-hidat. Három szemész négy álló napig borogatta-csepegtette! A képeket viszont fel tudtam használni a bűnmegelőzésben, teleszórtam vele az összes butikot a következő felirattal: „Bolti szarkák! Ez a kép egy olyan emberről készült, aki még csak nem is lopott! Mit tennénk akkor veletek? Aláírás: rendőrség.”

Akkorát esett a statisztika, hogy azóta se hiszik el, hogy nem csalunk! Na, Kálmán, még ez van itt, ez a kicsiny jószág. Ez, kérem alássan az iratmegsemmisítő. Praktikusan mindig a fénymásoló mellett áll, mert amiből több van, azt mindjárt le lehet darálni. Mivel én egy jó humorú ámber vagyok, úgy híttam régebben a gépet, hogy „kis fénymásoló”. Csak sajna az Őragy Úr komolyan vette, aztán lehúzta benne a friss diplomáját, amit aznap kapott. Szegény ámber két napig várta a gép másik végén a papírost, aztán nekiállt összeragasztgatni. Állítólag akkor fáradt meg végleg az elméje. Mondtam is neki, ne sírjon, Izráelben például pontosan ilyen diplomát osztanak. „Milyet, főtörzs?” „Há’ metéltet!” De nem értette. Sosem volt kifinomult humora.

Na, ez meg a telefon. Ezt bírja kezelni, igaz? Tudja, mit? Inkább ne vegye fel. Toljanak le azért, hogy hiába csengetnek minket, de ha maga felveszi, abból szógálati viszony megszüntetése lesz! És az még csak a mellékbüntetés. Na, menjenek, irány az utca. Szépen esik.

Tulajdonképpen nem is lesz nekem olyan rossz itt bent. Kálmán, főzzön egy kávét! És hozzon néhány szendvicset is! Na, ne nézzen má’ ilyen bambán, csak kipróbáltam, milyen érzés az irodai szex. Itt bent ugyanis mindig van kit…

2019. február 17.

42. A rendkívüli esemény

Jó tüsszögős ökörnyálas reggelt minden szerencsétlennek, aki ma begyütt!

Üljenek le ámberek, osztán csihadjanak, mert kicsinyég megfáradt a fejem az éjszaka. A szomszédból átgyalogolt a Pali bácsi, és bemutatta az idei borát. Csak úgy belenyomta abból a fényes kis buborékfóliás lapocskából a pasztillát a poharamba, aztán aszonta: „vizet rá, fijjam!” Rányomtam a szódát, felpezsgett, mint buzgár a tiszai gátban, aztán má’ sivalkodott is az öreg, hogy „most igyad, ecsém, most igyad, amíg így zubog, jobban üt, mint a McEnroe!” Na, eddig emlékszem az estémre, oszt csak valamikor hajnali háromkor ébredtem a telefonra.

Úgyhogy csendesebben hőzöngjenek, csendesebben, mert széjjelhasad a fejem, aztán akkor szertefolyik a teméntelen eszem, maguk meg csak úgy lubickolhatnak a tudásban. Mondom, hogy csendesebben!!! Csendet!!!!! Na, háromig számolok, aztán ― folytatom. Na, végre.

Szóval a rendkívüli esemény elhárítását köll most maguknak oktatnom, különös tekintettel a hátsó sorban helyet foglaló Kálmán nevű zigótára, mert az éjjel már megint nem voltak a magaslattyán a helyzetnek.

Kérem alássan, hajnali háromkor az Őragy Úr telefonja fölébresztett, hogy „rendkívüli esemény következett be, vonuljon be!” „Nono ― dörmögtem rosszallóan, mint Füles Mackó, mikor Stihlt lelt a málnásban ― mi az, hogy vonuljak? Mi vagyok én, gaulya madár, hogy vonuljak?! Meg aztán mi történt? Sortot vegyek, vagy bakancsot? Gyakorlót, vagy díszegyenruhát?” „Má’ mé’ venne díszegyenruhát?” „Azt tetszett mondani, hogy rendkívüli esemény van. Nekem momentán egy soron kívüli előlépés is az lenne.” „Ne szórakozzon!!!!” Aztán itt elfúlt a hangja.

Gondóttam, csak begyüvök, ha így kifogyott a levegőből, még az is lehet, hogy fel kő pumpálni, de előtte megfrüstököltem gazdagon, hadd érezzék, milyen is az, ha hiányzom, mint távirányítóból az elem.

Hát, mire beértem, már az Őragy Úr, meg a Kálmán lenn toporogtak a Niva mellett, hogy nagy baj van! „No, mi a gond, Őragy Úr?” „Jaj, főtörzs, sok bejelentés gyütt, hogy leszálltak az ufók a bekecslepedéki legelőn!” „Ezé’ keltett föl?! Az megyei hatáskör, mi közünk hozzá, he’?” „Aszonták a megyén, hogy nem gyünnek ki, óggyuk meg, mint vizeléskor a gatyakorcot.” Valamiért ez engem nem lepett meg, na, mondom, induljunk a helyszínre, hadd rakjak rendet a galaxisban.

Namármost, ámberek, a szógálati szabályzat nem igazán nyújt kellő támpontot a harmadik típusú találkozások kezelésére, sőt, mondhatnók, még homályos utalást is hiába keresnénk benne, így azt kell mondanom, ilyenkor járjanak el a Man in Black forgatókönyvében tanultak alapján. Ennek megfelelően, ahogy mentünk kifelé Bekecslepedékre, ez az élfóliázott hülye Kálmán egyszer csak lekapta a Niva kormányát, aztán a helyébe nyomott valami klaviatúrát. „Élo, élo, Kálmán, mi a szűzies rongyszőnyeget csinál?!” Ez meg csak vigyorog hátra a válla felett, hogy „kapaszkodjon, főtörzs, Playstation 2! Láttam a filmben! A gyerek hogy keresi most!” „Ne csinájja má’!!!!…”

Aztán felfordult a világ, a Niva, meg a gyomrom.

Ámberek, akkorát estünk, hogy Baumgartner a tíz ujját megnyalta volna, ekkora pereceléssel legalább két percre képernyőre került volna azzal a hernyó szemöldökivel! Na, szóval megérkeztünk kicsit később a legelőre. Gyalog.

Hát a mező közepin ott áll a töksötétben egy hatalmas nagy valami! Volt két hatalmas kör alakú izé, ami az égnek meredt, meg két kisebb. Az egyik végin egy olyasmi forgott nagy kehegéssel, mint egy vízszintes antennaoszlop, az alján meg nagy fényesség égett, közvetlenül a földdel egy szinten. Az egyik ilyen valami pont a szemembe világított. Ez a benga már akkor elkezdett ordítani, hogy „kapcsolja le a reflektort a törvény nevibe’, mer’ úgy pofán verem, hogy még a meggyfának is előre köszön!” Mondtam is azonnal, hogy „csihadjon, csimotám, bízza ezt a profikra!” Erre az Őragy Úr, megkérdezte, hogy „azok meg hun vannak?” Mondtam, hogy „mi vónánk a profik.” Jaaaaa!!!

Tudják, az Őragy Úr az „előre-típusú” és nem az „utánam-típusú” vezetői csoportba tartozik, szóval nem is lepett meg, amikor aszonta, hogy „na, főtörzs, akkor menjen, oszt nézze meg, mi lehet ez. Szerintem az élijen!” Mondtam is neki, hogy „na, az tutira nem, mert én Bekecslepedéken mindenkit ismerek, és itt nem él ilyen!” „Ne dumáljon, vegye fel a kapcsolatot!” „Na, de Őragy Úr, mivel?! Maros B-vel? Brékó?! Árpád hívja idegen űrhajót?! Há’ hun él maga? Nem látta azt az amerikai filmet, az Armatúrát?! Vagy nem is, az más volt, én most a Függelemsértés napjára gondolok. Ottan kérem helikopterrel kommunikáltak, oszt azt is elfújta a tűzvihar! Erre menjek egyedül? És ha rám köhint, mint a Süsü, oszt meghalok?! Onnan nincs ám visszatérés, értem meg kár, belőlem csak egy van, mások meg annyian vannak, menjenek mások!” „Akkor vigye a Kálmánt!” „Köszönöm, Őragy Úr, most megnyugtatott. Inkább megyek egyedül!” „Helyes. Helikoptert ne kérjen, nincs. Vadásznak vele. Illetve róla. De ez most nem lényeges.”

Na, erre elindultam, hogy legyen itt is kis lépés az embernek, de nagy pofára esés a médiának. Ahogy odaértem az ítijárműhöz, lassan kezdtem felismerni a részleteket. Hát, ahogy egész közel értem, megcsóváltam a fejem, aztán leguggoltam, és elcsavartam azt a hatalmas fénycsóva-kibocsátó szerkezetet. Egy üvegezett kabint láttam az árnyékban, és abban legbelül egy kicsiny lény nézett rám ijedten.

„Na, vazze’!” ― mondtam, aztán eszembe jutott, hogy ha a Sváby megkérdezi a hörcsögfejivel, hogy mit mondtam először az ufónak, majd hazudni köll.

A kicsiny lény ott kucorgott a kabinban. Barna bőre volt, meg nagy fekete szeme. Kettő. Négy végtagja volt, kettő alul, kettő oldalt. A fejin fekete, csimbókos haj.

Most mi legyen? Arra gondoltam, biztos, ami biztos, lefújom könnygázzal.

Lehet, hogy abban a naprendszerben ez még egy barátságos gesztusnak is számít. Szóval benyomtam a kabinba egy flakonnal, hadd szíjja, mint raszta az új termést. Na, lett is sivalkodás az élijennél!

„Jáj, jáj, jáj, tekintetes főtánácsos úr, há’ ne ígesse mán ki a táknyomát az orrombó’! Há’ fáj ez nékem, jáj!” Rávilágítottam a zseblámpával, hát a kisebbik középső Rézműves gyerek! Jobban körülnézek, hát hogy hol is vagyok, aztán feltápászkodtam, hogy „Sanyika az anyád szentségit, hát mán kombájnt is lopol?! Mi lesz a következő, te pulya? A nyócas villamos?” „Jáj, ne tessék hárágúnni, tekintetes ázredes úr, há’ csak egy kört mántem vále!” „Milyen kört te gyerek? Úgy fejre álltál ezzel a géppel, mint a jancsiszeg! Na, gyere kifelé, nem bántalak!”

Na, akkor már jött is a sajtó, mert ugye kordon az csak a Holdban volt, oszt lett is nagy eposz a bátor fellépésemből. Maguknak azért elárulom, hogy ha tudom, hogy az a kis bicskás van ott, dehogy megyek oda!

Veszélyesebb az, mint száz élijen!

2019. február 4.

41. A riadó

Jó reggelt, ámberek!

Há’ néddamá, néddamá mi ez itten, nem vagyok négy hétig, osztán elkanászodnak, mint Robinson a nagy magányába?! Mi ez kérem, vajdaválasztás?

Úgy zsibonganak, mint a lábam, ha sokat ültem lótuszban! A fene se tud ilyen alacsony autóban kényelmesen elhelyezkedni, ugye!

Ahogy így elnézem magukat, a minap olvasott kis történet jut eszembe: lemegy a vezér az üzembe, körülnéz, aztán megkérdezi a művezetőt: „hány ember dolgozik itt?” „Hát, kb. a fele.”

Na, meg aztán mire kell visszajönnöm! Kálmán, fijjam, álljon csak fel! Mi volt ez a hivatalos személy elleni erőszak a maga sérelmére? Bár bevallom, az, hogy a maga sérelmére van ― legyen az bármi is ― rám jótékonyan hat, de hát hivatalból azért némi empátriárkát kell tanúsítanom maga iránt. Szóval hogy is volt ez, mondja csak!…

Aha… Szóval civilben, két sör után arra hivatkozott a diszkóban, hogy maga hivatalos személy? Akkor meg is érdemli. Nekem az Őragy Úr mondotta volt pár hónapja, amikor néminemű elégedetlenségem szárba szökkenve szavak formájában materializálódott, s talált kommunikációs csatornákat az elöljáró irányába, hogy „főtörzs, maga legyen szilárd, mint a vídia, ne ríjon itten a pénz miatt, vegye tudomásul maga hivatalos személy!”. Mondtam is rögvest, hogy „amikor jutalomosztás van, akkor bezzeg oda nem vagyok hivatalos személy!” Erre aztán fennhangon káromolta az Urat… Nem a főkapitány urat, maga kétszikű, hanem a Teremtőt!… Nem, nem a gazdasági igazgatót, hanem a Megváltó atyját! Érti már?!

Amúgy meg én vagyok a barom, hogy szóba állok magával! Hogy a menyétek hordanák szerte a csontjait, maga vesszőkosár! Különben milyen sérülést szenvedett?… Ágyékon rúgták, meg szájba verték? Aha. Akkor most egyszerre fáj a fogháza meg a magháza, mi? Jó ezt hallani.

No, de borítsuk most a Kálmán golyóira és zápfogára az elmúlás fekete fátylát, s térjünk át a mai eligazításra. Kérem alássan, mint arról már bizonyára mindannyian tudnak napok óta, ma éjjel előre be nem jelentett, meglepetésszerű, afféle igazi magyaros Top Szekreter cselekmény várható, nevezetesen riadó lesz! A riadó kérem alássan a múlt csökevénye, de attól még ez elő van írva, és akkor bizony végre is lesz hajtva. Amikor a riadónak, és leánygyermekének, a riadóláncnak értelme volt, akkor az egész megye rendelkezett összesen egy platós Volgával, és telefonja is csak a párttitkárnak volt, s ugyanaz a kurbli indította mindkettőt. Ma viszont mindenkinek van mobil telefonja, bár az enyém olyan, mint az orosz Internet: nyetvork. Ezért aztán nem is köll ma részt vennem ebben a dologban, éppen az előbb írtam le a szolgálati jegyet, hogy ráesett a söröskorsóm a Nokiára és elköltöztem Pitypangpusztára egy tanyára, úgyhogy olyan elérhetetlen leszek szógálaton kívül, mint a Gregor Berni. Bár ez nem volt egy jó példa.

Na, az előre be nem jelentett, meglepetésszerű riadó 02.20 perckor indul. A Kálmánt ébreszti az ügyeletes, aki aztán elmegy a Csupatihoz, és lerugdalja az asszonykáról. A Csupati ezután megyen a Gerához, és így szépen sorban. Tudják, egyszer jártam egy fél évet a Rendőrtiszti Főiskolára ― is ― ahol megéltem életem egyik érdekes élményét, midőn ott is riadót rendeltek el. Hogy pelyhedző állú rendőrtanoncleánykákat minek kell kiugratni az ágyból, azt ma sem tudom. Ha velük akarják szétverni a nagy tömeget, akkor kérem, itten akkora gáz van, mint a Titanicon, mikor megindult a nagycsillár. Na, de nem is ez a lényeg! A szobatársam egy igazi lóarcú varangy volt, hát annak aztán nyomhatták a dudát, egészen a főparancsnoknak köllött odamenni hozzá, hogy „szakaggyonmán ki az ágyból!” ez meg csak befelé fordult, hogy „uggyanmán alezredes úr, öreg vagyok én ahhoz, hogy itt bohóckodjak a setét éjszakában.” Na, másnap már nem is kellett ott bohóckodnia! Ezt okulásul mondtam el, nem szeretném meghallani, hogy ilyesfajta hozzáállás miatt belefúl a kudarcba az erődemonstráció. Siessenek befelé, ha megkapták a riasztást.

A riadócsomagot itt benn fogjuk ellenőrizni, mindenkinek legyen benne háromnapi élelem. Konzerv. Nekem itt van e’ a csomagom, benne ez a nyolc darab félkilós konzerv, hogyaszongya: „Malenkij Gyevacska Karfijol i Brokkolinszkij sto bugyet gaz”. Ez, kérem alássan, már Noé bárkáján sem fogyott el. Itt sem fog. Darabra azért meglegyen. Ha egyszer tényleg erre fanyalodunk, akkor nem hiszem, hogy ez lesz a legfőbb bajunk. Arra, hogy én ezeket valaha is megegyem, nagyjából annyi az esély, mint arra, hogy maratoni futás közben kapjak infarktust.

A beérkezőket az Őragy Úr fogadja az ügyeleten, és kipipálja őket a listán. Ne akarjanak utolsók lenni, éppen hiány van fogdaőrből, egyébként szerintem az egész riadó mögött valójában ez van. Ez egy nagy össznépi leplezett, rendőrségi kiszavazóshow. Aki késve gyün, holnap már csak gumibotot kap a gyakorlóhoz. De nem is ezt akartam mondani.

Kálmán, álljon csak fel! Ja, hogy még mindig áll! És mekkora terpeszben! Maradjon is így, olyan ezzel a harcsabajusszal terpeszállásban, mint egy Eiffel-torony de la paraszt.

Na, azért akartam, hogy figyeljen, mert nem akarom megint átélni a tavalyi traumát, amikor riadó volt. Most képzeljék el, ez a lópokróc harmadiknak rontott be az ügyeletre, és egy méretes parasztlengővel lecsapta az Őragy Urat, hogy „beértem, te vagy a fogó!” Na, ez a mintapéldánya, annak, hogyan nem szabad jelentkezni az elöljárónál. Akkor komolyan felmerült, hogy visszavetik rendfokozatban, de aztán kiderült, hogy nincs hova. Végül aztán aszonta az Őragy Úr nagy kegyelmében a feldagadt szájával, hogy „a Kálmán marad, főtörzs, bűnhődjék maga is, és legyen vele elnéző.” Mondtam is, hogy „elnéző leszek, Őragy Úr, úgy elnézném, ahogy elviszi a víz, miközben szétvetett karokkal a meder alját nézi meredten!” „Meg ne halljam ezt még egyszer, vegye tudomásul, hogy a Kálmán káros elmeállapotú!”

Na, megértettek mindent? Remek. Még egy apróság. Aki ki mer gyünni a tanyámhoz, hogy megszakajtsa éjjeli nyugodalmamat a riadó miatt, annak alighanem nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket fogok okozni. Olyan kuvaszaim vannak, hogy még engem se engednek be. Igazán nem is tudom, milyen a ház belülről… Ha azonban esetleg arra visz az útjuk a szógálat során, és fáznak a Nivában, nyugodtan jöjjenek, mindig van otthon néhány vérdoboznyi jó forró „teám”. Na, most menjenek, menjenek, négy hét után már ez is sok volt magukból, hagyjanak aklimaturálni!

2019. január 23.

40. A kihallgatás

Sokkal jobb reggelt, kérem, üljenek le! Hát, ámberek, kész! Vége, befejeztem. Nem bírom tovább. Zúg a fejem, a nyakam merev, a fekélyemben van egy kis gyomor, és a stressz zöld kelések formájában materializálódott a hátamon. Ma eligazítást kéne maguknak tartanom, de egy olyan szellemi nulla ponthoz értem el, ahol meg kell állnom, és elgondolkoznom, vajh’ jól döntöttem-e, midőn e céget választottam, s vajh’ tényleg akkor írtam alá a halálos ítéletemet, mikor ezt a samott tégla Kálmán gyereket magamhoz vettem? Nézzék, amíg én megiszom ezt a kávét vastag béléssel, maguk hallgassák meg ezt a magnófelvételt. Tegnap begyütt egy ámber gyanúsítotti idézésre… most mit néznek?! Ezek szerint van még ilyen! Szóval begyütt, a nyomozók meg azonnal úgy szétspricceltek, mint a dobozos sör. Az összes vizsgáló nyakig a papírban, gondoltam, majd én kihallgatom, de behívott az Őragy Úr, hogy fényesítsem ki a csillagait, és kicsit nyálazzam a lelkét, mert gyün a hétvége, oszt otthon nem ő a főnök, és azt nehezen viseli, mint Bush a súgógépet. Mondtam a Kálmánnak, hallgassa ki azt az ámbert, de azért a magnót bekapcsolva hagytam a szekrény tetején. Nem is szólok én mán semmit, hun a kávém? Maguk meg hallgassák!

„Nyíííííííí (ajtónyikorgás) ― Ja napot kívánok, őrvezető úr az idézésre jöttem… ― KUSS!!! Itt én kérdezek! ― De kérem… ― Handehóh, ámber! Kezeket a falhoz, mostan motozás esetét forgatok fenn azonnal foganatosításilag! ― Hé, ne nyúlkáljon! Naaaa! ― Kuss! Mi ez? ― Mi lenne? Szalonnázó bicska. Szabolcsi vagyok, mifelénk így szokás. ― Ez közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, ezennel elkobzom. ― Nem kéne ahhoz határozat? ― Lehetek határozottabb, de nem akarja azt maga igazán. És ez mi? ― Barackpájinka. Szabolcsi vagyok, mifelénk… ― Így szokás, tudom. Ha tényleg szabolcsi, mé’ nem tájszólással beszél, he’? Olyanokat kéne mondania, hogy „mentünk a tűzótó ótóval az ótópályán, oszt ittuk a szőke kaulát!” Ezt is elkobzom. ― Mijé?! ― Azé’! És meg is köll semmisíteni, mert a tárolása aránytalan költséggel, vagy nehézséggel járna! Bluggy… bluggy… bluggy… Vaúúú, az anyja szemit! ― De kérem, ez tényleg a rendőrség? ― Kuss! Leülni! Adja ide a személyi igazolványát! ― Tessék! ― Tanú Béla? ― Igen, kérem. ― Született Nyíregyháza, 1956. június 5., anyja neve Héttömős Anna, lakik… ― Egy szép családi házban. ― Mi? ― Egy szép családi házban lakom, tetszik tudni. ― NEM ÉRDEKEL!!! Lakik Manócska, Fő utca 23. Helyes? ― Igen, kérem. ― Na, magát ide gyanúsítottként beidézte a kollégám… ― Nem, kérem, engem tanúként idéztek. ― Mi?! Mutassa! ― Tessék! Oda van írva, hogy beidézem Tanú Bélát. ― Gyanúsítottként. ― Nem, Tanúként. Tanú vagyok, tetszik tudni? ― De magát, Tanút, gyanúsítottként idézték! ― Lehet azt a Be. szerint? ― Mi az a Be.? ― A büntetőeljárási törvény, ezt sem tudja, őrvezető? Akkor mi alapján akar kihallgatni? ― Ennek az asztalnak a lapján, maga hódfejű! ― Ezt kikérem magamnak! ― Ha, így folytatja, ki is kapja. Na, figyeljen, ismertetem a megalapozott gyanút. Nnnna! A beszerzett adatok alapján, maga megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy folyó hó 4. napján a késő esti órákban ismeretlen társaival összeszólalkoztak a Nyihogó Csárdában, majd összetörték a berendezést, és a környező autókat. Fenti cselekménye alkalmas 1 rb. a Btk. öhhhö-khrrrhhhhh-köhö-köhöm ütköző, aszerint minősülő khrrhh-öhö-öhhhhhö bűntette elkövetésének a megállapítására! ― Aha. ― Mit aha? ― Csúnyán köhög. Ha nem itta vóna meg a barackot, most gargarizálhatna vele. ― Folytassuk! Figyelmeztetem, hogy köteles vallomást tenni… ― Szerintem nem vagyok köteles. ― De! ― Nem! ― De! ― Nem! ― Nézze, ide van írva: „nem, köteles vallomást tenni”. ― Oda az van írva, hogy „nem köteles vallomást tenni”. ― Ott a vessző! ― Persze, tollal, maga tette oda, őrvezető. ― Ez nem igaz. ― De! ― Na, inkább folytassuk ! Tesz vallomást? ― Há’ peeeee, há’ miiiiiii, há’ hoóóó! ― He? ― Szóval teszek. ― Remek, akkor folytassuk! Kérdezek, maga meg válaszol. Anyanyelve? ― Lepedékes. De már javul. Az a csúnya reggeli fagy… ― Kuss! Szóval magyar. Beírtam. Más nyelvet beszél? ― Nem. Csak írok és olvasok. Japánul. ― Miért nem beszél? ― Nem érdekel a japán nyelv. ― Akkor miért tanulta meg? ― Ki mondta, hogy megtanultam? ― Há’ maga!!! Aszonta: olvas és ír japánul! ― Ja, igen! Na, és?! Írok én arabusul is, ha kell. Azok se értik. ― Tehát akkor úgy ír és olvas japánul, hogy nem tudja, mit ír és mit olvas? ― Valahogy úgy. ― Basszus! Menjünk tovább! Iskolai végzettsége? ― ISO 9001. ― Mi?! ― Ez az iskola végzettsége. Mert az kérem egy minőségi iskola! Ott tanult sok híres ember, mint az a… ― Nem érdekel!!! Nyolc általános? ― Langyos. ― Középiskola? ― Hideg. ― Az meg hogy lehet? ― Na, jó, nem húzom: hat általánosom van. Mindegyikben az elsőt végeztem el, tetszik tudni, apám vándorcirkuszos késdobáló volt, míg jogerősen el nem tiltották foglalkozása gyakorlásától. ― Munkahelye? ― Vállalkozó vagyok. ― Miben utazik? ― Egy Ford Transitban. ― Úgy értem, mire vállalkozik? ― Ó, csak kisebb hegyek megmászására… ― Jjjjjjo, lépjünk tovább. Családi állapota? ― Szörnyű, kérem, szörnyű! A Géza bácsi lábát levágta a kombájn, amikor elaludt a kukoricásban, a nejem… ― Hagyjuk! 18 éven aluli gyermekeinek a száma? ― Hát egy. ― Tehát egy… ― Négyen vannak, de nem rangsorolom őket, mert szeretem mindet egyformán, szóval minden gyerekem száma egy. ― Ne legyen má’ ilyen lófityula! ― Nem tudom, miről beszél! ― Nettó jövedelme? ― Nem ismerem az urat. ― Hhhhhhhhhhh-hö! Milyen egyéb címen élvez anyagi juttatásokat, jövedelmeket? ― Budapest, Rottenbiller utca 3. ― Ez most hogy jön ide? ― Mint egyéb cím, amin jövedelmeket élvezek. Tudja, néha felmegyek ide, és kirúgok a hámból, szóval ilyenkor élvezem igazán a jövedelmemet. ― Aha. Asszem, ha most agyonlőném magát, nem is lennék büntethető az állatra leadott lövés miatt. ― Maga tudja. ― Magával közös háztartásban élő eltartottak száma? ― Csak egy. Az anyósom. Az minden név- és születésnapon meg akar csókolni, na akkor eltartom magamtól jó messzire. Akkora bibircsókja van, hogy Gorbacsov is azután nyugodott bele a májfoltjába, hogy látta, a mamát mennyire megverte az Isten. Tudja, a mama hisz istenben, de ő római kaotikus, a Gorbacsov meg hithű kommenistából lett görögkeleti ortopéd vallású. De a mama szerint… ― CSENDET!!! Milyen összegű évi jövedelem után fizet adót? ― Minimálbér. ― Vagyis? ― Mittomén! Maga dógozik az államnak, maga tudja, mi az, minimálbérből élni, ne én számolgassam mán! ― Vagyona van-e? ― Mire tetszik gondóni? ― Ház, kocsi, nyaraló? ― Ja! Semmi. A fiamnak van egy Audija meg egy kétszintes családi háza, meg az asszonynak egy Honda terepjáró és egy nyaraló a tengerparton. ― Hány éves a gyerek? ― Öt. ― És akkor hogy használja az Audit? ― De hülye maga, őrvezető! Sofőrrel, mint a Demszky. ― És hogy lehet egy ötéves kölöknek Audija? ― Úgy, hogy nem engedtük neki sokáig feltörni a malacot. ― Vannak-e tartozásai? ― Csak olyanok, amiket maga nem értene. ― Ezt hogy érti? ― Havi 40-es kamat, miegymás, szóval érti? ― Nem, nem értem. ― Hja, kérem, aki csak OTP-ben tud gondolkodni elsejétől huszadikáig, aztán coki, annak nem is tudom megmagyarázni! Na, lépjünk tovább, várnak a pókerpartnereim. ― A fogdán? ― Nemáááá! Egy nyavalyás garázdaságért nem vehet őrizetbe! ― De bűnszervezetben követte el. ― Hülyeség! Nem is tudná bizonyítani! ― Nem is akarnám. Csak hivatkoznék rá, oszt guggolna harminc napot, mint vezeklő a gödörben. ― De kiderülne, hogy nem volt bűnszervezet! ― Ó, az engem nem zavar. ― Mit akar, őrvezető? ― Válaszoljon rendesen! BV intézetből mikor engedték el utoljára? ― Tegnapelőtt. ― Tegnapelőtt?! ― Aha, én végzem a felújítást Márianosztrán. ― Ezzel a múlttal?! ― Ébredjen már fel! 2004-et írunk! Bevigyek magának valamit? Vagy ki? ― Megőrülök!… Folytassuk. Milyen engedélyekkel rendelkezik? ― Jogsi, parlamenti belépő, fegyvertartási engedély. ― Nem is kérdezek semmit. Úti okmány van-e? ― Persze. Egy magyar turista útlevél, egy diplomáciai, és egy burkina fasoi tiszteletbeli konzuli. Tudja, hálából. Szállítottam nekik egy kamion üveggyöngyöt, oszt így nem kellett pénzverdére áldozniuk! ― Állami szervnél, társadalmi szervezetnél viselt tisztsége? ― Semmi különös. NB I-es elnöki tagság, de ez mellékes. ― Katona volt? ― Na, most lebuktam. Nem. ― Mert? ― Allergia. Nem bírom a zöldet. Orvosi papírom van róla. ― Erről még sosem hallottam! ― Van ilyen. Az a neve, hogy olivacitisz. ― Kitüntetése van-e? ― Persze. Szovjetunió Hőse. Az ecserin vettem. Az apósom csendőrtiszt volt, ezzel hergelem vasárnaponként. Ha együtt megyünk misére, mindig felrakom. ― Életrajzi adatairól kíván-e nyilatkozni? ― Hagyjuk ezt. Mennem kéne mán, nem érek én rá magára. ― Pedig ma itt marad. ― Aztán mé’? ― Hiv. szem elleni erőszak. ― Ne röhögtessen! ― Na, akkó figyeljen, mint a mezei nyúl, mingyá’ nem fog röhögni! JAJ!!!… Brauummm… Csatt… SEGÍTSÉG!!!… De jó, hogy jössz, Csupati! Rám támadt, nézd, hogy vérzik a szám, jaj, jaja-jaj!…”

Hát, eddig a felvétel, ámberek. Komolyan csalódtam a Kálmánban. És én mostan elmegyek három hét betegállományba, míg lezajlik az ügyészségi vizsgálat. Ja, azt a kazettát, adja mán ide, mer’ bizonyítéknak kérte a szügyész úr! Köszönöm, na akkor… Jaj, hát nem beleesett a szalag az öngyújtó lángjába?

2019. január 17.

39. A tiszteletadás

Erőt, egészséget, jól főző feleséget!

Élo, élo, élo! Üljenek már le, üljenek már le, ámberek, mert úgy kirúgom a lábukat, mint Beckham a büntetőt. Na, végre!

Most még meg is kéne köszönnöm, he’?! Hát, mit mondjak, ismételten fegyelmi eljárás van folyamatban a Kálmán ellen. Nem mintha ez meglepő lenne, úgy cirkulál három éve az őrvezető és a tizedes között, mint félszárnyú légy a bablevesben. Dőreség is lenne persze előléptetni, onnét is csak nagyobbat bukna.

Na, álljon csak fel, maga díszcserép, hogy a jégverés varázsolná veresre az orcáját! Íme a fegyelmi lapja ennek a szépreményűnek. Több a feddése, mint a Döbröginek. Na, mesélje csak el okulásul, hogy mit is csinált tegnap délután! Ja, most szemérmes.

Hát kérem alássan, elmondom akkor én. Kinn ellenőrzi a forgalmat ez az álsiíta, oszt megállít egy fehér Octaviát. Látom, maguk már sejtik. Hát igen. Kálmán, nézze csak az arcokat! Amikor aszontam, hogy fehér Octavia, már mindenki tudja, hogy az egy veszélyes gépjármű. Bizony, bizony a mi főkapitányunk volt benne. Szépen megkérdezi a Kálmánt, hogy „miben segíthetek, őrvezető úr?”, mire ez a kloáka úgy elkezd ordítani, mint Stohl a T-idő előtt, hogy „itten én kérdezek, az állatpógár meg befoghassa a száját!” Mire a főnök: „hogy képzeli ezt a hangot, őrvezető? Nem akartam ezzel jönni, de én vagyok a főkapitány!” „Aztat mindenki mondhassa, na szájjon csak ki! És ezt csak egyszer mondom el!” Így mondta neki, a maranelloi szeplőtelen szűz legyen a bátyám, ha nem így volt! Kitől tanul ilyen marhaságokat, hogy „csak egyszer mondom el”?!

Aztán, mivel a főkapitány úr teniszezésből jött, és fájt nekije a porckorongja, túl lassan szállt ki, mire ez kikapta a résnyire letekert ablakon, oszt felcsomagolta a tetőre. Ámberek, én meghaltam vóna ottan ijedtemben! Kálmán, magának azt üzeni a főkapitány úr, hogy csak azért nem szerelteti le, mert rendbe tette a derekát a tekergetéssel. Menjen el csontkovácsnak, maga parajelentés!

És ezután, ha fehér Octaviát lát, annak olyan feszesen vigyázzban áll, mint a telefonpózna, még akkor is, ha az újhelyi vajda ül benne három ombutsmannal! Az Őragy Úr az eset miatt reggel óta halálsápadt, szedi a gyomorfekélyére a tablettákat. Nem tudom, minek, tán azzal akarja betömni a likat. Mondtam neki, hogy gyomorfekély ellen a legjobb a törköly. Ha már fáj, legalább oka legyen, nem igaz? Erre kiadta, hogy a fentebb jelzett eset miatt oktassam maguknak a tiszteletadást újra. Hát, ezzel az utasítással mostan én is egyetértek, olyan mélyen, mint a Kurszk!

Na, maradjon állva, maga tollbetét! Maga fogja bemutatni!

Szóval, a szógálati szabályzat alapján tiszteletet kell adni az elöljárónak és a magasabb rendfokozatúnak. Kálmán, ez a maga esetében a Magyar Királyi Rendőrség valamennyi tagját jelenti, tudja, maga annyira hátul van, mint a répahúzó mesében a háziegér.

Az azonos rendfokozatúak egymást egyszerre köszöntik. A maga esetében ilyen személy nincs, ezt nem kő megtanulnia. A köszöntés a napszaknak megfelelő. Azt legalább tudja, mi az a napszak? Aha.

Arra járt fakultációra a tiszthelyettes-képzőn.

Maradjunk ennyiben! Nem vagyok én matektanár, hogy minden marhát kijavítsak. Szóval, képzeljék el úgy maguk elé bambulva elméletice, hogy gyün az elöljáró! Szépen, lazán, fenségesen, így e’! Na, akkor hirtelen köszöntik! Aztán, ha egyenruhában vannak, és valami csoda folytán még a bazzeball sapka is a fejükre van éppen gyógyulva, lehet tisztelegni! Feszesen, hirtelen, jobb kéz a halántékhoz. Kálmán most megmutathassa. Őrvezető! Tiszteeeee-legj!

Lássa, lássa, ezért kell levenni ezeket a ronda gumós vásári kétpálcás pecsétgyűrűket, mert ilyen csúnya sérülést okoznak. Majd eligazítás után varrassa össze a sebet! Mi?… Nem, addig hadd folyjon csak a vér, legalább nem költ pijjócára! Magára fér, hogy kicsit lelassuljon, mostanában már a kanyarban is bedől.

Na, ha nincsen rajtunk sapka, akkor fővetéssel tisztelgünk. Figyááááálem! A fővetés nem összetévesztendő azzal, ami mostanság Irakban megy. Azok ottan tenoristák, mi viszont itten basszisták vagyunk. A fővetés metodikája a következő: gyün az elöljáró, megállnak vigyázzban, áll felszegve, és apró biccentés. Feszesen, férfiasan, mint a Terry Black. Apropó Terry Black! Kálmán tegnap megkérdezte tőlem, hogy tényleg ő a néger Teréz anya?…

Szóval ne ábrándítsák ki, egy világ dőlne össze benne.

Vissza a fővetéshez. Pelyheskopó koromban a rendőriskolában volt egy magas rangú, aki roppantul szerette a fővetéses köszöntést, és még nekünk, zöldfülűeknek is visszaköszönt. Szerintem úgy érezte, hogy ez olyan katonás, profi dolog. Szegénynek a feje tetejin nemigen volt haja, ezért körben, úgy nagyjából vállig megnövesztette, hogy aztán keresztbefésülős, lenyálazásos módszerrel tapassza a búbjára. Felálltunk a többi kollégával ― akik mind olyan vagányak voltak, mint én ― a folyosó két oldalára, farkasfog alakzatban, uszkve kettő méterre egymástól. Jött a magas rangú, mi meg elkezdtük a fővetést, amit ő viszonzott: jobbra, balra, jobbra, balra. Úgy ment végig a folyosó, hogy a Fletli gyerek se bokázott ennyit a színpadon! A végére meg úgy szétrázta a frizuráját, hogy a vereshagyma bojtosgyökere egy belőtt sérójú Travolta volt hozzá képest! Na, más.

Ha fegyver lóg a vállukon, akkor úgy adnak tiszteletet, hogy vigyázzban állnak, és meghúzzák jobbal a fegyverszíjat. Alkar vízszintes, tekintet a távolba néz, láb merev. Mutassa meg, Kálmán! Vegye fel ezt a horgászbot tartót a vállára, ez lesz a Kalasnyikov. Sapka fel, na, most képzelje el, hogy gyün az elöljáró. Tiszteeeee-legj! Mit csinál, maga lápi homár, mit csinál?! Most nézzék meg! Átnyúl ballal, megfogja a fegyverszíjat, hogy jobbal tudjon a sapkájánál tisztelegni. Há’ úgy néz ki, mint egy elfuserált nagy 4-es!

És varrassa össze ezt a sebet is! Na, megértették, hogy mi a tiszteletadás lényege? Biztos? Jó. Akkor most kimegyünk a folyosóra, és felállunk farkasfog alakzatban. Az Őragy Úr mingyár gyün…

2019. január 08.

38. A tüntetés

Jó reggelt, ámberek!

Na, fixálódjanak helyileg, mint a lábgomba!

Az a csapás ért minket, hogy ma ismételten bűnbakkénti fellépésnek lehetünk az áldozatai. Nyilván mindannyian tudják, hogy tüntetés lesz a városban. Ma délután háromra a fetisiszták bejelentett demonstrációt tartanak a városi hibamúzeum, az Error Háza előtt. A hiba szerintem az emeleten van náluk, ott, ahol egy léc is kileng néha.

A bejelentés adatai szerint az eleddig elkövetett egyik legnagyobb hiba évfordulójának a megünneplésére készülnek. Bevallom ámberek, attól tartok, hogy a mai napon elkövetett hibáinkat minékünk mán nem nagyon lesz érkezésünk megünnepelni, merthogy a katonai szügyészség erősen fogja meregetni a szemit, ráadásul élő egyenes adásban adja az összes szennycsatorna a mai összeröffenést. Ahogy gyüttem be, az egyik staub már itt a kapitányság előtt állítgatta a kameráját, oszt kérdezte is az a nagy hajú liba, hogy „rendőr úr, rendőr úr, mi lesz ma?” Mondtam is neki, hogy „ha minden jól megy, tőtöttkáposzta nokkedlivel.” „Na, de a tüntetésen, rendőr úr! Lesz összecsapás?” „Há’ hogyne lenne kiskezitcsókolom! A tenyereket fogják összecsapni. Amúgy meg ha összecsapásra tetszik vágyni, ne itt a magyar hazában kutakodjon, hanem sűrű, tömött sorokban a munkatársaival tessen elhúzni Bagdadba, oszt ottan tessen összecsapást keresni! Vagy ottan hiányzik az illatos klotyópapír, he’?”

Aztán ámberek, gond az is, hogy, fentről is érdeklődnek ám erősen! Rajtunk a világ szeme, meg a centrumé is! Hajnali négykor cseng a mobilom, hogy keresnek. Honnét? Há’ onnan, egész magasról, valami alezredes ügyeletes kiemelt fő, hogy nekije reggel hétre mán jelentenie köll, és a tett intézkedésekről most azonnal jelentsek két példányban. Nézem a telefont, ahogy állok ottan szottyadtan a kínai pizsamámban, hogy mostan írjak jelentést? Aszongya: de izibe ám! Mondom, „az nem fog menni, tetszik tudni el van macskásodva a karom, és az nekem reggel hat ötvenig nem is szokott rendbe jönni, és orvosi papírom is van róla” Akkor mondjam el élőszóban! De hát hajnali négy van, ámber! Nem érdekli. Erre mondom neki, hogy „Akkó’ most elkezdem: a… maííííí… déleeeelőőőtti… óóóórááááákbaaaaan…” „Most meg mér’ beszél így, főtörzs?” „Tetszííííík… tudnííííí… haaaajnaaaalbaaaaaaan… én… ilyeeeeen… lassúúúú… beszédűűű… vagyóóóók…” Na, erre letette.

Így tudtam kialudni magam. Há’ kérem alássan, felháborodtam! Milyen dolog az, hogy hajnali órán fölkeltik a kollegát, oszt vallatják, mint ripacs a sajtmestert!

Naszóvalakkor! Délelőtt tízkor felvonulunk az Error Háza elé, ami ma nem lesz nyitva. Néhány nyugdíjas, meg jogvédő félbarom nyilván majd pont ma akarja megnézni a hibakiállítást, de nem lehet őket beengedni. A taktikusság a következő: aki ért a szépszóból, és balra el, azzal nincs gond, aki viszont káricál, hogy neki jogai vannak itten bemenni, azt udvariasan beengedjük a főbejáraton, és a jobboldali ruhatár felé eltereljük a kinti kamerák elől. Ottan aztán lecsap rájuk a motozócsoport! Indok: névtelen tudomásunk van róla, hogy rendezvénymegzavarásra készül levélbombabenyújtás által. Csupati, maga vezeti a motozókat. Az eljárást korábban már ismertettem. A lényeg, hogy addig nem lehet a kekecet kiengedni, amíg a fetisiszták künn demonstatuálódnak. Alapos motozást akarok, nem szeretném, ha úgy tudnának kigyünni utóbb, hogy nem akkora terpeszben haladnak tova, mint az Eiffel-torony.

Na, a kintieket az Őragy Úr vezeti. Amikor utoljára láttam, éppen a gyomoridegivel küzdött a nagy fehér porcelánoltár előtt térgyepelve, és vesztésre állt. Olyan fehér volt, mint a fajansz, csak a rangjelzésről tudtam, melyik is a főnök. Szóval még könnyen lehet, hogy én vezetem magukat.

Mit köll tudni a fetisisztákról? A fetisiszták egy csoport, akikről sokáig azt gondolták, hogy jó dolog, és a sok nemzetközi pógárjogi szervezet azt mondta, joguk van az önrendelkezéshez, meg a fekete ruhákhoz, láncokhoz, vibráló, parabolaantennás, távirányítós műszerszámok nyilvános felvonultatásához. Aztán ― már senki sem tudja hogy ― egyszer csak átvették a hatalmat, és betiltották ezeket a nemzetközi pógárjogi szervezeteket. Mondjuk, ezzel be is fejeződtek a jó cselekedeteik.

Mostan a huszonegyedik században azok, akik itten fetisisztának vallva magukat megjelennek majd, szerencsére csak egy elfajzott pörsenés társadalmunk szemérmesebbik felén. Ebből kiindulva, ha ezt ránk bíznák, a kérdés meg lenne oldva kettő-, uszkve három perc alatt. De nem ránk van bízva. Az önkormányzat addig szerencsétlenkedett a rendeletalkotással, míg elkéstek. Aztán szegény kapitány urat vegzálják, mondja is neki a pógármester, hogy „Jóskám, mijé’ nem tiltod be ezeket a fetisisztákat?” „Azé’, mer’ nem lehet!” „Há’ má’ hogy ne lehetne?” ― imigyen a pógármester. Mire a kapitány úr: „Tibikém, mi hozott anyagból dógozunk. Ha az a törvény, hogy ezek tüntethetnek, azt tartatjuk be. Ha egyszer azt foglaljátok jogrendszerbe, hogy szőlőt szedni csak gólyalábról lehet, akkor becsukunk mindenkit, aki meztélláb szüretel. Majd ha normálisan alkotjátok a formulát, be tudom tiltani a fetisisztákat.”

De hát a pógármester ezt nem érti persze.

Mi ebből a tanulság, ámberek? Az, hogy ebből jól kijönni már nem fogunk. Példának okáért az egész képviselő testület demonstratíve, kamerák előtt aláírta, hogy nagy a fetisiszta veszély, ahelyett, hogy azt az egy szem rendeletet írta volna alá.

Szóval ránk van bízva a megoldás, amiből eleve nincsen jó. Na, ne nézzenek ilyen rémülten, inkább egyenek közben, mert egész nap nem fognak. Van itt pászka, ezzel majd jóllaknak, mint heringhalász a Knorr levessel.

Na, figyeljenek, elárulom a megoldást: nem leszen itten ma tüntetés!…

Mondjuk azé’, mert nekem sikerült megoldani.

Reggel, ahogy gyüvök befelé a Csepelen, há’ mit látok?! A fő fetisiszta, az a Diána kislány, aki csak a druszájának számító sósborszesz mértéktelen fogyasztása után tűnhet legalább átlagosnak, mivel csúf, mint a luki muréna, hát ott megyen előttem gyalogilag! Na, gondoltam, tőled aztán biztonságban lett volt a Stohl Buci házassága! Oszt, ahogy így morfondírozok, mán el is ütöttem legott! Hoppá! Féknyom meg nem volt. Tudják, akkor azt lehet mondani, hogy már fékezni sem volt időm, olyan hirtelen és közel lépett elém. Mostan a nő benn van az intenzíven, a főörvös aszonta, ami gipsz a megyében van, abba mindbe beleforgassa nyakig. Pedig csak a könyökét horzsolta le a betonjárda.

Gondolom, ha mán megkötött, csak megveszi a Szépművészeti az ókori tárlatba.

A mai nyugodalmukat tehát nekem köszönhetik. Virágokat kéretik az öltözőmbe küldeni. Szóval, ámberek, megúsztuk, nem lesz itt ma tüntetés, de mi tegyünk úgy, mintha ezt nem tudnánk! Csak feszesen, katonásan! Rugalmasan, mint a jégcsap.

2018. december 31.

37. A rendkívüli halál

Csihadás, dugulás! Leülni!

Na, kérem alássan, azt kő mondanom ma megint, hogy nem bírom én ezt már idegekkel. Mire kellett megint bejönnöm, maguk pontyszájúak, he?

Azzal fogad az Őragy Úr, hogy a rendőr táncol a halott mellett?! Há’ hol élünk, ámberek?! Ezt tanulták a tiszthelyettes-képzőben? Hol marad az empaticizmus, az emberiesség, a beleérzés, a komolyság, és a kávém?!

Most meg mit néznek, nem is hallottak a dologról? Na, remek, akkor még eztet is én mondhatom el. Szóval hol volt, hol nem volt… köszönöm a kávét, Csupati, magára mindig lehet számítani, kevesen nyalnak ilyen lelkesen… hol nem volt, volt egyszer egy járőrpár, akit az ügyelet ― há’ mit tesz isten! ― kiküld a kecsegepöckei halastavakhoz, hogy valaki ottan meghótta magát.

Na, ezek kimennek, térülnek, fordulnak, aztán egyszer csak táncolni kezd a rendőr a holla mellett! Mondja mán meg, Kálmán, mi a jó nyegle édes nagynénje térgye kaláccsa vót magával, mi?!… Aha. Hát ez szép.

Ha sikló mászik fel máskor is a nadrágszárán, akkor maga onnantól meg nem mozdul, csak meregeti a szemét. A sikló majd távozik magáról magától, de ne botránkoztassa meg a megjelent zokogókat, megértette?

Hogyhogy mi van, ha vipera?

A vipera csalóka egy állat ám, Kálmán! Nem csíp az olyan gyorsan, én is mióta melengetem mán magát a kebelemen, oszt csak az elmúlt egy évben látott hozzá, hogy módszeresen kiirtsa az agysejtjeimet!

Addig csak egy szép nagy parasztgyereknek tűnt, aki bajuszt eresztett az álla alá, de nem hitte vóna még az ördögűző mikóházi javasasszony sem, hogy maga a Sátán öltözött egyenruhába itten! Mit csináljak mán magával, hogy ne babszemnyi gyomorral kelljen minden reggel bejönnöm a szógálatba? Mostan az Őragy Úr nyugtatgassa a hozzátartozókat, és azt üzente, én meg okítsam a hozzám tartozókat a rendkívüli halálesetkor követendő eljárásokra. Ez gyün most.

Akkor kezdem. Ki látott már rendkívüli halált? Mindenki? Remek.

Tudják, nekem egy eset maradt meg élénken az emlékezetemben. Amikor még a székesfővárosban toltam a talicskát, történt egy nap, hogy valaki nagyon elszántan meg akarta öngyilkolni magát. Bevett két doboz héliumtablettát, aztán hanyatt feküdt, de csak nem gyütt álom a szemire, így aztán felkapta a szárítókötelet, felment a Citadellára, és felkötötte a kötél végit arra a szép asszonkára, amelyik úgy tartja a feje fölé azt a levelet, hogy teljesen sörnyitóforma lesz tőle.

A kötél másik végét a nyakába vette, mint kezdő pap a rózsafüzért, oszt levetette magát a mélybe, hogy nyakszegés általi önhalált érjen el ottan izibe! Igen ám, csakhogy addigra hatni kezdtek a héliumtabletták, így aztán a delikvens nem lezuhant, hanem szépen felemelkedett olyan háromszáz méterre, aztán ott lebegett a város felett, mint valami luftballonitás. Május elsején fel sem tűnt vóna, de hát júniust írtunk.

Sihederkopó vótam akkor, aztán odamentünk Géjza bácsival, aki a járőrparancsnokom volt, hát néztünk is erősen, mint ittas vasutas a dupla alagútra, hogy most aztán mi legyen. Mondom: „hogy szedjük le, Géjza bácsi, nem vagyok én szatelit, hogy utána röpüjjek!” „Nem is kell fijjam, nem a mi problémánk ez.” „Hát már hogyne lenne a mi problémánk, Géjza bácsi, hiszen a mi kerületünkben van!” „Perpillanat igen, no de ki látja ezt rajtunk kívül? A szél meg északnyugati.”

Azzal elvágta a madzagot, a pasast meg elfújta a nyári szellő Kőbánya fölé.

Ott aztán elcsapta egy felszálló Tu-154-es. De hát az mán akkor közlekedési baleset volt, nem RK halál, még vigasztalták is a kollégák a röpüllőkapitányt, hogy „hát ezeknek a gyalogosoknak má’ semmi se szent!” Na, ez valóban egy rendkívüli halál volt.

Maguk viszont nem ilyenekkel fognak leginkább találkozni.

Első forma az öngyilkos. Ezek rendszerint magukat felakasztják, a megtaláló rokont meg ki. Először is le kell vágni, majd elugrani a dőlési irányból. Erősebbek lesegíthetik a földre, de tapasztalatból mondom, akasztott ember nem mindig ad a higiéniára, tehát csak óvatosan, már csak kegyeletből is. Lehet orvost hívni, felvenni a rokonok adatait.

A következő a gyógyszeres öngyilkos. Ez olyan intellektuális típus, nem bírja a saját vérét, rendőrbarát is, mert nem kell emelgetni, mivel állapottya már meglehetősen statikus. Mondta is a múltkor egy helyszínen a rendőrorvos, ahogy húzta lefelé a kesztyűit, hogy „jó érzés a siker!” „Aztán miért, doki?” „Stabilizálódott az illető állapota.” „Az mit jelent?” „ Há’ meghótt.”

Van aztán a horrorista, aki a vonat, meg a HÉV, meg a villamos, meg egyéb munkagép elejbe veti magát, oszt trancsír, meg felteker, és nyímm és nyámm. Na, ide nem mennék soha magamtól, az már hétszáz! Ilyenkor ki köll hívni a tűzoltókat, mivel ez azon kevés esetek egyike, amikor a jogszabály lehetőséget ad nekünk a piszkos munka átpasszolására, használjuk hát ki a lehetőséget! Orvost is köll kérni a látszat kedvéért, aztán már csak a jelentést kell megírni, meg otthon kihagyni a vacsorát. Nem fogyózik valaki? Mert az elviheti ezeket a helyszíneket, oszt tuti nem lesz este éhes.

A következő típus a nem öngyilkos, hanem  a csak úgy meghótt holla. Itt mindig vizsgálni kell az idegenkezűséget. Ha az általában elvárhatónál több keze van, akkor az idegenkezűség szinte bizonyos. Úgyszintén, ha kevesebb a végtagja, ne adj isten, csak egyes alkatrészei kerülnek elő. Ekkor orvos kell, meg szóljanak be a forrósoknak. Ne csak az egyenruhás dógozzon, nem igaz?

A legcsúfabb a viziholla. Na, kérem alássan, annak aztán van egy színe! Ilyenkor több eset van. Illetékességi határon lévő vízfelület esetén megkísérelhető a vontatásos illetékességmegszüntetés, majd névtelen bejelentés a szomszédos kapitányságra. Ez nem szép dolog, de hát ők is ezt csinálják, ráadásul szógálatleadás előtt fél órával meg is fogják érteni. Ilyen esetben azért kell betelefonálni nekik, hogy „gombaszedő vagyok, itt állok egy holla mellett”, mert ha nem teszik meg, akkor vissza fogják vontatni. Ha van bejelentés, tudják, hogy mi voltunk, és tudják, hogy tudjuk, és ha vissza akarnák passzolni, akkor úgy felnyomjuk őket, mint állami támogatásért gazda a talajvizet. Az meg azért mégsem állapot, hogy addig vontatgatjuk ide-oda szegény állatpógárt, míg elkopik, elfogyasztják a halak, vagy megnyer egy vízisí kupát.

A kedvencem a kifordított holla. Ezt rendszerint az eke fordíjja ki szántáskor. Ilyenkor jó keresztényként a „nyugodjék békében” felkiáltás után visszaforgatjuk rá a földet. A traktorosnak elég lesz egy üveg törköly, vagy meg lehet nézni, van-e műszakija, de biztos nem van.

Szóval értik, vagy nem, vagy igen, vagy nem? Jól van.

Kálmán, vette az adást? Akkor menjen a dolgára. Kiment?

Ámberek, maguknak meg nagyon komolyan mondom: a hollával tisztelettel bánjanak, és kegyelettel viseltessenek a helyszínen. Minden lepapírozható, de a bunkóságra emlékezni fog a falu. Értve vagyok?!

2018. december 27.

36. A KMB

Jó reggelt mindenkinek, le lehet telepedni!

Ámberek, van egy cseppnyi gondom. Most jött a leirat, hogy a tófürdőjéről roppant híres Büdöstava KMB-s kollégáját baleset érte. Állítólag tegnap este farkascsapdába lépett. Nem tudom, hogy történhetett, a rossz nyelvek szerint rabsickodni indult, de elbotlott egy ágban, és az ütőerére cuppant a fogazott szerszám. A lényeg, hogy mostan három hétig vezényelni kell valakit a helyére, mivel az nem lehet, hogy idegenforgalmi szezonban ne legyen Büdöstaván KMB.

Az Őragy Úr kérdezte tőlem, hogy „tudunk-e valakit nélkülözni, fijjam? De nehogy azt merje mondani, hogy nem, mert akkor maga megyen!” Erre jól megmondtam neki, hogy „hogy a nyűbe tudnánk valakit nélkülözni, már így is egyemberes a gépkocsizó járőrpár!”… Na, jó, nem ezt mondtam, az a helyzet, hogy roppant megalkuvó típus vagyok, meg nem fogok én ellentmondani így október 23. előtt, amikor mindenféle felterjesztések keringenek, amikből aztán majd nem lesz semmi.

Meg aztán arról, hogy nélkülözni kéne valakit, eszembe jutott a Kálmán.

Mindjárt meg is neveztem, az Őragy Úr meg rábólintott. Aszonta, képezzem ki magát. Meg is teszem, ha beledöglik is.

Kálmán!

Álljon fel! Ismeri Büdöstavát és környékét?… Gondoltam.

Körzeti megbízotti gyakorlat?… Gondoltam.

Na, akkor figyeljen, mert csak egyszer mondom el. A KMB szolgálat lényege, hogy ne csináljon semmit! Az ég egy adta világon semmit! Itten mindenki meg van győződve róla, hogy a KMB nem csinál effektív rendőri munkát ― úgyhogy simuljon bele az elvárásokba.

Hogy ez nem igaz, az ne zavarja, nem ez lesz az első csúsztatásunk. Magának van egy szép, kannakék I-es Golfja. Na, az lesz a szógálati ótója, ehun a matrica, nyalja fel rá, meg itt a kék lámpa is. Az izzót kivettem, annyira azért nem bízom magában. Reggel nyolckor nekiáll járőrözni a faluban. Kilométerpénznek három forintot kap, azaz háromszázat száz kilométerre. Ez olyan 1,2 liter benzin. Remélem, vissza tudja tolni a szívatót, különben szűken lesz elég. Ha mégis meg tudja oldani, kibillentjük az OPEC-et a helyiből a recepttel!

Na, a fő feladata, hogy a sok turista lássa magát, meg hogy polgárbarát, és látható, és nett, és szolgál, meg véd. Ezt mind egyszerre.

Igyekezzen nem belebonyolódni az intézkedésekbe, mert maga abba mindig belebonyolódik, és akkor abból olyan csomó lesz gordiuszilag, hogy a megyei fegyelmi tiszt is kevés egyedül a bonyolódás kibonyolításához. Remélem, érthető vagyok.

Ha felvilágosítást kérnek magától, és nem biztos a dolgában, inkább mondja, hogy nem komponens a kérdésben. Tanulja csak be ezt a példamondatot: „Sajnálom, sajnos sem beosztásom, sem rálátásom nem teszi lehetővé, hogy problémáját, melynek fájdalmában egyébként mélyen együttérzek, érdemben megoldjam.” Írja föl, olyan ez, mint a C-vitamin, jó mindenre.

Amivel gond lehet: a turisták. Csak gyünnek, meg mennek, oszt jár a szájuk, kérdezősködnek. Mostan maga nem tud idegenül nyelveket, ugye? Jó, akkor figyeljen, adok erre is pár példamondatot. Csak angolul, meg németül tanulja be, az a rác, meg tót, aki nem beszél világnyelvelést, meg vessen magára.

Szóval akkor, ismételje utánam!

Állj! Forgalmi ellenőrzés! Kérem az útlevelét, jogosítványát és a forgalmi engedélyét! Na, ez ángilusul úgy szól, hogy „Stop! Traffic control! Passport, papers come on!” Ha meg kell sürgetni, van egy angol kulcskifejezés, könnyen meg fogja jegyezni, úgy szól, hogy „fáklya”. Ezt gyakorlatilag bármely mondathoz oda lehet illeszteni, nyomatékosítandó az elmondást, tehát: „Stop, fáklya! Traffic control, fáklya!” és így tovább.

A svábnak azt köll mondani, hogy „Halt! Kontrol der autowagen! Handehóh!” itt csőre is tölthet, a bajorok ezt szeretik, ’44 óta, ha nem csattog a fegyver, valahogy nem vesznek komolyan. Aztán folytassa: „Passport, licence das automotorsport! Schnell, sájsze!” A „snell, sájsze” a germán népekkel való kommunikációban nagyjából azt a szerepet tölti be, mint a „fáklya” az angolokéban, használja sokat és bátran!

Következő mondat: Túl gyorsan hajtott, ezért meg kell bírságolnom. Angolul: „Óh, fáklya! You wolt too speedy!” Jut eszembe, ilyenkor lehet még utalni a nemzeti növényükre, a gyapotra is a „vattafák” kifejezés sűrű alkalmazásával. Ez meglágyítja a szívüket. De folytassuk: „I have to buenteth you !” És vattafák! Ha ríni kezd, essen meg rajta a szíve, oszt eressze el, ez a polgárbarátság.

A németnél ez nem megy, azzal keménynek kell lenni! „Sájsze, sváb! Rapid! Scnell zíííííímmmmmm!!! Ist nein Hockenheim, ja? Stupid!”

Namostan, ha valaki a tófürdő felől érdeklődik, azt igazítsa útba: Forduljon jobbra, és száz méter után ott a bejárat, jó szórakozást kívánok! Vagyis: „Let me magamra! Corner, hundred meters, galop, galop! Fáklya! And vattafák!” A svábnak katonásan meg kell mutatni az irányt: „Ja, oder das észak, főplatz, sharock und ein hundert wasser! Lozung was ist keine mulatás, stupid sájsze!”

Van, hogy pénzváltó iránt érdeklődnek. Ilyenkor mondja azt: a legközelebbi iroda a fürdő bejáratánál van, kedves uram! Angolul: „Change? Ytten e! I have dollar, euro and frank. What akarsz vattafák?” A germánt is így igazítsa útba: „Geldwechsel ist meine overall! Kom und pass dollar, euro? Sájsze!” Na, mire lehet még szüksége?… Hm.

Ja igen! Ha ellopták a kocsiját a külföldinek, majd odamegyen ríni magához. Mondja azt, hogy : fáradjon be a kapitányságra és felvesszük a feljelentést, nyugodjon meg, minden autót megtalálunk! Ezt az angolnak imigyen köll elővezetni: „Car? Ahahahahahaaa! Sorry, your bizt O’shito company add money! Car? Wessen crosst rá!” Ja, és vattafák! A németnek meg ezt mondja átérző képpel: „Ja? Audi kaputt? Ja? So moru. Nein te visual Audi megint! Schnell Hegyeshalom zum Ikarus!” És persze sájsze!

Na, ha megfogadja a tanácsaimat, lesz is nagy elégedettség, és hamarosan találkozunk újra. Most menjen! A többieknek meg most mondom: kapcsolják be a rádiót, hamarosan vezető hír lesz a Kálmánból! Diplomataszüret van Büdöstaván…

2018. december 19.

35. A békefenntartás

Vnyimányije!!! Leűűűni, mihaszna biorobotok!

Tele van már erősen az én puttonykám azzal, hogy nekem itten minden reggel ki kell üvölteni a mandolámat, hogy meghallgassanak végre! Mint egy érettségiző lyányosztály! Hogy nem tudják mán befogni a szájszervüket! Nnnnnna! Végre.

Szóval, ámberek az a helyzet, hogy lehet jelentkezni misszióba, ahol…

Mit akar, Kálmán? Mi?!…

Nem olyan misszióba, maga mongol idióta! Mit akarna, téríteni a szerecseneket, he? Osztán mit csinálna az őserdőben egy szál fakereszttel a hottentották között, csimotám? Az Albert Schweitzenegger ugyan szerencsével járt, de attól, még nem biztos, hogy magát nem eszik meg! Már persze, ha szeretik a romlott húst. Űjjönmánleeee!

Na, nem olyan misszióba lehet jelentkezni, maguk lóbogarak! Amiről szó van, az rendőri békefenntartó misszió. Mi magyarok olyan ámberek vagyunk, hogy egy egész kotangenssel képviseltetjük magunkat a béke fenntartásában Szváziföldön. Ismertetem a helyzetet. A konfliktus két helyi törzs, a Hepatitiszá és a Hepatitiszbé között keletkezett két éve, mivel a Hepatitiszá törzs főnökének a lányát nem fogadta el arának a Hepatitiszbé törzs főnökének fia, sőt, visszaküldte, és csatolt átiratában kérte az eredeti állapot helyreállítását, azaz a százötven kecske visszaszármaztatását. Csakhogy a kecskék addigra felfalatás által eltávoztak az árnyékvilágból, mert a törzs egyhavi vigalommal ünnepelte, hogy végre megszabadultak attól a rút asszonytól. Na, azóta van másfélmillió halott, de a CNN nem szól róla, mert ezeknek csak annyi olajuk van, amit a hajukra kennek.

Ide köll menni széjjelcsapni a szerecsenek között, hogy mostmánaztán elég! Szükséges öt év gyakorlat, meg nyelvtudás. Pénz dosztig, a napidíj száz juró, és itthon kapják tovább az alamizsnát a számlájukra. Mi?

Csupati? Aztán mé’?…

Haggyonmán ezzel a szakmai előlépés dumával, maga túlképzett! Hova akar maga továbblépni? Ott nem kell forgalmat irányítani, ámber! A sofőrök nem ismerik a jelzéseket, a rinocéroszt meg nem érdekli, ha hadonászik. Ámber, ez nem a szakmai előrelépésről szól, tudja? Az a helyzet, hogy lehet ezt szépítgetni, de a lényeg a lóvé! Napi száz juró, az havi háromezer, ami mai árfolyamon egymillió forint. Ennyit itthon nettóban maga megkeres mondjuk hat hónap alatt. Egy év külszolgálat, osztán ha hazagyün, és megfenyegetem, hogy kirúgatom a hozzáállása miatt, akkor csak meg fogja vonni a vállát, hogy „kérem alássan, én mán csak hobbiból járok be, ne vörösödjön főnök, mit nekem, ha megvonja a béremet!” Na, ez a gond.

A megfizetett rendőrnek észérvekkel köll érvelni, mert nem kapaszkodik a székibe, oszt ha mindenki leborít innét, kivel fogok én itten ordibálni, he’?! Észérvekre meg nem vagyunk felkészülve. Szóval kérelem elutasítva, Csupati! Azért, mert én kérem alássan vigyázok magukra!

Tudják, én voltam külszolgálatban, aztán az egy nagyon veszélyes dolog, mostan elmondom, mire készüljenek fel, mielőtt veszélyeztetik magukat testi épségileg. Szóval én három éve jártam Áfgánisztánban, ahun a magyar kotangens tagja voltam. Akkor még elég volt bemondani, hogy tudok angolul, azóta már ― talán kicsinyég miattam is ― vizsgázni is köll belőle. Szóval volt itthon egy alapos felkészítés, aztán kirepültünk Kabulba. Ahogy kiszálltunk a repülőből, már el is lőtték a sapkámat. Na, mondom, ezekkel nem lehet lacafacázni, így aztán mikor egy olyan Mózesforma ámber odagyütt, úgy vágtam szájon, hogy megszámlálta a beszállólépcső fokait az állával. Aztán kiderült, hogy ez az amerikai összekötő volt, csak álcázta magát. Sajnos, őt haza kellett küldeni lábadozni a farmjára. Gondolom, hogy farmja lehet Óhájóban, mert ahogy vitték a hordágyon, folyamatosan beszélt, de csak annyit értettem, hogy „fák” és „juh”.

Elszállásoltak minket egy lepukkant hotelben, ahol se víz, se gáz, se fűtés, se légkondi, se kábeltévé. Na, látom, máris kezdik meggondolni magukat. A feladatunk a helyi rendőrség kiképzése volt. Hát, mit mondjak? A Kálmán egy ágyetemi tanár az ottani átlagrendőrhöz képest. Okítottam nekik a tonfa használatát, mondom, „ámberek, ezzel lehet a bőrt tonizálni.” Mire bemutattam volna, hogy mi merre, már agyon is verték egymást.

Másnap új szakaszt kaptam, ezeknek lőkiképzést kellett tartani. Namostan azt kő tudni, hogy arrafelé a Kalasnyikovot szolid oldalfegyverként hordják. Ámberek, ezek úgy lőttek csípőből, mint a zállat! Mondom, most jövök a dzsippel, állítsanak meg, aztán igazoltassanak, meg vizsgálják át a kocsit a biztonsági rendszabályok betartásával. Vigyorognak a turbánosok a három fogukkal, hogy értik. Elmegyek a keresztutcáig, behajtok, megfordulok, gyüvök vissza, hát ahogy az utcára érek, mán egy akkora barikád van az úton, mint a kommün idején. A tetejin áll a helyi tizedes, az az Al-Farod, és üvölt, hogy „Hándehóh!” Kimeredt a szemem, hogy most akkó mi a rosseb, de ekkorra már lőttek is. Há’ mit mondjak?

Hogy dzsipet lehetett újat igényelni, az egy dolog, de nekem meg menekülni kellett, kivetődés, bukfenc jobbra, bukfenc balra, oszt mán el is bújtam a vályogfal aljába. Szóval, nem egyszerű ez, ámberek, nekem el is fogyott az aznapi adrenalinom. Este aztán mondom, megnézem én ezt a várost! Aszondja az amerikai góré, hogy „No step!” Mondom, „a nyári villám se akar táncolni, csak kimegyek!” Aszondja: „No!” Aztán meg mutogatni kezd körbe: „Danger! Tadzsikisztán, Pakisztán, Afganisztán!” Mondom, hogy „Hátasztán? Ez se veszélyesebb, mint Mátészalka, csak itt ápoltabbak az ámberek.” Aztán kimentem. Még reggel a dzsipből kinéztem egy éttermet, de mire odaértem, a tulajdonost már lefejezték. Hideg volt a folyós birkaszemleves, amit valami helyi májernek szolgált fel, szóval ott se egyszerű az élet. Most akkó mi legyen, he’? Ahogy ott töpök és rengek, már le is csapott rám három szakállas. Egy barlangban tértem magamhoz, égett a tűz, és a három szakállas ott ült körülöttem.

Aszondja az egyik: „Ich bin Laden.” Mondom: „Ich bin Madjar.” Na, erre megörültek, hogy „Bin Madjar?” Aztán testvérének nevezett, megölelt, és megkínált jakbélpörivel. Azóta is úgy ismernek azok a szakálas mudzsahudinik, hogy Fotorzs bin Madjar. Azóta van szakállam. Aztán hazajöttem, mert nem bírta a gyomrom a kosztot, meg a koszt.

Előtte még kikérték a véleményemet, hogy mivel vétessék magukat észre a világ előtt. Mondtam, hogy egy zenés-táncos jótékonysági est megtenné.

Aszondja, nem megyen nekik a folklór, mert a Kalasnyikovos toborzótáncban mindig elsül a fegyver, oszt hullik a közönség. Mondtam, hogy semmi gond, menjetek az USA-ba, ott mindenre van vevő, legfeljebb „extrém folklórnak” kell nevezni. Aszondja erre: „hogyan menjünk az USA-ba, ó, Bin Madjar?” „Felszálltok a repülőre, ostoba szerecsen, még ezt sem tudod?” Na, ahogy hallottam, fel is szálltak… Ezért mondom, ámberek, veszélyes ez a külszolgálat. El is tépem én ezt a körlevelet!

2018. december 13.

34. A házi őrizet

Jó reggelt, üljenek le, ne kiabáljanak, mert szétmegy a fejem!

Ámberek, ma újabb érdekes problémával szembesültünk, mintha nem lett vóna elég az is, ami eddig rágta a lelkünket. Az a nagy helyzet, hogy felmerült a szükségessége annak, hogy házi őrizetet gyakoroljunk.

Na, Csupati, maga megbízható, mint a Donnie Brasco, úgyhogy magára bízom a házi őrizetet. Ehun e’ a térkép. Lássa? Na, ide mostan elmegy a szógálati ótóval, osztán megáll. Talál ottan egy pincét. Lakat van az ajtaján, afféle jó orosz termék, hogy még a saját kulcsa se nyissa, de hát ez puszta óvintézkedés, hiába olyan megbízható maga, mint a Donnie Brasco, attól még én nem bízom magába abszolúte, csak úgy szőrmentén.

Na, szóval megáll, és odatelepszik a pinceajtó elé! Nem érdekel, hogy ül, áll, harántterpeszben támaszkodik, vagy mit csinál, de a lakat három méteres körzetit nem hagyhassa el, mert felszelem, mint lassú ürgét a rotakapa!

A lakattal biztosított ajtón aztán senki se be, se ki! Csak engem engedhet be! Megértette? Remek.

Na, fijjam, az a helyzet, azé’ bízom magára a házi őrizetet, mert maga nem iszik alkoholt, azaz abszintos! A lakat mögött van hat demizson jófajta házi, úgy őrizze, mint a Costner azt a sivalkodós szerecsen macát.

Majd délután gyüvök érte. A többieknek mondom, kezemben tartom a bíróságnak azon végzésit, amivel a tekintetes főszügyészség javallatára megszüntette az előzetesét a város legnagyobb gazdálkodási bűnözőjének, és házi őrizetét rendelték el. Vóna néhány szavam a tekintetes bíró meg szügyész urakhoz is, de egyrészt nem érdekli őket, másrész meg úgyse értenék!

Há’ mikó jártak ezek utoljára ámberek között? Legalábbis olyan ámberek között, mint akik közt mi járunk? Komolyan mondom, egy napig lennék csak miniszter, má’ vinném is őket kirándulni a rezervátomba, oszt mondanám, hogy le lehet fáradni a buszról, két óra múlva találkozunk a kerület túloldalán. Addig túlélőtúra. Utána van egy napja mindegyiknek, hogy átgondolja a mostanában hozott döntéseit.

Szerintem lenne ám hatályon kívül helyezés, meg vádemelés elhalasztásának elhalasztása ezerrel! Na, térjünk vissza a feladathoz! Íme a kiengedett személy képe. Ő nem más, mint Számzáras Antal borkereskedő, de én csak borkernek hívom.

Na, ez a borker egy olyan ügyes ámber, aki addig ojtott, meg metszett, meg rotált, mígnem lett nekije kétmilliárdja. Ami nem hiányzik senkinek. Csak az államnak. Namármost, ez nekem azért személyes ügy, mert az állam én vagyok! Meg maguk is! Na, belegondoltak?…

Jól van, már vicsorognak, kezdem érezni a motiváltságot. Lényeg a lényeg, hogy azt írja ez a végzésnek nevezett kacat, hogy nem kő többé tartani attól, hogy szökni akarna, meg összebeszélne, és a bűncselekmény súlya sem indokolja az előzetes letartóztatás fenntartását, merthogy ― és akkó most figyeljenek! ― a büntetőeljárás célja további szabadságelvonás nélkül, házi őrizet alkalmazásával is elérhető.

Ámberek, én ezen gondolkoztam egy fél éjszakát, és azt kell mondanom: igazuk van! Igen, a büntetőeljárás célja további szabadságelvonás nélkül, házi őrizet alkalmazásával is elérhető! Csakhogy mi is akkor a valódi célja a büntetőeljárásnak?… Na, erről nem szól a végzés.

Márpedig célja kell, hogy legyen, mindennek van, vagy nem, vagy igen, vagy nem? Aztán érdekes nekem az is, hogy a bűncselekmény súlya nem indokolja. Tudják mit, ámberek? Elfogadom. De akkó mé’ nem látom a kis Rézműves gyereket putriőrizetben, he? Egy ketrec tikot lopott, oszt hetedik hónapja guggol előzetesben. És úgy egyáltalán: itten most felajánlok egy pezsegőt annak, aki tud mutatni egy Kalányos névre szóló házi őrizetet elrendelő határozatot! Igaz, ő nem borker.

Na, ezt csak úgy privatice mondom gondolatébresztőnek, hátha nem satnyulnak tovább szellemileg. Na, nekem meg megfájdult a szívem. A fenébe! Ha felhúzom magam, az árt nekem, mint gombának a Canesten.

Tehát a végrehajtásról pár szó. A házi őrizetet a borker lakására, és az ahhoz tartozó bekerített helyre mondotta ki a tekintetes elefántcsonttoronylakó. A gond a következő: a borker az elmúlt évben megvett tizenhárom háztömböt a háza körül, és ebben benne van a stadion, a templom, meg a pláza is. Be is kerítette. Az egészben az a szép, hogy most ő is bekeményített, oszt nem engedi a bírókat, meg a szügyészeket meccsre, misére, meg multiplexbe! Bár ezt a csúnya betegséget nem kívánom senkinek.

Rínak is a szügyészek! Hogy még csak-csak elvannak a Golden Legs FC mérkőzései, meg Bruce Willis nélkül, na de a lelki táplálék! Mondtam is a szügyésznőnek, hogy „tessen óvasni a Bibliját, az házhoz gyün, mint a Jani! Benne van, hogy szemet szemért!” „Mé’ mongya ezt nekem, főtörzs?” „Gondoltam, csak megjegyzem. Sok okosság van a Biblijába, szügyésznő! Sok utalás a büntetés fontosságára! Jónás is hogy került a halba, he’? Tengeri körszállítás!”

Na, erre hányta is a keresztet, mint lakodalmas kutya a marcipánvőlegényt! És akkor itt gyün az én sokéves rutinom találékonyságilag. A szerencsénk ugyanis a következő: a Be. lehetőséget ad arra, hogy a házi őrizetben lévő terhelt mozgását a rendőrség a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze.

Na, én ezen homályos törvényhely alapján tegnap egy uszkve negyvenkilós vasgolyót rakattam lánccal a borker bokájára. Má’ hajnalban tiltakozott is a védője, hogy ez nem technikai eszköz, meg nem alkalmas a nyomkövetésre! Cö! Mondom neki, hogy „dehogynem technikai eszköz, há’ ámber alkotta, nem a természet, mit gondol, úgy fejtük a golyót valami vasmacskából, vagy szüreteltük a körtefáról, he’? És mán mé’ ne lenne alkalmas a nyomkövetésre? Nézze, milyen szép mély nyom jelzi az angolgyepen, merre vánszorgott a borker! Meg a lakásban is végig fel van törve a márványpadló, és látom, hogy fürdött, meg ürített is, merthogy romokban van a kád, meg a fajansz is! Haggggyonmááááá! Menjen vissza az ágyetemre, oszt húzzon rá még két évet, ha velem akar kekeckedni, ámber!”

Namost. Tudjanak róla, hogy megint el lehet rendelni az előzetest, ha a borker megszegi a házi őrizet szabályait. Hát kérem alássan, meg fogja szegni.

Ugyanis kiragadjuk, mint gyalázást a szövegkörnyezetből!

A háza mellett van egy transzformátorállomás. Kimegyünk, oszt csinálunk egy akkora rövidzárlatot, ami mágneses teret gerjeszt. Na, itt jön megint a vasgolyó! Úgy kiszippantja a mágnetikum, mint Robinson az osztrigát! Mi meg ― mit tesz Isten ― épp arra ótózunk, midőn átröppen a kerítésen, ki az útra!

Hoppá!

Há’ szegi a szabályokat ippen!

Má’ visszük is, mint a Vuk a tást! Na, értik, mi a feladat? Biztos? Akkor itt ez a drótdarab. Kálmán, maga mászik fel a transzformátorra, mert magáért nem kár annyira. Ilyen marhát mindig találunk másikat. Hát akkor: gépjárműűűűűűű-re!

2018. december 6.

33. A kerékpáros szolgálat

Jobb reggelt, leülni, nem bubogni!

Hát, ámberek, az a mai rossz hírem, hogy megszívtuk, mint ismeretlen tettes a benzintankot. Íme, hadd mutassam be maguknak legújabb szógálati járműveinket, melyek az egyedfejlődésben immár nem érdemelték ki a gép- előtagot. Eme szép kékre festett drótszamarak hivatottak kiváltani a gépkocsizó járőröket.

Tudják, meghívtam egy kávéra a kapitány titkárnőjét, oszt innen a hiteles, mondhatni autista információ, hogy mi is van az egész mögött.

Az Őragy Úr.

Ő, mint tudják, már eddig is egy igen képzett ámber volt, mivel elvégezte a főiskolát hajléktalantámogató szakon, aztán meg megszerezte a megfelelt minősítést a tíz hónapos gladiátorképzőn is. Most, hogy már szakmailag a topon van, szeretne beosztásban is továbblépni. Aszonta, „főtörzs, én nagy dolgokra vagyok hivatott!” Vállat vontam, hogy „engemet meg az Őragy Úr hivatott.” Tovább akar lépni, aszongya. Mondtam neki, hogy „kár lenne, merthogy mostan a csúcson van, oszt onnan bármerre indul, az lejtőnek számít.” Kikacagott, és közölte, hogy humánerőforrás menedzsmentet tanul Miskolcon.

Hát, az legalább jó messze van, lesz egy csepp nyugalmunk, míg összevonáson dorbézol.

A gond azonban az, hogy belőlünk írja a szakdolgozatát. Na, ennek első jele a kerékpár. Ehhez a koncepció szerint nem kő motor, ezért mi leszünk a humán erőforrás. Mondtam neki, hogy „félre tetszett érteni valamit, Őragy Úr”, de leintett, hogy „mit tud maga erről, fijjam?!” Mondtam, hogy „globalice keveset, de akármelyik főnököm tanul, mindig rajtam kísérletez. Ha beiratkozik az orvosira is, leszerelek, mielőtt kiveszi a májam, mer’ annak nagy hasznát veszem a jelenlegi helyin!”

De ettől függetlenül, kedves sorstársaim, tekerhetnek ezután. Én nem, mivel az orvos által diagonált ülőgumószűkületem van, nem tudok nyeregbe szállani, csak amolyan igazi lovasba, de az meg ostobán nézett ki a biciklin. Ily módon, ha némi kárörömet vélnek felfedezni a szememben, midőn majd surrogva kirajzanak, mint moszkitók a mocsárbó’, az nem a véletlen műve, hehehe.

Akkor ismertetem az elvárásokat. Az egész projektnek több előnye van a vezetés szerint. Először is itt aztán tényleg láthatóvá válik a rendőrség ― főleg, ahogy kínlódik hegynek felfelé. Másodszor: nem fogy a benzin, meg a gázolaj, és az alkohol az ablakmosó tartályból. Harmadszor: élénk felderítő munkát fognak folytatni, hiszen amerre csak elhaladnak, fel fogják deríteni az embereket. Mit deríteni! Röhögtetni! Istenem, nekem olyan plasztilin képzeletem van, látom magukat, ahogy mennek a Szánszet búlváron, mint a Pacific Blue! Nénó, nénó, és ugratás és fordulás… Mennyit fogok röhögni!

Na, figyeljenek, mert csak egyszer mondom el. Ez itt mellettem a Cheppel 03 mintájú szógálati humánmeghajtású személyszállító jármű, póriasan bringa. Bringa kedves, magától ott hátul elnézést kérek, hogy magával fogok példálódzani, de hát az idesanyját okolja, nem én adtam magának ilyen nevet.

Na, a jármű rendelkezik eredeti gyári kék festéssel, nyereggel, kormánnyal, vázzal, két kerékkel, pedállal, lánccal. A közbeszerzés során került rá az itten látható kurblis ablaktörlő, indítókulcs, Mortorolaj márkájú rádió, kék lámpa, sziréna, valamint ez a két oxigénpalack itt hátul. Ezekre szükség nem lesz a szógálatban, de kellett, mert enélkül nehéz lett volna megmagyarázni, mi kerül ezeken a húszezer forintos kacatokon 450.334 jó magyar forintba. Mondtam is az Őragy Úrnak, ennyiért vettek vóna benzint. Aszondja, a különbözetből vettek is, csak elpárolgott. Hja kérem, a benzin illékony!

Kálmán, magát elmaszkíroztattam kerékpáros rendőrnek, gyűjjön ide, hadd demonstatuáljak magán. Na, kérem alássan. A kerékpáros rendőr felszerelése a következő: edzőcipő. Vegye fel!… De ronda nagy körmei vannak magának, fijjam! Kisebb prémes állatokra komoly eredménnyel vadászott az ősember ilyenekkel. Vágja le, mielőtt… Na tessék! Ezt akartam mondani, hogy át fogja szúrni ezt a minőségi cipőt! Most hogy néz ki!? A rendőr következő ruhadarabja a szógálati rövidnadrág. A lábaszára nem lesz sokáig ilyen fehér, mint a halott tetőfedőnek, mert kint –2 fok van, szép piros lesz a bőre. Az ing fehér, rajta antantszíj. Ez azért kell, mivel a bringákhoz nincs lezáró, az már nem fért be a költségekbe, mert hatvanezerbe került volna, inkább megcsináltatták helyette a metálfényezést. Szóval a járművet nem hagyhatják az utcán, mer’ ellopják, hanem szépen a hátukra veszik, ha épületbe mennek, rácsatlakoztatják az antantszíjra, oszt görnyednek, mint a serpa!

Na, itt a sisak a Kálmán fejin. Fajin! Ez, kérem egy darabból van öntve, ami ekkora fejnél ipari bravúrnak számít. Aszonták, utoljára ’45-ben öntöttek ekkora darabokat egybe, az a T-34-es tornya volt. Ahogy elnézem, az öntőforma nagyjából azonos. Azt a csövet ott elöl csavarja majd le, mert ha sprintel és előrehajol, megakad a fődbe, oszt maga úgy elrepül, mint a Cini a jogerősből! Nyissa ki a nyeregtáskát, talál benne egy esőköpenyt. Ez az, szép szürke kotonkabát, jól mutat, mint a kerti törpe, viszont intézkedésre alkalmatlan.

Na, úgy néz ki a nagy orrával, mint a sárkányfűárus! A kabát szélét tűrje be a zoknijába, mert amikor tegnap az Őragy Úr kipróbálta a járművet, felkapta a kabátot, oszt úgy körözött az udvaron, mint a betmen. Aztán a kerék szépen bekapta a két lebegő szárnyat, és felspulnizta az Őragy Urat. Ámberek, egy másodperc alatt úgy kifeszítette a mi szeretett főnökünket, hogy a Nemzeti Galéria meg akarta venni domborműnek. Az a szegény ámber meg ott pihegett, jobb kezében egy csokor küllővel, oszt hörgött, mint kezdő színész a haldokláskor. Na, Kálmán, most megmutassa, hogyan köll szépen kerekezni.

Járműűűűűűűű-re! Hééé! Naaa! Micsinál, ámber, micsinál!?!?!? Mé’ nem mondta, hogy nem tud kerékpározni, he, maga birkatáp? Na, megmutatom, üljön fel újra, tegye a lábát a pedálra, Csupati, Bringa, maguk meg fogják meg két oldalról. Stabil? Na, most figyeljenek, lesz itt mingyá olyan indítás, mint Bajkonurban! Adja csak ide azt a kalapácsot, János! Köszönöm. Na, most hirtelen leütöm ezeknek az oxigénpalackoknak a szelepét itt hátul, hadd vegyük hasznukat. Three, two, one, zero! Juhhhéééé! Lehet, hogy az egér a Marson, de Kálmán a Holdon!

2018. november 27.

32. Az anyagbeszerzés

Pihenj! Na, ennyire azért mégse!

Ámberek, ma, a szolgálat megkezdése előtt el kell mennünk a raktárba, hogy hozzájussunk az anyaghoz. Nem ahhoz az anyaghoz, amire gondolnak, mert ugye mégis hülyén venné ki magát, ha befüvezve irányítanák a forgalmat, nem? Kálmán, magára ez persze nem érvényes, magát csak hülyén lehet kivenni. Messziről meg homályosan is.

A havi anyagbeszerzést a Csupati, meg a Kálmán hajtja végre!

Mé’, mé’?! Azé, me’ aszontam!

Csupati, ne nézzen rám olyan szomorúan, mint az a szegény vak lány az árgentín sorozatban, mikor megműtötték, oszt meglátta, mekkora feneke van! Magával semmi bajom, de a Kálmánt mégse küldhetem egyedül, viszont neki mindenképpen mennie kell, csak így tudunk egy kicsit törleszteni a raktárosnak.

Na, figyeljenek, mert csak egyszer tudom elmondani a taktikát. A Ladák utolsó megyei mohikánjával mennek, azért már tényleg nem kár! Emlékszem, hat éve volt utoljára műszakin meg ződkártyán. A vizsgaállomást másfél napig szellőztették utána, az ellenőr meg vérbeli korrupt létére sem merte megadni rá az engedélyt. Úgyhogy azóta csak a rendszámát viszik vizsgáztatni. Na, ide nyalja a matricát, kend, oszt mán itt se vagyunk! Gondolom, így mehet, mert más evilági magyarázat az én körülhatárolt agyam számára nem felfogható arra, hogy mégis van műszakija.

Na, szóval kimennek a kocsival, és átadják ezt a szolgálati jegyet. Én írtam. Köll 30 csomag írógéppapír, 40 db tollbetét, 40 db ceruza, 1 db hegyező, 5 db radír, 2 ív indigó, 8 tekercs cellux, 650 doboz gemkapocs, 1 db Skoda Octavia. Amikor odaérnek…

Most min csodálkozik? A Skodán?

Gondolja, hogy túlzás? Nem bánom, ha csak Astra van, hozzon azt! Hagggyonmáááááááááááán!!!

Úgy gondoltam, megkísérlem, hát mit veszthetünk, nem? Így lett hüttőnk, meg mikrónk is. Ja, felírtam az anyagigénylésre, oszt átsiklott a bürokrácián. Most kipróbáljuk a kocsit, nagy cucc! Ámberek, merjünk nagyok lenni! Egyszer igényeltem egy Geiger-Müller számlálót is, hehehe. Azzal biztosítjuk a mikró biztonságos üzemeltetését, ha nagy a sugárzás, leesik a tetejéről, osztán a csörömpölés jelzi, hogy gebasz van. Erről jut eszembe, hallom, nagy a kocsikban a rádióaktivitás szolgálatban, mindenki a Slágert hallgasa. Fejezzék be!

Látom, csodálkoznak a 650 doboz gemkapcson. No, akkó elárulom, bár matematika szükséges hozzá. Mostan ezt maguknak levezetem, mint labancot a pincetömlöcbe. Szóval egy gemkapocs uszkve 3 centi. Egy dobozban van kábé 100 db, azaz 3 méter gemkapocs. 650 doboz szorozva hárommal az 1950 méter gemkapocs. Az Őragy úr hétvégi telke fél hektár, azaz 50x100 méter. A kerítése ebből következően 300 méter lenne, ha vóna, de nem van. Így bejön a pele, meg a vaddeszyó, oszt megeszi a vérverejtékes termést csámcsogva.

Namármost, könnyen kiszámítható, hogy 1950 méternyi gemkapocsból hat soros villanypásztor fűzhető össze a telek körül, és még marad 150 méternyi a szógálati célú felhasználásra. Azért jó a gemkapocs, merthogy réz. Azt nem tudja az Őragy Úr, hogy a rézkerítés más nagyvadakat fog odavonzani, de majd rágyün, ha zörög a bokor, hehehe… A villanypásztorról jut eszembe: ne keressék a törött Niva aksiját, azt valaki elvitte. Az Őragy Úr aszonta, személyesen fogja kideríteni az ügyet, mi ne foglalkozzunk vele. Azt is üzente, hogy vár mindenkit globalice nagy-nagy önkéntességben szombaton villanypásztorfűzésre.

Én momentán nem érek rá, helytelenkedik az űrbelem, meg kigyulladt az ínhüvelyem is, az orvos kifejezetten eltiltott a gemkapocstól.

Kálmán, ha a raktáros aszondaná az igénylésre a 650 doboz láttán, hogy „gem over”, maga csak mondja azt, hogy „az Őragy Úr üzeni: áj lav disz gem!” Ebből már fogja érteni.

A raktáros, mint tudják, nagy úr. Olyan, mint a Darth Wader, bizonyos szempontból a főkapitánynál is nagyobb ámber. Például a főkapitány sosem tudna úgy leltárhiányt eltüntetni, mint ő. Igaz, csinálni sem.

Általában olyan nehezen adja az anyagot, mintha a sajátja lenne. És ez rendszerint így is van: a sajátjának érzi, mert a saját maga dimenziójában számított specális amortizációt számolva már szinte látja, ahogy viszi haza a cuccot. Tudják, valaha jó ámber volt, és vagyoni elleni bűncselekmény miatt is csak egyszer ítélték el. Egyszer megkérdezte tőlem, minek nekünk ennyi papír? Mondom: „unjuk magunkat, oszt megy az origami ezerrel!” Nem értette. „Origami? Az meg mi a nyű?” „Papírhajtogatás.” Másnap má’ kaptuk is a revíziót, hogy hol vannak a hajtogatott állatok? Mondtam is, hogy „a raktárban, most kimegyek, oszt összehajtogatom, hogy ülőkádban lehessen eltemetni!”

No, azóta nem enged az Őragy Úr a raktár közelibe. Jeleztem, hogy amennyiben még egyszer munkásköpenyes ámbert látok a cégnél, arra felszólítás nélkül kitárazok. Aszongya: „Azt nem lehet! Nem tudunk elszámolni a lőszerrel! Üsse agyon, akkor nincs leltárhiány, a sittre meg ugyanúgy bevonulhat, ráadásul még a tévébe se kerül be, mert kevesebb a vér, mint a lőfegyver használata esetén.” Mondtam, is: „hogy úgy van!”

Na, menjenek, próbáljanak szerencsét. Olyanok maguk most ketten, mint az öreg király fiai. A raktáros meg a hétfejű sáfrány. Nem tudom, csak nekem tűnik-e így, de valahogy itten felborult a világ. Amikor én kezdtem, aszonták, van egy alaptevékenységünk, és azt segítik a segédszervek. Most meg azt látom, a segédszervek meg vannak győződve, hogy mi vagyunk értük, sőt, akadályozzuk őket a pontos nyilvántartásban a létünkkel, meg az anyagfelhasználással.

Valakinek vissza kéne mán lapoznia a Nagy Könyv elejére. Oszt onnan elkezdeni a helyretételt. Ámberek, most akkor mi megyünk magunk után. Ha nincs anyag, akkor a Kálmán kijön, és rágyújt a benzines hordók mellett. Ez lesz a jel. Még a vármegyén is észlelni fogják a gombafelhőt. Akkor megrohanjuk a raktárat, és mindenki viszi, amit ér. Ha szerencsénk van, ki tudunk vinni annyi cuccot, amivel egy hétig megint rendesen tudunk dógozni.

Ja, még valami! A legfontosabb, hogy a gemkapcsot megszerezzük. Minden más csak ezután jön. Ha nincs gemkapocs, hozzanak golyóálló mellényeket, de jó sokat. Szerintem azon se megyen át a vaddesznyó. Na, indulás!

2018. november 19.

31. Az Év Rendőre

Lelehet-het-het-het ülni-ni-ni-ni, ámberek-rek-rek-rek!

Az a nagy-gyö-gyö-gyö helyzet-zet-zet-zet, hogy-gyö-gyö-gyö…

Az ivarszervem tele van ezzel a mikrofonnal, Kálmán, vigye mán innen!

Hol szerelték össze, csimotám, Szverdlovszkban?! Ott lunarakétát építenek, oszt az se műkszik, nemhogy egy mikrofon!

Az Őragy Úr ötlete volt, hogy eligazításon próbáljuk ki a felszerelést, hogy aztán működjön szombaton. Bevallom, az ilyen ötletek mindig megingatják bennem azt az egyébiránt mélyen gyökerező hitet, hogy valakit pusztán a rendfokozata miatt tiszteljek. Jó, persze, középső ujj a sapkához, meg „jelentkezem!”, de azért csak megnézem, kin van a parkettás vállap. Na, ezt maguk ne tegyék! Majd ha közel lesznek a nyugdíjhoz, vagy a FÜV-höz, akkor majd járhat a szájuk! Egymás közt.

Ámberek, ma azt a feladatot kaptam, hogy készítsem fel magukat az „Év Rendőre” kulturált megünneplésére.

Há’, nem lesz könnyű. Nem lesz könnyű, mert ugye, maguknak kulturáltan viselkedni, valami olyasmi szintű utópisztácia, mint a Kalevala. Aztán nem lesz könnyű azért sem, merthogy lóvé az nincs, tehát a megünneplés, mint olyan, mondhatnók, szerény lesz, mint Robinson harmincadik szülinapja: kevés vendég, halvacsora.

Szóval, először is meg köll szavazni, ki legyen az év rendőre. Nem tom, ez mire jó, má’ tavaly is mondtam, mikor egyszer tévedésből meghívtak vezetői értekezletre, hogy át kéne térni a „Hónap Dolgozója” szisztémára. Egyrészt többen jutnának a cseresznyés tál közelébe, másrészt vóna ám motiváció ezerrel, harmadrészt meg előbb-utóbb mindenkiről lenne fotónk, oszt ha körözni kell a kollégát, nincs gond. Mondtam is a kapitány úrnak, hogy annak idején a cociálizmusban ez működött, mer’ amikor Novaja Zemlján voltam csererendőr, akkor ott láttam a komisszáriátuson kiírva, hogyaszongya: „A hónap dolgozója: Zója”. Fújtak is a fényes szelek! Szóval, mondtam vezetői értekezleten, hogy ez azért is kell, mert várakozás van az ámberekben a változás iránt.

Hát, változás az lett, azóta nem hívnak vezetőire.

Meg nem is léptettek elő.

Lehet, hogy inkább Csillagvárosban kellett volna csererendőrnek lenni, akkor esett volna valami a vállamra.

Mondjuk szputnyik.

Na, lényeg a lényeg, mindenki adjon le egy cedullát azzal a névvel, aki szerinte idén marha nagyot alkotott!… Hogyhogy én kire gondolok? Az mindegy, magukra bízom. Én speciel mindig üres lapot dobok be. Mér’, mér’, mér’!? Először is, minden osztály megnevez valaki a soraiból, oszt rá szavaznak. Simán az állománytáblából meg lehetne állapítani, hogy hány szavazat lesz a vizsgálóra, meg a közrendesre. Csak a nyomozók a kivételek. Azoknak oszt hiába mondják, hogy álljunk össze, mint a rizseshús, legalább most az egyszer! Mindegyik delegálja magát, egyem azt a fejlett egójukat, aztán magára szavaz. Tehát a végeredményt előre megmondom séróból: minden nyomingerre lesz egy-egy szavazat, a többiekre meg annyi, ahányan az osztályon vannak. Ebből a szempontból minden osztály zárt osztály!

Mi?… Nem. Ez nem azt jelenti, hogy a nyomozók nem zárt osztály. Ők se jobbak, csak nekik alacsonyabb a kerítés, oszt persze hogy kihasználják, és amikor csak lehet, átbubkáznak felette. Próbálnám csak meg én átugrani azt a kerítést a rúddal! Nekifut, letámaszt, lendületet vesz, pofára esik. Hát ez van. Na, aztán meg a másik ok, amijé én évek óta nem szavazok, vagy hogy is mondják a töketlenkedést politikusan, várjanak csak, várjanak…

Tartózkodom! Ez az. A szavazás helyszínén és a szavazástól.

Szóval, azért tartózkodom, mert a végén, amikor felolvassák, hogy ki hánnyal nyert, vagy nem nyert, akkor ha összeadom, mindig kijön a kapitányság létszáma, de sosincs olyan, hogy „egy marha meg üres lapot adott le.”

Hm… Én nem állítom, hogy csalnak… De az azért már mégiscsak elgondolkodtató, hogy kerül az én üres lapomra név? Komolyan mondom, már a múltkor az urnát is méregettem, hogy nem szerkesztett-e abba valami helyi Kempelen Farkas egy szavazatmódosító ótómattát? Igaz, tavaly abból is botrány volt, merthogy ez az ormányosgyík Kálmán szerezte az urnát, oszt mikor kiborították, a cedullák mellett szertegurult az anyósa is. Ámberek, én mindig aszittem, a hamvasztás után olyan szép sima por marad, hogy aztán a mamát be lehet tőtteni a homokórába, oszt hadd szaladgáljon, míg készül a lágytojás, de nem! Meglepően nagy darabok is voltak benne. Mondtam is a Kálmánnak, mikor már elült a por, és a vállapjait is letépték, hogy „mivel hamvasztották a mamát, csimotám? Gázöngyújtóval? Oszt félúton kifogyott, mi?” Csak maguknak mondom, szerintem csak úgy slankítottan felszecskázták, aztán meghempergették koromban egy kicsit, mert ezek olyan smucigok, hogy sajnálták a pénzt a gázra! Svábok. Apropó svábok! Tudják, hogy lettek a skótok? Nem? A svábok elzavarták a pazarlókat.

Na, ez jellemző a Kálmánra! Meg az ápolatlan fogsor. De eltértünk a témától.

A harmadik amijé’ én nem szavazok évek óta, ha a fentiek még nem vónának elegek, hogy nem ám az nyer, akit mi megszavazunk! De nem ám! Akkor jön a prefektórium!… Nem. Auditórium!… Nem…. Kuratórium! Ez az.

Szóval a mi szavazataink csak tájékoztató jellegűek. Mint a szépségversenyen. A közönség szavaz, de az fog nyerni, akit a manager… lát a legszebbnek. Na, ehhő én nem asszisztálok. Tavaly például tudtuk előre, hogy az a győztes, aki benne van az utánpótlásban. Hivatalosan Rendőri Általános Káder Utánpótlási Rendszer. Azért mondom ilyen hosszasan, mert mozaikszóként nem merem használni, még félreértenék.

A direktóriumra visszatérve: abban vannak persze szakmailag megkérdőjelölhetetlen ámberek, de sajnos vannak mások is. Pölö a sajtó képviselői. No, nekem aztán nem köllene olyan nyeremény, amiben benne van a Fókusz keze! Ezeket egyszer én szeretném a fókuszban látni, valami magaslesen e’! Szóval az az okos szemüveges  ámber, az a Woody Allen mondta, hogy „sosem lennék tagja olyan klubnak, ami engem felvenne”. Hm… Nem is leszek az Év Rendőre…

Amíg ez így van, még a jelölést se fogadnám el ― na, akkó szavazzanak meg, ha tudnak, hehehe! Bár, ha az a Kempelen jó munkát végzett… Viszont így meg könnyen lehetek még a Hónap Dolgozója!

Yes, sir! Two Big Macs, two cokes, and a strawberry shake.

2018. november 14.

30. A rabosítás

Jó reggel, pihenj, le lehet ülepedni! Na, mivel is kezdhetném, ha nem azzal, hogy megint akkora gáz van, mint Zsanán. Nem bírom én ezt mán, ámberek, nem bírom. A szívem is kattog, a vérembe sok a kolisztirol, kevés a hemoglóbusz, akkora a gyomorfekélyem, hogy a pótos IFA beleparkol, a lúdtalptól gömbölyű a talpam, oszt úgy billegek vigyázzban, mint a gébics, mikor elfogy alóla a tavirózsa. A hajam is hullik. Itt egy marákkal, e’! Ja, ez az asszonyé, azért ilyen hosszú. Reggel valahogy a kezembe maradt. Mert hazacipelem a feszültséget! És micsoda feszültség az! Éjjel, ha kimegyek vizelni ― márpediglen én sűrűn kimegyek ― akkor elég, ha ráharapok egy izzókörtére, oszt máris lőn világosság.

A múltkor aztán a kis helyiségben megleptem a macskát, ahogy kuporgott hajnali kettőkor a deszkán. Az is nézett rám, én is néztem rá, oszt úgy megijedtünk, hogy lenyeltem a körtét. A gégészeten mondta is a doki, ahogy ott hörögtem, hogy milyen jó így dolgozni, hogy ki van világítva a páciens. Egyetem óta nem látott ilyen fejlett, ám kusza hangszálakat. Ezt is maguknak köszönhetem. Hogy mé’ vagyok ideges?

Kálmán, mondja el!…

Mégse, majd inkább én, maga csak lapuljon ott hátul, mint a lápi béka, lapuljon, és a pislogásnál nagyobb zajt ne csapjon, mert át tudnám most köpni magát! A marhája ugyanis nem tudta, hogy a gyanúsítottal na, mit is kell csinálni a kihallgatás után? Na, mit?! Le kő rabosítani. Elmulasztotta a szentem. Immár három éve, oszt mikor kiborult a bili, bezárkózott a fotóapparáttal, meg az ujjnyomatolóval, oszt elküldte pótlólag a saját fényképét, meg ujjnyomait. Ezért aztán most uszkve háromszáz rendbeli balhé miatt körözik. Momentán ez engem oly annyira csekély mértékben tudna izgatni, mint tiszavirágot a jövő heti tévéműsor, ha nem fenyegetnek meg miatta megint, hogy lehúznak az előléptetésből. Ez az egéralátét Kálmán az oka, hogy nem leszek főtörzszászlós! Tudják, ezt a rendfokozatot úgy húzzák előttem, mint szamárnak a réppát, de az a réppa egy hosszú boton van, oszt nem éri utol. Akárcsak én. Nem bírom én ezt mán, nem bírom, mit is keresek én itt. Haza kéne menni, vár engem édesanyám nokedlivel!

Ehelyett most itt maguknak tarthatom az okítást a rabosítás metodológiájáról. Na, figyeljenek, mert csak egyszer mondom el. Amikor vége a kihallgatásnak, kinyomtatják a Robotzsaruból az ujjnyom-, tenyérnyom-, taknyom-, miegymás lapokat, oszt irány a bűnügyi technika! Először le kell a gyanúsítottat fotózni. Erre azért van szükség, mert ha legközelebb balhét követ el, akkor valaki fotót követel, oszt ha nincs, nincs mit bemutatni kékfényileg, és égünk. Mert amikor a következő balhét elköveti, nem biztos, hogy maguk ottan lesznek. Mert ha ottan lennének, akkor felismernék, és nem kéne fotó, de nem lesznek ottan valószínűleg, és hát ezért kell a fotó. Ha aztán mégis ott vannak, akkor az, hogy van fotó, csak plusz. Meg, ha teszem azt, setét van, mint az atom belsejében, akkor meg talán fel sem ismernék! Hiába vannak ott. Persze, sötétben a fotót sem tudják megnézni, ezért sose menjenek sötétbe, mert a sötétség nem a mi barátunk. No, de kissé elszaladtam a témától. Szóval a pasast le kell fotózni. Jobbról, balról, középről.

Most elmondom maguknak azt az apró titkot, mondhatni huncutságot, ami a sok év tapasztalatának köszönhető, és maguknak ezt megspórolom, úgyhogy akár most nyomban leszerelhetnek. Szóval a lényeg: nem ám a kamerát kell vinni! Azért van a forgó stoki, hogy a delikvenst mozgassák! Nem úgy persze, mint a Kálmán, aki „Korongozzunk!” felkiáltással megpörgette a stokin a kis Rézműves gyereket, aztán az úgy pörgött, hogy a Kovács Margit miljom kancsót csinált volna azzal a tempóval! Eredménytelennek nem mondanám azért az eljárást, mert kilenc betörést beismert, mielőtt a második kozmikus sebességet elérve beleszállt az üvegajtóba.

Aztán jön az ujjnyomatolás. Az Őragy Úr ezt nem szereti, mert a szép gombaszedő művészujjai koszosak lesznek tőle. Mondjuk az érzés kölcsönös, mi se szeretjük, ha beleszól a dolog mithogyanjába. Tehát akkor! A tentát kinyomjuk a vaslapra, oszt a gumihengerrel eldolgozzuk. A hengerrel ezután bekenjük a bűnöző kezét és tenyerét. Aki emberkedik, attól szoktam venni a szép fehér Adidász zoknija miatt talpnyomot, aztán ha még mindig okos, van elég A/4-es a fülnyomnak, homloknyomnak, nyelvnyomnak, és hát, hengereztünk már meg alaposan bal herét is. Ez egyébként szép munka volt, tulajdonképpen dombornyomott lett a minta. Sajnos a központban nincs olyan, hogy „bal here adatbank”, illetve csak most kezdik feltölteni, egy minta már van is, ugye. Ha a manusz nem akarja az ujját a papírra tenni, kicsiny gumikalapáccsal rá lehet igazítani, ez a „stemplizéses módszer”. Negatív példának megint ezt a hártyásszárnyú Kálmán köll felhoznom, hogy egyszer inkább a tűzoltók hoznák fel ződen a kútból! Mert mit csinált?!

Úgy ráigazgatta kőműveskalapáccsal a megyerpatkói rabló ujjait a lapra, hogy egy-egy egész oldal köllött minden ujjának. Nem is rabolt többet, mert úgy néz ki a keze, mintha egy marék hódot fogna éppen! Nem mer rabolni, mert nincs másnak ilyen ujjlenyomata, az szétszentség! Mondjuk, nincsen is rászorulva, most nyerte a világbajnokságot kétszáz mellen világcsúccsal úgy, hogy a lábát nem is használta. Csak az ujjait forgatta, mint a lapátkerekes hajó a Miss Iszapon ― csak úgy forrt a víz. Ez ám a társadalomba való eredményes visszavezetés!

A végén bizonyos esetekben DNS mintát is köll venni. Ezt be kell zacskózni, aztán mehet az adatbankba ― ahol majd nem tudják feldolgozni kapacitáshiány miatt, de hát ez nem a mi dógunk, és nem ok arra, hogy ne fenyítsenek meg minket, ha elmulasztjuk. És ez így is van jól! Nekem legalábbis aszonták. DNS mintát a gyanúsított szája belső feliből kapirgálással kell venni. Erre van rendszeresítve ez a kicsiny kefe e’! Ez, amellett, hogy funkcionál, diszfunkcionálhat is afféle igazi farzsebes Travolta-fésűként, yeahhhh! Én akkor szoktam tényleg DNS-t venni vele, ha már, mint fésű, lekoptak a fogai. A múltkor kérdezte is a technikus a nagy székesfővárosból, hogy „mondja mán meg, főtörzs, miként van a szájából vett mintán a gyilkosnak korpa, Velmetina zselé, és serke?” Mondom: „Szerintem, mivel nincs meg az áldozat, megehette. Majd szólok a nyomozóknak!” Úgy is lett. Aztán valahogy kiszivárgott. Ez is. Este már a Batiz forgatta azt a halszemit, hogy „megette az emberölő az áldozatát, jaj!” Mire bírói szakba került, már a bíró is Hannibalként emlegette szegény Kovács Tibit. Két évet letöltött, mire az áldozat kijózanodva előkerült a detoxból.

Na, ezt csak okulásul mondtam el, hogy mennyire fontos a tisztaság. És most hagyjanak békén, innom köll egy kávét, béléssel!

2018. október 26.

29. A boncolás

Jó reggel, gyűjjenek ide körém! Azért tartom ma itt az eligazítást, merthogy arra gondoltam, edzem magukat egy kicsit, hogy szokják a látványt. Egy jó rendőr menjen el élete folyamán legalább egyszer egy boncolásra! Ez már csak arra is jó, hogy kevesebben lesznek öngyilkosok, ha látják, mit művelnek magukkal.

Jólvanna, jólvanna, jólvanna! Tudom, hogy ez kemény, de hát a vídia is az, mégis beletöröm a panelba. Attól nem maradnak életben, ha nye-nye-nye-nyeee, ilyen nyápic fatökűeket nevelek magukból, he?!

Mostan bemegyünk. Itt ez a kence, benn büdös lesz, mint csirkeólban szüretkor, úgyhogy kenjenek belőle az orruk alá a bőrre… Hogyhogy mi ez?! Nem látta azt az efbíájos filmet, ahun a nő irtotta a sorozatgyilkost, mint Máté Kriszta az igazságot? Na, abban a filmben, a „Juhok nem rínak” címűben, na abban is kentek az orruk alá ilyen kenőcsöt, hogy ne érezzék a szagot.

Ámberek, az valami gusztustalan egy film volt! Hogy nyúzás, meg nyáladzás, meg törtköröm, meg nagy bazi pajor a torokban, az még hagyján, de amikor az a meleg ott illegette magát a látens farkával a háta megett, hát akkor felpattantam a kanapéról, hogy mostmánaztán elég legyen!

Na, kenjék fel!… Mi lenne, vietnami balzsam. Egy Shi-shen-so menühöz kaptam ajándékba. Kálmán, maga tegyen a szeme alá is! Úgy… szépen körbe! Miért sír? Ja, csíp? Hát épp azért kenettem a szemébe, csimotám! Jöjjenek…

Oda, szépen felállunk a fal mellé, innen, kábé három méterről mindent láthatnak, de nem tudnak beleokádni a vizsgálatba. Ha mégis sikerülne valakinek, azt eladom a cirkuszba, mert ott többet keresne a mutatványával.

Ne csodálkozzanak, az Elefántember is rendőrként kezdte, csak annyit gépelt, hogy így belefacsarodott a gerince. Kerestem rajta 400 forintot, akkor az még jó pénz volt. Emlékszem, vettem egy karton Bambit, meg egy fonográfot és egy Szécsi Pál lemezt. Akkoriban még én is úgy kint hordtam a mellszőrzetemet. Döglöttek is a nők utánam! Hja, kérem, nem vót akkoriban még ennyiféle szappany, meg dozodorante, meg „ó de klotyó” vagy toalett vagy mi!

Na, az a kékköpenyes a boncmester. Nem, Kálmán, nem az a tibeti fajta, hanem csak a sima mezei magyar. Olyan a viszonyuk, mint a házilégynek, meg a sárkányfejű atlaszlepkének. Rokonok, de távoliak. Halkabban! Maga meg óccsa el a cigit, mert föltetetem a kőasztalra a hétszentségit nekije!

A fehérköpenyes a főorvos úr, Dr. Szikey. Az ő kegyelméből lehetünk itt, ő a proszekt ura.

Na, mostan fogja a késit, osztán belevág. Az elhalt egyébként egy nagynyomoronci lakos, elég szerencsétlen körülmények között járt pórul. Gólyalábasként kereste a kenyerét a helyi postán, ahol kitalálták, hogy afféle hétmérföldesként gyorsabban kihordja a leveleket, meg a kutyák se nagyon izgatják, és a kerítéseken átlépve toronyiránt is haladhat. A marhájának ez nem volt elég, átlépkedte a főúton a járműveket is. Ez rendszerint sikerült is neki, de ma hajnalban kissé illumináltan beletaposott egy betonkeverő autóba, oszt az úgy megforgatta, mint bróker a fekete pénzt.

Látom, Kálmán, még mindig sír, jól van, örülök neki, fogja fel úgy, hogy humán kísérlet folyik magán ― bár amennyire maga humán, aligha menne el klinikai tesztnek, de nekem megéri, olyan jó látni, hogy fáj valamije. Lássák csak, lássák! Na, az a szíve. Az aztékok régen kivágták az ilyet a piramidon, osztán csodálkoztak a barbárok, hogy mindig elromlanak a rabszolgák. A szív a rabszolga eleme, de az oktalan népek ezt nem tudták. Na, mostan a mája jön, ezt le kell mérni. 4 kiló 30. Maradhat?… És ez a lép. Milyen hosszú lehet? Csupati, lépje le! Csupati, hova rohan? Balra van a klotyó!

Most a bél spulnizását látják, no, meg az a szütyő ott a végén a gyomor. A gyomornak tartalma is van, kivéve kb. mostanra a Csupatit. A gyomortartalom két irányban távozhat: mehet az output úton, ami igen girbegurba, és az anyag közben átalakul, de meg is fordulhat, és akkor az input nyíláson át távozik, ezt elősegíthetjük, ha étkező barátunk étvágyát az „ott gyűjjön ki, ahol bemén!” felkiáltással fokozzuk. Te is, fiam, Brúnó? Tizenkét percig bírta, ez az idei legjobb eredménye.

Kálmán, hozza már ide azt a flakont! Ott a polcon, a formalinos fej, meg a lepréselt tüdő között. Amin az van, hogy 70%-os alkohol. Magának, Péter, elárulom, most, hogy hárman maradtunk, hogy törköly van benne. Ez a vésztartalékom. Mikor beleiszok, még a medikusok is elvégzik a partdobást! Akkó taccsot, ne okoskodjon má’!

Na, húzza meg, mint szerecsen a lopott kecskét… Ez meg hova rohan? Hadd szagoljam csak meg… Ez tényleg 70%-os alkohol. Alighanem Dr. Szikey is rájárt! Doki! Proszit! Na, Kálmán, látja ott azt a faládát, amiben az a sok hús van? Igen? Na, az egy rekesz izom.

Doki! Abbahagyhatja, elment az utolsó is. Táposak ezek, mint a strassbourgi malac, én mondom! Na, hova tette a törkölyt? Bevarrta abba a másikba? Zseniális! Mossa má’ le kedves, boncmester, aztán hozzon három poharat… Ez is elrohant. Hát, doki, ketten maradtunk, pohár se lesz, igyunk üvegből. Majd segítek összevarrni a delikvenst. Egy sima, egy fordított.

2018. október 15.

28. A nyelvtudás

Gúd mórning, oficersz!

Na, üljenek le, és ezúttal üljenek vigyázzban, tegyenek úgy, mintha tényleg figyelnének rám. Nem vagyunk egyedül! Bemutatom maguknak a mellettem álló két urat, a lengyel rendőrségtől Jacek Pockotlopszky százados, és a japán szövetségiektől Holatofu Atatamin hadnagy. Ez a kis sárga a japán, amelyik olyan huncutul néz. Amikor utoljára néztek így rám, bántalmazás hiv. eljárásban lett belőle b./ pontos megszüntetéssel.

Mi van, csimotám, mit hajlongsz, mint Dzsokinak az olajkút, he’? Az Őragy Úr utasított, hogy úgy tartsuk meg az eligazítást, hogy ők is jelen vannak, hadd lássák, hogy megy ez professzionálisan. A tolmács jelenleg a detoxban van a tegnapi névnapi ereszdelahajam miatt, de az Őragy Úr aszonta, nekem adnak nyelvpótlékot, tolmácsoljak. Mondtam neki, hogy én németül tudok, de azt mondta, aki nyelvpótlékot kap, az nyelvet tud, tolmácsoljak és paktum! Há’ akarok én vitatkozni vele a nyugdíj előtt alig nyóc évvel?! Szóval, ámberek itt mostan szinkronitás lesz nyelvileg tolmácsolásban, úgyhogy figyeljenek, és ne röhögjenek, mert kifordítom magukat, mint a pulóvert! Először elmondom magyarul, maguk bólogatnak, osztán lengyelül, meg japánul. Majd csak figyeljék a hatást, láthassák, mit tesz a tudás! Akkó kezdem.

A magyar rendőrség nevében üdvözlöm a megjelent lengyel és japán kollégát mai eligazgatásunkon! Dobrij vecser, policájinspektoru polák! Konichiva, Bonszáj! Kollégák, ma először is ismertetem önökkel a szolgálati beosztást. Szutyori és a Csupati a Nivával járőröznek a felsővárosban a szokásos útvonalon, közben ellenőrzik a bankokat és a postát, meg az Őragy Úr hétvégi telkét, és meglocsolják a friss betont.

Kollegu Szutyori i Csupati patrolnyik na hobelevancu traktornyik Nyva w rezulta industrija Rosszija, na sity felső, djalogut kommersz y chek banky, posty, u wikenda witjilo po Majora v pachemu spritz asfalta nova.

Szutyori szan o Csupait szan matata Niva! Halada uta rapida! Okinawa observa bank o post hi parcela Mayor szan na Fuji! Nawa wasbeton yarda wiza! Shlag, hai?

A két motoros kimegy forgalmat ellenőrizni a 91-es út mellé, a megyei trafisokat fogják segíteni, a rádióforgalmazás a 23-as csatornán fog folyni. Kérem, hogy a szabályokat maximálisan tartsák be, és ne legyenek részrehajlóak.

Dva ETZ chelovek kybrumoga na uta 91. kontrola trafik. Assistalnyik na kollegu sarcola traffipaxa po territorija. Radio nyetwork on chanal 23. Maximalizija sarca i vecser rystelnyi w sarca negra!

Dos yamaha suhí iks o utza 91! Tamogat Canon o handicam seda vam alaculat warmedje. Sony zaysint 23! Vam shok! Haynal hashadta adya fyfty-fyfty! Hai!

Gyalogosjárőr egy marad. Kálmán, maga fog járőrözni a pályaudvartól a főtérig, végig a sétányon. Ne piszkálja a melegeket, és ne etesse a galambokat. Közlöm, hogy kiengedték a BV-ből a Retkes Matyit, ha feltűnik, igazoltassa. Este sok lesz a szúnyog, vigyen riasztót, na nem mintha magában nem lenne eléggé riasztó.

Talpalnyik onlivan. Kalman patrolu v Staciona Washuta po plosadj Fő. Nye buzeralnyik, nye hinta magwa olayos po gerlu. Dirty Matthias kybochayta w tomloc, passporta kontrola! Moszkyto ochen rengeteg, cypela alarma rovaru, do feyed alarma sympla!

Kamikaze Kalman. Yndula stat ho Shinenkochi od ho Tienenmen Fő. No shotokan o homokosh, no zabala madar, hai? Genyo Matthias sabad, bastata! Wakaramoskito. Hordoz antiwakaramoskito, nu artza Kalman szan a maga.

Délután mindenki hozza vissza a járműveket, egyrészt addigra lejár a benzinkártyánk tartalma, másrészt meg kell írni a jelentéseket.

Oberi objedaty motorizacija konyec nu benzina i dizela, so riporta w Robotron.

Yamaha o Nywa kaput Shell. Ryport ho hazudamunka lekopogya. Klavia tura!

Este el kell vinni ezt a két nyikhajt, hogy megismertessük velük a magyar rendőr szabadidős tevékenységét. Ezt nem kérte senki, de gondoltam, jobb, ha teljes képet kapnak. A Kálmán pincéjébe megyünk, fel a kishegyre. Én viszek egy karton sört, ő adja a bort. Maguknak azt ajánlom, ne igyanak belőle, olyan, mint az étolaj ecettel. Ezeknek jó lesz. A Csupati főz egy jó bikatöke pörköltet nokedlivel. Kamerad!

Munkautan czukor pyhenes. Grupa maja invitalnyik tu na kulturnyij party v hauza wíkenda do Kalman. Me cypela pivo da karton, Kalmana na vino de excellent po Tokaj. Super vino, nyam-nyam! Csupati kotyvaszta gulasha no konder, zu w golobisy vsze byka. I galushka.

Hey, bonszaj! Munkanuku tu ot grup araszol na Fuji! Ich bin hurcol ser. Astalra adnak hatako bort. Kalman szan dagaszttatta, paszirozta, njakadba adya! Arcba! Kyraj, hai! Vachora himmarha farka alatta darabka. Njaminjami! Hai?

Na, ámberek, tudjuk le ezt a napot, oszt mutassuk meg ezeknek a csenevészeknek, hogy hol lakik a zúristen! Hát akkor… Jelentkezem, Őragy Úr! Hogyne, Őragy Úr, megtartottam… Hát peeeeersze, hogy megértették, ezek is csak zsaruk. Tessék?… Biztos ezt akarja?… Akkor lefordítom.

Az Őragy Úr ezennel átadja önöknek ajándéktárgyainkat, ezt a falapra szerelt címert, és a két dísztőrt tartalmazó dobozt… Őragy Úr, jó ötlet a japánnak halefet adni a kezibe?… Maga tudja…

Kamerad. Suvenirja na Policija Vengerszkij a cymera na pozdorja i paketu dikych.

Bonszáj, suvenir o pandur. Hai, emblema hoy deska, o hasadba katana! Hai.

Jé, ez letérdel. Nem kell ennyire megköszönni a… HÉÉÉÉÉ! Hívja a mentőket, Kálmán! Maga meg ne nézzen, Őragy Úr, azt fordítottam, amire megkért!

2018. október 9.

27. A lovas szolgálat

Pihenj! Na, nem mintha bárki is vigyázzban állt volna. Mai eligazításom rendhagyó módon kihelyezetten történik, mint a kormányülés. Ezért vagyunk itt, az istállóban. Tulajdonképpen tarthatunk állófogadást is, én aszondom, nyer az MTK 2-0-ra, tartja valaki?

No, ámberek, ami ma minket idehozott, az a nagy-nagy, teméntelen emberi agyi átláthatatlanság. Merthogy kaptunk hat lovat. Mondtam én, hogy nem kéne leadni a Ladákat, mondtam én, ha volt is bennük darabonként hatszázezer kilométer, de ha betámasztottuk egy bottal az ajtaját, még nem köllött megfagyni, ment a füttés. Na, ennek vége, Lada helyett megkaptuk ezeket a paripákat. Ezeken csak ülésfűtés van. Azt a feladatot kaptam, hogy oktassam maguknak a lovagolást, meg a lórul végrehajtott kommandózásos intézkedéstaktikát. Én már látom, ebből megint akkora botrány lesz! Majd vartyogja a híradóban a nyavalyás, hogy magas lórul beszél a rendőr az állatpógárokkal. Hogy lefagy a lapockánk, az momentán senkit sem fog érdekelni, csak az, hogy leszálljanak a lórul intézkedés előtt.

Hát, kérem, hun is kezdjem? Talán az elején. Aszonták, becsüljük meg a lovakat, mert csak mi kaptunk, meg a metrórendőrség. Láthatóan valaki ott fent éppen tüsszentett, aztán a ló egy rubrikával arrébb lett beikszelve az anyagigénylésen. A fiúk ríttak, mint a kölyökfóka, mikor mellettem átvették a lovakat, hogy „de hát, hogy menjek le vele a Moszkva téren a mozgólépcsőn, instállom?” Az volt a válasz, hogy „szálljon fel az Örs vezéren, meg Kispesten, az a főd fölött van. Csak átugrat a jegyótómattán, oszt mán be is kaptat a kocsiba.” „De le kő hajtani a fejem, ha benn ülök a lovon a metróba!” „Na, és? Fürkésszen, ámber, fürkésszen! A lórul észreveszi a kocsiban a zsebtóvajt!” „De ha észrevettem, hogy megyek oda?” „Lóugrásban, vagy mittomén! Óggya meg! Kérem a következőt, ne tartson fel! Maga honnan gyütt a lóért?” „Autópályarendőrség.”

Ezután én má’ nem is reklamáltam, ámberek, bevallom férfiasan, meghúztam magam, mint menekült a fülketetőben. Amíg van, aki nálunk is rosszabbul jár, addig nekünk coki! Hőőőőő!… Nem neked mondtam, teeeee! Na, ez a demonstrátus most azt mutatta, hogy mit nem szabad a ló előtt mondani. Figyeljenek, mert nekem is csak egyszer mondták el. Ez kérem a ló eleje. Meg lehet ismerni, hogy ez a két fényes golyóbis itt elöl van, és pislog vele. Ide lejjebb ne nyúljanak, mert ott van a foga. Akkora ló foga van, hogy marha nagyot tudhat harapni vele. Kockacukorral lehet próbálkozni, de amelyik túleteti, azt kinyírom. Adjanak neki édesítőtablettát. Na, ez, itt középtájon a ló ülése, tőle délre meg a túlfolyócső. Van a nyereg alatt ez a fityegő vaslépcső, ebbe tegyék bele a lábukat, úgy köll felmászni. Kálmán, jöjjön csak ide! Úgy szeretek magán demonstatuálni. Na, akassza be a lábát, úgy, nagy lendület, és fel!… Jól ül? Ja, hogy beszorult az utókor maga alá. Hát, az rossz lehet. De legalább nem szaporodik majd. Na, mit lát?… Csillagokat. De azon kívül?… Úgy van! Vagyis? Valóban. Akkor FORDUJJON MÁ’ MEG!!!

Na, a Kálmán, mint láthatták, előreszaladt a tananyagban, és szemrevételezte a ló tomporát. A tompora közepin az a zsombék a farka. Adtak egy használati utasítást is a lóhoz, de az egyik idefelé kirágta az IFÁ-n a ponyvát, és megette a kézikönyvet. Magunkra vagyunk utalva, ámberek, úgyhogy ez az az eset, hogy minden ötletre nyitott vagyok. A lóhó rendszeresítünk egy menetlevelet, ugyanúgy kell vezetni, mint az ótójét, csak normálisan. Szépen beírják, hogy honnan, mikor, hová, ki. Nem akarom meglátni, hogy „szántás”! Nem kő mindég őszintének lenni. Tankolásnál a szénát kilóban, a vizet literben tüntessék fel, ha mást is adnak neki, akkor a megjegyzés rovatba írják be. Nem tudom, a MOL elfogadja-e a szénakártyát, de addig is a Csupatiék tanyáján van némi fű, legeltessenek. Na, kérem, alássan, akkor most, hogy már ki vannak képezve, lássuk, milyen szolgálatokat tudunk ellátni a lóval. A ló rendkívül alkalmas a posztos szolgálatra, tudniillik, állva alszik. Tehát nyugodtan kumhatnak egyet a nyeregben, csak vegyenek akkora napszemüveget, mint a Szabó Laci, hogy ne lássák a csukott szemüket, meg igyekezzenek nem lefordulni horpasztás közben. Ha valaki akar valamit, majd szól hangosan, nem igaz? Járőrszolgálatra is alkalmas a ló, szépen, poroszkálva lehet vele haladni. Igaz, a nyamvadt karjukat nem tudják olyan lazán kilógatni, mint az ótó letekert ablakán, de haladni lehet vele. A ló tiszteletet parancsol, ha maguk nem is. Ami kicsit macerás lesz, az a fogolyszállítás. Na, most ennek több fajtája alakult ki historikusan.

Az elsőnél maguk elejbe lökik a delikvenst keresztbe. Ha veszélyes bűnöző, a ló hasa alatt össze lehet bilincselni a kezit a másik oldalon lelógó lábával. Ilyenkor vigyázzanak, nehogy nagyon meghúzzák a bilincset, mert ha szoros a pasas, a ló nem kap levegőt, oszt egyszer csak eldől, mint az ingaóra. Ha valakit vezetőszíjjal szállítanak, hát az, ugye adja magát. Ha pofátlan, s a felmenőiket buzdíjja mindenféle nemi eltévelyedésre egymással, meg magukkal, a szógálati szabályzat lehetőséget ad a ló tempójának icipici módosítására, melyre ez a töltőtoll a legalkalmasabb. Csak döfjék a ló hátába, oszt lehet kapaszkodni! Rodejó! Ha megfékezték a lovat, forduljanak hátra, és kérdezzék meg a pácienst, jól van-e? Ha, igen, az a fránya „bögöly” megint megcsípheti a lovat. A cselekvéssor tetszőleges alkalommal ismételhető. Rózsa Sándor is így tanulta mög az emberséget! Lóval lehet forgalmat is irányítani, de ilyenkor le kő kötni a farkát. Mer’ mondjuk ülnek a hátán, elengedik a keresztirányú forgalmat, ez a gebe, meg elhajt két legyet a farkával, oszt mán ki is törtek a kocsik a mellékutcából félreértésileg! Szóval óvatosan!

A ló azonban az elégedetlen tömeg lecsitítására a legalkalmasabb! Ámberek, az valami csuda! Ha Custer olyan lovasrohamot tudott volna, mint mi a Fradi-pályán, Ülő Bika még ma is rezervoárba színá a békepipát, nem azt a szegény ámbert csáklyázta volna a tomhenkszével. Szóval, amikor kimegyünk majd oda a város szélibe, hogy rendet tegyünk a mi kis terráriumunkban, akkor a ló jó munkát fog végezni. Mi már nem biztos! Nem akarok másnap felvételeket a híradóban, ezért, akinél kamera van, az az első számú pablikenemi! Üldözni is szabad. Na, válasszanak egy-egy állatot, oszt etessék meg őket. Kálmán, odanőtt? Mi?… Jól van, gyűjjék, kiíratok magának receptre szuszpenzort. De aztán rendesen bevegye ám étkezés előtt!

2018. október 4.

26. A jutalomosztás

Erőt, egészséget, üljenek le!

Ámberek, ezúton szeretném megköszönni a munkájukat, amivel kivívták, hogy megjutalmazódok a holnapi napon, hacsak addig ez a pecsétnyomó Kálmán nem követ el valamit.

Nagyon jól esik, hogy ilyen jól dolgoznak, és a pénz is jól jön, megvan a helye. Mivel hálával tartozom, küldök maguknak egy számot. Mondjuk az ötvenest.

Mai eligazításom tárgya a jutalomosztáson való részvétel. Nekem kő szép ruhába menni, meg a Kálmánnak. A többieknek azt tudom mondani, hogy igen szűk körben tudom elképzelni, hogy valaha is kapnak kanalat a mézesbödönhöz, s ezen irányultságból kellene felsorakozniuk a szőnyeg szélén, tehát ők csak érdekességként hallgassák meg az eligazítást, ami ma a Kálmánnak szól.

Ájjonmán fő’, ha magáról van szó, maga plédarcú!

Tudja, negyvennyolc órát kaptam az Őragy Úrtól, hogy kiderítsem, miért adnak jutalmat magának a vármegyén, merthogy itten erre nem kínálkozott önként semmiféle józan magyarázat!

48 óra!?

Mondom, „micsinájjak, főnök, nem elég ez nekem, nem vagyok én olyan gyors, mint az a szerecsen Eddie Mörfi!” Aszondja, őt nem érdekli, ha köll, hozzam ki a BV-ből, akit kell, de ha nem nyomozom ki, akkor vissza fogom sírni az afganisztáni békemissziómat.

Hát, nem volt könnyű, de kiderítettem. Megtettem a jelentést az Őragy Úrnak, oszt azóta zokog, és rimánkodik az Úrhoz, hogy fosztaná meg rendfokozatától, s vezetné őt valami tanyába, ahol csak egyszerű marhákkal kellene bíbelődnie, nem olyanokkal, mint ez a lakmusz e’! Mondtam neki, szívesen mennék hozzá fejőlánynak akár, csak borogatnám naphosszat a sajtárt, hordanám a ganyét, vakarnám a tehén lába szárát. Szép élet vóna az! Sehun egy Kálmán, csak böglyök, meg egyéb szokvány vérszopók.

De most megosztom magukkal is a miértet. Az egésznek az oka a Kálmán neve! Nem a keresztneve, mert azért nem, hogy jutalmat nem adnának, de még sajnálkozó levelet is kiállítana miatta az okmányiroda, merthogy neki olyan névvel köll élni, hogy „Kálmán”, ami valljuk meg, elég csehszlovák egy dolog, és ő ezért mostantól, a levél felmutatása ellenében megérdemli az ötven százalékos vasúti kedvezményt, az olcsóbb hitelt, és azt, hogy vérvételnél nem kell neki sorban állni… hogy vennék tőle ácskapoccsal nekifutásból!!!

Persze, ezen az alapon követelhetné az összes Béla is, nem?

Nem, mintha valami bajom lenne a Bélával, mint névvel, végülis királyt is hívtak így, igaz, azt senki se merte csúfolni, de azért ha anyám ily rút tréfát űzött volna velem, valószínűleg már Dömének hínának, mint az útszéli békát.

A Kálmánnak azonban a vezetéknevében rejlik a hiba!

Na, most, mit néznek, mint mélymagyar a Maya Goldra, mit néznek? Na, akkor felírom ide a táblára a Kálmán vezetéknevét… Na, lássák?… Bezonyám! A megyén is azt hitték.

Meg is kérdezte a Kálmánt aztán az az alezredes, hogy, „fijjam, magának az apja a… na, tudja, kire gondolok?” Ez meg mit csinál? Csak vigyorog, meg vonogatja a vállát, de el nem árulta vóna, hogy az apja egy egyszerű kifestő. Hát kérem, alássan, így indult a pletyka, minekutána a végeredmény ebben a miniszteri jutalomban matematikalizálódott. Az az előterjesztés meg ment, mendegélt felfelé a hieranarchián, szép lassan mindenkit kihúztak, de ennek a kumulatív agyúnak mindenki adta a zöld utat, merthogy a neve!… Meg hű, meg ha, oszt egyszer csak ni! Már alá is írták.

Na, akkor figyeljen, el köll magát gardedámoznom majd ottan, úgyhogy én ezzel mindjárt kaptam egy fenyítést is.

Kálmán, megjelenik itten a színem előtt holnap 08.30-kor. Szerintem a színem bíborban játszó sötétvörös lesz, de a guta egyelőre csak fonákkal próbálkozik, és az eddig gyenge volt, de ha maga itt marad még egy ideig, előbb-utóbb beleszaladok egy tenyeresbe is, oszt akkor elfekszek majdan, kicsinyég tán le is bénulok.

Amilyen szerencsém van, majd csak annyit tudok széles nyálfolyással elmakogni, hogy „Gálbán, höhöhö…” De vigasztalni fog a tudat, hogy én ott vagyok a szép kórteremben, maga meg mehet haza a Zetához.

Na, hogy elkomorult! Mindjárt jobban vagyok, olyan ez nekem, mint cukrosbácsinak az inzulin!

Szóval, 08.30-kor megjelenik, bemutatja magát. Öltözet: fekete cipő, ami úgy ragyogjon, hogy bugyit lehessen benne stírölni! Bár, manapság ezek a luvnyák se az igaziak má’! Hetvenötben hogy örültünk, mikor beláttunk a szoknya alá egy térdig érő bugyira, ma meg azt se tudjuk eldönteni, hogy ez most tanga, cipőfűző, vagy fazonvágás. Most már kérem SS.u. 8-at írunk – Sharon Stone után 8-at. Az a keresztbetétel mindent megváltoztatott… Díszegyenruhát vegyen, Kálmán. Már most jelzem, az egyenruha azért egyenruha, hogy ne vegye le, a fogadáson abban egyen. Nem ingbe, meg rövidnadrágba, értve vagyok?! Sapka, ugye adott, ezt biztos nem fogja elkeverni, mert ekkora feje csak a motoros rendőrnek van, de az se tesz a bukóra tányérsapkát… Most elképzeltem, azért röhögök.

Tudják, én olyan audiovizuális típus vagyok.

Tegye fel a kitüntetéseit is.

Mi?… Persze, tegye csak fel a Munka Hősét is, jól jön az még, ha fel kell nyitni a Sztalicsnaját. Csak aláfeszíti a csillag szárát a kupaknak, a másikkal megtámasztja, aztán máris psszzzzzzz!!! Tudtak azért ezek a ruszkik! Azóta se tudunk sapkarózsával sört nyitni, mindig letörik a koronáról a kereszt.

Na, átmegyünk aztán a színházterembe, ottan az eligazító utasítására felsorakozunk. Amikor a nevét hallja, kimegy, megpróbál nem dülöngélni, nem vigyorog, nem böfög, nem dzsiggel, csak szimplán kimegy. Megáll az elöljáró előtt karnyújtásnyira. Most jól figyeljen: a karnyújtást nem kell lemérni, és nem kell igazodni könyökkel az elöljáróhoz. Ez az az eset, hogy csak saccra köll megállni. Ezután megvárja, míg az elöljáró azt mondja, hogy gratulálok. Akkor jobbal kezet fog, ballal átveszi a borítékot. Aztán ennyit mond: „hazámat szolgálom”. Megértett, Kálmán? Hazámat szolgálom. Csak ennyit mond, esdve kérem, csak ennyit. Semmi „köszönöm a kedvességet”, semmi „há’ ebbe meg mit tetszett tenni?”, vagy „nini, zsákbamacska!”, csak egy egyszerű hazámat szolgálom. Ígérje meg!…

Nem lettem nyugodtabb. Na, utána megfordul, és a helyére megy. Nem kell hátraarc, mert belegabalyodik a veres szőnyegbe, oszt elesik, betekerődik, mint a szalagosfánk, és akkor obszcenitás lesz ottan hangosan!

Utána állófogadás lesz. Ne zabáljon, ne habzsoljon, és nem akarom meglátni, hogy behozza az éthordót! Majd ha alezredes lesz, akkor lehet spájzolni, addig nem! Mi lesz az asztalon? Kupi, fiam, kupi, mert mire maga odaér, lerabolják, mint Szaddam az olajmezőt! De hát mit tehetünk?!… Hm… Mit tehetünk?

Mit tehetünk…

Kálmán, maga akkora benga állat, má’ megbocsásson, de hát ez az igazság. Látta a Rájenkatona kiszabadítását? Na, azt fogjuk csinálni: ottan egy belefeküdt a szögesdrótba, a többi meg átszaladt a fakíron. Ez lesz az étkezés metodikája. Maga nekiszalad, és ráveti magát a tolongókra, én meg felszaladok a hátán, és viszem, amit érek, mint hegyi olasz a turkálóban. A sarokban osztozunk. Rendben?

Oké!... Istenem, csak ezt ússzam meg!

 

 

 

2018. szeptember 28.

25. A „CSEBER”

Jó reggelt, leülni!

Nem bubog, csendben van, figyel! Nem érek én erre rá, ámberek, nem érek rá. Drága az időm, és erősen lüktet a májam is, úgyhogy haladjunk!

Nyilván nézték a tegnap esti televízió híradót, ahol valami nyikhaj arról pampogott, hogy mennyi ámber veri otthon az asszonyt, meg a gyármeket. Arról nem ejtett egy szót sem persze, hogy mennyi asszony veri az urát! Itt van példának okáért a Kálmán. Ma azért nincs itt, mert megint nekiment az ajtófélfának. Mondja ő…

Én persze tudom, hogy gondjai vannak otthon.

Például elromlott a tévé.

De mi ez a gond a másik gondhoz képest, aki a Zeta! A Zeta a felesége, de nem olyan, mint a Zetadzsónsz, hanem ha be kéne sorolni rendszertanilag nőtípusba, inkább aszondanám, hogy olyan Ursulaforma. Én például először a hetedikes biológia tankönyvben találkoztam vele, ahol az volt a képe alá írva, hogy „Fekete medve, latinul Ursus negro”. Na, kérem, ez a Zeta veri a Kálmánt. Persze, amikor az a síkgömb elvette, még szelíd volt, és negyvenkilós, de aztán az esküvő napján elkezdett habzsolni. Úgy eszik immár tizenkét éve, hogy hozzá képest a bábolnai hízó részt vehetne a köztársasági elnök díszvacsoráján! És ez nem csak hízik, ahogy minden rendes asszony, de nőni is kezdett. Egyszer, amikor még fiatal és vékonyka volt, valami rosszat szólt, az a bengáli Kálmán meg fordítva adta neki a tockost, osztán úgy megütötte a pajzsmirigyit, hogy kiszabadultak a növekvési mormonok. Ma a Kálmán a hónaljáig ér, így vigyázzban is élvezheti az izzadságszagot.

De ez most mellékes. Mármint nekünk, a Kálmán nyilván máshogy vélekedik erről, már ha kap otthon engedélyt a vélekedésre. De nem kap, hehehe.

Ez a tudat nekem egy igen komoly napi örömforrás, olyan ez nekem, mint a vasendgó: csak eszembe jut, és már megyek is! Röhögve.

Szóval erre a tegnapi parlamenti halandzsára köll nekünk, a királyi zsandárságnak most reagálnunk, de gyorsan és demonstratíve. Első lépésben megkaptam, hogy oktassam magukat a családon belüli erőszak, röviden CSEBER kezelési metodikáját.

Na, aki volt már CSEBER helyszínen, az tudja, hogy ottan mindig fennforgás van. Tudják, ha néha fölnézek a Holdra, akkor annak az udvara nagy okosságokat mond nekem. Ottan jegyezte meg valaki, hogy CSEBER helyszínén mindenkinek igaza lehet, de a rendőrnek nem! Vagyis a rendőr megjelenése az addig egymást ölő családtagok között igen erős, a hatósági közeg ellenében ható kohéziót teremt, magyarán szólva megjelenésünk önmagában megteremti a családi békét azáltal, hogy személyünk olyan új, gyűlölendő tárgyat juttat a tűzfészekbe, melyet mindenki jobban utál, mint gyepált rokonát, ezáltal ezen új tűz mintegy kioltja az immár egy ideje lángoló, és heveny harchelyzetként materializálódott szituációt.

A gyengébbek kedvéért elmondom egy rövidebb mondattal: ha bemegyünk, minket ölnek tovább.

Melyek az eszközeink?

Legkézenfekvőbb megoldás, ha megvárjuk, míg tisztázódnak az erőviszonyok, s ennek lezajlásához esetleg mintegy a partvonalról adunk tétova utasításokat, úgymint: „felszólítom, hogy a cselekményt hagyja abba!”, továbbá „üsd, vágd, hisz anyád, hisz apád!”, illetve „csendesebben vigadjanak!”. Amikor aztán a középdöntőbe jutott családtagok száma redukálódik 50%-kal, mivel az egyik felvette a statikus vízszintes pozíciót, akkor közbelépünk. Ekkor már rendszerint túlerőben is vagyunk, ami addig nem biztos, hogy megvolt. Na, ilyenkor lehet intézkedni, melynek mithogyanját a bekövetkezett eredmény határozza meg. Kis szerencsével megyei a helyszín, ekkor azt csak biztosítani köll. Egész pontosan arról van szó, hogy megvárjuk, ki marad állva, aztán őt mi visszük el, a fekvőt meg a mentők!

Ha azonban gyárök is van a tűzvonalban, akkor be köll menni, mint Nyilasinak a félidőben! Most nagyon komolyan figyeljék az ajkamat, mert csak egyszer mondom el: ha gyáröksírást hallanak, akkor előre, ámberek, védjék meg a kicsit, a többit meg majd lepapírozzuk valahogy. Ha az egészből csak ennyit megjegyeznek, már nem éltem hiába.

Első akadály a lakásajtó. Mi van, ha nem nyitják ki, de tatárjárásra emlékeztető zaj gyün bentről? Hm, hm… Boldogult tanítóm, a volt ávós Kürtőskalácsy főfogalmazó azt mondta, mikor én tanultam a szakmát, hogy gond egy szál se, erre találták ki a T-34-es rendőrségi verzióját, az R-34-est. Na, de mostan demokricinus van, és a technika is haladt, így mi csak R-74-essel rendelkezünk, azzal meg mogyorót se törjenek, nemhogy ajtót! Lakatost kell hívni ilyen esetben, kivéve, ha az esemény Lakatosnál van. Akkor nehéz döntést kell hoznunk. Vajon hívjunk-e lakatost, a Lakatos lakáshoz, vagy a lakatot lakatos nélkül lakatoljuk le erővel, de akkor a benti Lakatos, vagy népes le- és felmenőinek egyik szintén Lakatos képviselője ezt zokon veheti, s akkor mégiscsak jobb, ha Lakatosékhoz is hívunk egy lakatost, már csak azért is, mert ott eggyel több lakatos már nem oszt, nem szoroz. Ahol, kérem alássan negyvenháromnak jut varjúpöri, jut ott a negyvennegyediknek is!

Ha bejutottak, és nem folyik a vér, akkor első az önvédelem! Vigyázzanak magukra. Ámberek, jól jegyezzék meg, amit mondok: szerintem a legjobb túsztárgyaló az idő. Az mindent megold. Lehet, hogy mire betörnek, az imént még oly szertelen házastársak már egy búfelejtő üzekedésben izzadnak a padlón, aztán akkor maguk berontanak, interruptálják a coitust, és az a szegény állatpógár úgy megijed, hogy úgy marad, oszt még másnap is lesz hova akasztania a bevásárló kosarat, ha két kézzel veszi le a bótban az 5 literes uborkát a polc tetejéről.

Az idő mindent megold. Ha felmerül a probléma, nem árt várni. Lehet, hogy az egy perc, vagy egy hét múlva már nem probléma.

Amit ma megtehetsz, azt ma neked kell megtenni.

Holnap talán másnak.

Capisce?

A CSEBER megoldhatatlan rendőri eszközökkel, mégis az egész ingyenélő szociológusság velünk akarja megoldatni. Hát, ez nem fog menni. Ámberek, ha vér folyik, akkor tudják, mi a dolguk, de ha nem, akkor ebből csak rosszul jöhetnek ki, mint Jónás a halból. CSEBER esetén magukra tutira freccsen a zaccból, és hát a fenyítés mindenkinek úgy hiányzik, mint guanó a zsebbe.

Na, elmondtam, hogy miképpen maradjanak túlélve a kinti dzsungelben, illetve a debrecenieknek mondom: a Nagyerdőben!

 

 

2018. szeptember 24.

24. A szóvivő

Gúd mórning everibadi! Szit daun!

Ámberek, figyelték a kiejtésemet? Mint a született ángilus. Gyorsan elmondom a mai napra szentelt szógálati feladatokat, aztán ismertetem a pályázati kiírást, ami mostan érkezett.

Mindenki csinálja, amit, és ahogyan kő!

Ennyit az eligazításról.

És akkor mostan nyújtogassák a nyakukat, merthogy kitörési lehetőség esete forog fenn erősen izibe mostan! Megjött a kiírás a vármegyétől, hogy szóvivőt keresnek, mindenki jelentkezzék, aki tud magyarul. Na, érdekel valakit?

Csupati, ne röhögtessen, maga eleve alkalmatlan!

Miért, miért! Először is, az égvilágon semmiféle tájszólása nincs. Másodszor, magának komoly rendőri múltja van. Látott már gyanúsítottat három dimenzióban, életnagyságban, végzett kihallgatást, miegymást. Harmadszor meg nem nő. Jó, tudom, ez utóbbin segíthetünk. A melle legalábbis megvan hozzá, csak kicsit szőrösebb. A hajával is lehetne valamit csinálni, már ha valakinek bejön az a vasutas típusú bige, az a Síned Ókonor. Na, de az orcája! Hát az olyan rút, mint a keresztes pók hegymenetben! Haggyonmááááá!

Más valaki?

Tibikém, maga? Magát nem nélkülözhetem, fiam.

Maga az egyetlen emberem, akinek három diplomája van. Vagy tévedek? Számoljuk csak össze: az elsőt a katonain szerezte hadtápfeszültség szakon, a második a jogi ágyetem, a harmadik meg kommunikációelmélet és PR-kapcsolatok diploma. Megsúgom, magával mi a baj. Értene hozzá. Ne is próbálkozzon, nem egy kudarckereső típus maga. Előbb kapna mikrofont a TV2-nél.

Senki többet, harmadszor? Akkor…

Kálmán?

Ne mááá’, ámber!

Mit akar csimotám, betölteni a képernyőt? Nem elég, hogy szimplán le van árnyékolva az agya, szélesvásznú ostoba akar lenni. De tuggya, mit? Tegyünk egy próbát!

Mondjuk, az a hír, hogy bombát találtak a „Kis Szittyózó” vendéglőben. Írjon egy kommunistát! Hogyhogy mit?

Egy sajtókommunistát, amit ki lehet adni, amikor már égnek a vonalak.

Mit akar, Tibor?…

Akkor KOMMÜNIKÉT! Látja, ezért nem lenne jó maga, merthogy úgy képben van, mint az Utolsó vacsora. Én ezeket mindig keverem, tudja, amikor én kezdtem, még Komintern volt, most meg Intercom. Akkoriban „gircses-görcsös ááá-ááága”, ma meg bazzeballütő. A végeredmény persze ugyanaz…

Kálmán, mire jutott, adja mán ide azt a lapot, hadd lássam, mit kapart le!

Aszondja: „A mai napon bombariadó volt a helyi Kis Szittyózó vendéglőműintézmény hátsó termében. A hívástól számított nyolc és fél óra alatt az első járőrautó megérkezett a helyszínre, ahol munkatársaink megkezdték a hely kiürítését. Ennek során négy helyi és hat helyközi lakos könnyű, nyolc napon belül gyógyuló másnaposságot szenvedett. A másodikként kiérkező járőrautó személyzete csatlakozott az elsőhöz, őrajtuk a könnyű, nyolc napon belül gyógyuló másnaposságot eredményező kiürítésből a harmadikként kiérkező autó volt hivatva kimenteni, ám ők is bementek. Ezután a negyedikként…”

HÁ’ MIJEZ, ÁMBER!?

Ezt adjuk ki a sajtónak, maga lótücsök?!

Az igazat?!?!?!

Na, nézzük tételesen. Kérem alássan, amikor vendéglátóipari humán degradálóba mennek, akkor a kiürítést nem a poharakkal köll kezdeni. Tudom, hogy azzal kezdik, de ahogy ezt nem írják le jelentésben, nem kell a sajtónak se a szájába rágni. Aztán: mikor volt nekünk négy darab működőképes személyszállító szógálati gépjárművünk? Megmondom: ’63-ban, amikor negyediknek megkaptuk a kék Volgát. Az téli reggeleken úgy indult, hogy: „Jeeee-júúúúúúúúúh-nyem, jeeee-júúúúúúúúh-nyet” és nem is indult. Na, ehhez mit szól, Kálmán?

Hogy a nyomozók, meg a vizsgálók besegítettek egy-egy ótóval? Aha. Hacsak úgy nem. Azok se jobbak nálunk, kilométerekről megérzik a szeszt, osztán húznak sűrű, tömött sorokban, mint a muslincák. Így valóban elképzelhető, hogy négy kocsi is hirtelen összefutott.

Ehh, Kálmán, nem megyen ez magának.

Mert hogy is néz ki? Na, nem mintha eddig is feltétel lett volna a jó kiállás! Mert ha feltétel lett volna, akkor lehet, hogy tovább kellett volna szelektálni a jó kiállású jelentkezők közül, hogy melliknek jó az orgazmusa… Jól van, Tibikém, jól van, orgánuma.

Aztán akkor újabb szűrő lett volna a szakmai végzettség, azok között meg a tapasztalat, nyelvtudás, esetleg civil szakmai végzettség.

Ahol kérem alássan, megjelenik az első követelmény, ott aztán se vége, se hossza! Ezért aztán nincs is követelmény. Így nem is lehet számonkérni, hogy mijé az egycsillagos húszéves kislány nyihog a sörömbe az esti híradóból, mikor az ötvenéves, tapasztalt Szakóczai őrnagy meg nem lehetett szóvivő, mert túlképzett.

Nem tudom, maguk hogy vannak vele, de amikor azt hallom a kislyánytól, hogy „kollégáim megkezdték a helyszíni szemle végrehajtását, melynek során számos nyomot rögzítettünk, majd gyanúsítottként hallgattuk ki K.J.-t”, hát az nekem uszkve annyira hiteles, mint a Sport1-es szőkeség lelkesedése a Borsodi Ligáért. Bár az legalább ellenfényben kinéz valahogy. „Nyomot rögzítettünk”, meg „kihallgattunk”. Ja. Édesanyám meg megnyerte Szibériában a második motorosfűrésznyűvő világkupát. Haggyonmááááá!

Cö!

Aszondja: „nyomot rögzítettünk”, meg „kihallgattunk”. Ja. Mi! Ő meg billegett a vértócsában a körömcipőben, hogy legalább felérje a legalacsonyabb riporter mikrofonját.

Megint felhergeltem magam, aztán most szedhetem a vérhorkolásgátlót, mert tolulásom lesz!

Na, ámberek, akit érdekel, itt van azért ez a körlevél, olvassák el, én nem gördítek akadályt az útjukba, hogy növeljék a személyes távlataikat. Bár azt hittem, huszonévesen már nem hisznek a mesékben. Kitűzöm ide a faliújságra, de a rajzszeg az enyim, el ne vigyék, úgy hoztam be, a családomtól vontam el a rajzszeget!

Hoppá! Most nézem, tárgytalan az egész.

Most vettem ki a faxból, 08.10-kor, de a jelentkezési határidő lejárt 08.00-kor. Ahogy illik. No, ámberek, hát így jártak, eddig tartott a mézesmadzag. Akinek nem tetszik, annak meg jut még selyemzsinór.

 

 

 

2018. szeptember 18.

23. A tábori lelkész

Angyali üdvözletem mindenkinek, no meg erőt, egészséget!

Mostanság kérem alássan az a vezérvonal, hogy mivel beléptünk az euba, szükség lesz eukonfirmált rendőrségre. Én ezt ugyan nem értem, de végrehajtom, és maguk se járnak jobban. Maguk még fiatalok, megtanulhatják a vallást.

Én viszont már öreg vagyok, és autodedikált módon lettem autista. Az autista az olyan, aki nem hisz a zistenbe. Jobb, ha tőlem tudják, nehogy valami idegen helyen megkérdezzék, oszt kiderül, hogy még azt se tudják, ki az autista. Ezért nem értettem én se annak idején a Rénment, azt a szarvashajcsárt, hogy az autista volt, oszt még egy fafeszület se vót a filmben! Há’ ma már tudom, hogy azér’ mert annyira autista volt, hogy még a keresztbe sem hitt.

Aztán nekem van ám más fenntartásom is. A Kálmán.

Bejön a minap, hogy megtért. Mondtam, hála istennek, már nagyon vártuk, szereljen föl, oszt irány a terület. Mondja, hogy nemúgyvanaz! Megyen gyomlálni, mert most, hogy megtért, kiderült, hogy neki az elmúlt harmincöt évben minden vasárnap el kellett volna menni gyomlálni, de nem volt, oszt mostanra nagyon felgyűlt a lelki gaz.

Na, mondom, Kálmán, ne gyomláljon, a maga bűneinek fűkasza köll, meg lángszóró! De nem hallgatott az okosabbra, hanem elment a templomba, aztán be is ült a gyomlálószékbe. A plébános, a vitéz Balatonakar Tibor tiszteletes úr meg csak úgy bependerült a tandembokszba, berántotta a függönyt, és mondta az anonímand bűnösnek, akinek nem is tudja a nevét, hogy „na, Kálmán, gyomláljál, hallgatlak!”

Hát, kérem, az gyomlált!

Hát, az a szegény Balatonakar atya nem volt erre felkészülve, egy fertályóra múlva már félbe is szakította, hogy „Kálmán, elég lesz nyócvanhat Miatyánk, meg hetven Üdvözlégy, csak húzzál innét!”

No, épp itt eszem a sajtot a vasfogammal az öltözőben, mikor jön ám a Kálmán. „No, fiam, mi vót?” „Hát, kaptam penitenciát, főtörzs, aszonta a Balatonakar atya, hogy nyócvanhat Miatyánk, meg hetven Üdvözlégy, csak nem értem.” „Mit nem ért, Kálmán, mit nem ért?!” „Először is, mi az az Üdvözlégy?” „Röpülő rovar. Csak beköszön, oszt má’ el is ment.” „Jaaaaa! És mi az a penitencia?” Itt már mérges lettem: „hát ezt se tudja, maga tapadókorong?! Egyházbüntetés!”

De ezt csak maguknak mondtam el, hogy tudják, milyen kellemetlen, ha valaki vallási kérdésekben tájékozatlan orientációilag.

Na, amiért a mai eligazgatást az Őragy Úr összehívatta, annak az az oka, hogy kaptunk egy tábori lelkészt. Az Őragy Úr szerint az állomány mentális állapottya rossz, és ezen segít majd a körünkben megjelent lelkész. Mondtam az Őragy Úrnak, hogy az Úr adott volna inkább vagy negyven százalékot, nagyobbat lendített volna a mentális akármin, de ő csak legyintett, hogy ne lázíccsak, mert visszavettet.

Gondoltam is, hogy innen?!...

Hova?

No, lelkész elvtá… úr, álljon fel!

Íme, ámberek, a mi papunk!

Atyám, hány P-vel írja a nevit? Eggyel vagy kettővel?

Hárommal?! Ja, hogy maga Papp pap!

Én meg Vap Suvap vagyok, nyugodtan keressen ezen a néven, a hétszents… százát neki!

Atyám, megengedi ugye, hogy így szólítsam, Papp pap úr?… Köszönöm.

Szóval atyám, abban kéne nekünk segítenie, hogy fel tudjuk dógozni azt a helyzetet, hogy vagyunk is, meg nem is, akarnak minket, meg nem is, kaptunk is valamit, meg nem is, vagyoni bűncselekmény elleni osztályunk van, meg nemis. Ez utóbbiaké az erőszakos közösködés, elrontás, szeméremdomb elleni evőszak, véltfertőzés. De ez egy más tészta, talán itt majd tud segíteni a sértetteknek, de tapintatos legyen ám, nem úgy, mint a Kálmán …

Na, ezt nem akarom ám meghallani magáról Papp pap úr!

Aztán, amikor az ámbereknek szükségük van magára, akkor jó lenne, ha segítené őket. Momentán gőzöm nincs, mikor lesz erre idő, mert jelenleg három járőröm van öt autóra és kétszázezer lakosra. Már a kocsik is úgy járnak a városban, hogy a Csupati kettővel járőrözik. Kimegy az Astrával, elmegy kétszáz métert, leáll, bezár, visszasétál. Beül a Nivába, túlmegy az Astrán kétszáz méterrel, leáll, bezár, visszasétál az Astrához, túlmegy vele a Niván kétszáz méterrel, és így tovább.

Na, ezt a csodát se csinálná utánam az NCIS!

Egy emberrel van két gépkocsizó, és egy gyalogos járőröm!

Intézkedni persze nem tud, de legalább mindenki látja, hogy van, és dolgozik.

Szóval, csak azért nem tudom, mikor tudna velük mentálisan elmélyülni, mert reggel berohannak, gumicsizmából ki, egyenruhába be, lenyomják a melót, aztán vissza a gumicsizmába, irány a háztáji, mert abból nem élnek meg, hogy hobbiból járőrök! Szerintem lesz naponta kétszer öt perce mélylélektanilag búvárkodni, amikor befelé jövet, meg kifelé menet megállnak a kávéautomata mellett.

Mindegy, Papp pap úr, magára azért szükség van, és én teljes mellszélességgel, és aki nem, azt irgumburgum!

Van valamire szüksége?

Fakereszt, imakönyv, szenteltvíztartó, miegymás?

Fakereszt?

Hát az nincs. Ha gondolja, vésethetek magának egy faKRESZT…

De nagy ötlet!!!

Talán tényleg vehetnénk is magának némi hasznát…

Atyám, kedves, nem akar beülni egy kocsiba hátra? Adok a reverendára egy láthatósági mellényt, az állatpógár meg azt hiszi, hogy rendőr maga is.

Na? Kecske, káposzta, fifti-fifti, he?

Nekem felszabadul egy emberem, maga meg téríthet, mint a Kolumbusz!

Megegyeztünk?

Köszönöm!

Nem is értem, az inkák mit nem csíptek magukon!

Mármint azokon a konkvisztádorokon, konklávékon, vagy miken, akik ott hódítottak, meg vitték Isten igéjét!

Főleg a „lopni” igét, ahogy utána olvastam.

De ez egy más történet, meg nem is érdekem feszegetni. Csak azért pendítettem meg, hogy tudja: mi is tudunk ám dolgokat, atya!

És ne jöjjön vele, hogy elévültek!

 

 

 

 

 

 

2018. szeptember 12.

22. A megkeresés

Jó reggelt, üljenek le, nehogy megfájduljon a lúdtalpuk!

Ámberek, az a nagy helyzet, hogy bekövetkezett a fennforgás.

Látják azt az ótót ott az udvaron, a tetejin a szép nagy kék lámpával? Na, az az, ami áldozatául esett a kannibalizációnak. A motorja a vizsgálók ótójában van, a váltója a nyomozókéban, az alváz a közlekedésiekében, az ablaktekerő karral meg az Őragy Úr riogatja a seregélyeket a szőlőjében, csak úgy kattog a bakelit, ahogy forgassa!

A minap is kinn voltunk nála a Kálmánnal, hogy szógálati feladatokat egyeztessünk, osztán amikor már a harmadik kör szógálati feladatot is egyeztettük, a Forma 1-re terelődött a szó. Körülnézek, a Kálmán má’ sehun! No?! Tudtam, hogy őt nem érdekli a téma, de hát hallom, hogy ordibál lenn a pincébe, hogy „Barrichellóóóó, Barrichellóóó!” Megyünk utána, hát ott ölelgeti a demizsonokat. Mondom, „mit vernyákol, Kálmán, mit vernyákol, mint a klimaxos macska! Mit akar Rubenstől?” Ez meg csak néz, hogy „nem Barrichello, hanem barrik helló! Üdvözlöm a tőgyfahordót, főtörzs!” 

De ez most mellékes, csak okulásul mondtam el, hogy ne legyenek maguk is ilyen hülyék!

A lényeg, hogy ezzel a kocsival többet nem számolhatunk, de használnunk kell. Azt találtam ki, hogy kiállunk vele a kapitányság elejbe, oszt akkor olyan lesz, mintha működne a technika, csak éppen parkol.

Csak mi tudjuk majd, hogy nem működik.

Meg a feleségek.

Szülők.

Gyerekek.

Jó szomszédok…

Szóval az egész város.

A következő gond, hogy letiltották a telefonhívásokat, nem lehet havi 200 Ft-nál több a számlája senkinek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor a búgóhangú anyatípus eljut odáig, hogy „kék kombiné van rajtam, és alatta…” akkor szétkapcsol a vonal. Szóval igyekezzenek... Különösen a telefonközpontban, meg az ügyeleten lesznek ezáltal meglőve éjjel, de hát nekik se legyen jobb, mint nekünk, nem igaz, hehehe?

Dögöljön meg MINDENKI tehene!

A postaköltségek erre a hónapra engedélyezett keretösszege… aszondja… 452 Ft… Per kapitányság. Hm. Én aszondom, ámberek, tegyük ezt félre, ebből még talán kijön egy egyszerűbb gyásztávirat. Ne kelljen, de ha kell, legyen miből gavallérosan megemlékezni.

Namármost, mint a fentiekből is kitűnik, e hónapban benzin, telefon, és posta nélkül köll végrehajtani bokros teendőinket. A mithogyanról azt a részletekbe menő instrukciót kaptam, hogy „hajtsa végre!”

Ámberek, egy álmatlan, borgőzös éjszaka töprengése után arra jutottam, hogy két út van előttünk. Az egyik a telepatikus idézés. Majd ülünk itt az asztal mellett, szorítjuk a homlokunkat, és erősen arra gondolunk, hogy Gabóczainé Nagypityerkáról jöjjön már be kedden kilencre! Nem tudom, hogy vannak vele, én nem nézek nagy reményekkel ennek elébe.

Azt szokás mondani, aki hisz a parajelenségekben, az emelje fel a kezem.

Én a parajelenségek közül kizárólag a dugó létezésében hiszek, ám azt sem tartom egy állandó valaminek, legalábbis eddig még mindig én győztem.

A másik módszer a megkeresés.

Nem tudom, feltűnt-e maguknak, de mióta annyira jól állunk, mint amennyire jól állunk, egyre több megkeresést kapunk. Mert mit csinált a rendőr mondjuk pár éve? El köllött menni kétszáz kilométert? Beült, elment, kihallgatta, hazagyütt, megitta a sörét, lefeküdt.

Volt nafta, és kifizették a túlórát. Amióta viszont ez csak virtuálisan van így, valahogy megöregedtek az ámberek. Nem kelnek fel ötkor, hogy elmenjenek a Nyírségbe, és bizony igyekeznek délután négyre hazaérni. Nem tetszik, ahogy hozzáállnak, ámberek, nem tetszik! Mi az, hogy inkább a családdal vannak, és nem ingyen a terepen?

És azóta jönnek a megkeresések. Meg mennek.

Ugyanis mi is azt fogunk írni. Ennek, kérem alássan számos előnye van. Először is, nem fogy a benzin. A futár elviszi, nem kő a bélyeg, meg a tértivevény. Nem keletkezik túlóra. Legfeljebb ott, ahová a megkeresés megy, de hát ne sajnáljuk őket, azok se ma jöttek le a banánfáról, nyilván megvan a metodikájuk a problémamegoldásra. Hja, kérem, ha problémamegoldás, Dr. Csernus jöhetne ide ipari tanulónak!

A hátulütője, hogy nem haladnak az ügyek.

Ez baj!

Nagy baj!

A sértetteknek.

De hát kérem, például voltam már én is sértett, amikor az a két hegyi olasz leütött, mert kihallgattam őket gyanúsítottként. Nekem se volt jó sértettnek lenni! Azt mondták a nyomhivban, hogy bántottam őket, és azért bántottak, oszt mondhattam én az ügyésznek, hogy először is, itt mostan én vagyok a sértett, merthogy levertek, mint a boxerlázadást, másodszor meg nem bántottam őket, ők fejeltek bele az írógépembe, azt’ még ki is röhögtek a bezárt irodában, mielőtt elkezdtek sivalkodni a véres homlokuk miatt.

Erre röhög az ügyész, hogy „na, ne mondja már főtörzszászlós úr, hogy van olyan, aki önnön maga belefejel egy írógépbe! Ne hazudjon a szemembe nekem, aki képzett vagyok jogilag!” Engem meg elfutott a méreg, mondtam neki, hogy „nem-e?!”, oszt felkaptam az írógépet előle, belehúztam a fejembe úgy, hogy csak bugyogott a vér, mint Yellowstone-ban az iszaptó, és még egy hét múlva is le lehetett olvasni a homlokomról, hogy „asdfghjklé”, s mán rohantam is ki visongva a folyosóra, hogy ver az ügyész!

Össze is futott a fél tekintetes megyei főügyészség, a nagyon képzett meg ott sápadozott mögöttem, hogy „ne izéjjen má’!” A főügyész persze néz szigorúan, hogy „mit csinált ezzel az emberrel, Tamás?” Én meg ültem a lépcsőn, oszt zokogtam, mint kisvakond a nadrágért, hogy „megvert az ügyész úr, brühühühü!” Meg is szüntették úgy az ügyet, hogy még csak nyoma se maradt az irattárban!

Hát, kérem alássan, inkább nyóc öltés, mint nyóc év!

Na, ez a sokadik oka a megkeresésnek. Ha gond van, az ott jelentkezik, ahol a megkeresést teljesítik. Az meg mintha a Marson lenne, rontsa az ő fegyelmi helyzetüket, nem? Tudniillik, ők is így gondolják, csak nem mondják ki. Szóval, ámberek, megkeresés, jól jegyezzék meg!

Most menjenek, mindenki vegyen egy tollat! Hol, hol?! Ahol akar.

Aztán le lehet ülni az aktákkal egy-egy sarokba, és kezdjék el az írást! Én addig elmegyek, megpróbálok szerezni egy kávét. Itt a sarkon túl olyan jó erősre főzik féláron a zaccot!

 

 

 

 

 

2018. szeptember 7.

21. A lövészet

Sorakozóóóó, a büdös csizmaszárát nekije!

Há’ hányszor köll nekem elugatnom magam, hogy ez a birkanyáj összegyűljön már?!

Épp elég baj, hogy itt vagyunk a világ végin a pusztába, mint a zsidók, oszt a mi Mózesünk, az Őragy Úr meg sehol, hogy kivezessen minket innen!

A fű harmatos, a légfuvallat hideg, és a szemöldököm tele van ökörnyállal.

De utálom ezt a szállongó taknyot!

Persze, az asszony mindig mondja, hogy „Főtörzs! ― merthogy így hívatom magam otthon is, hisz rendnek kő lennie ― itt a macséta, szabjál már valami formát a szemöldöködbe, mert Brezsnyev egy jól fésült dzsigoló hozzád képest!”

Szabjak?!

Há’ mi vagyok, én, Festetich-kastély, hogy rendben tartsam a parkot? És mit szabjak belé, he? Labirintust?

A nők nem értenek ehhez!

A férfi a szőrtől férfi. Itt van például a Kálmán! Amikor levetkőzik a strandon, olyan, mintha felöltözött volna! Bundában fürdik, mint a grizzly.

Na, álljanak oktatási négyszögbe!…

Hm… Inkább csak vegyenek körbe.

Kérem alássan, e szép nyálkás hajnalon azért gyűltünk itt egybe gyakorlóban, bakancsban, harci díszben, hogy végrehajtsuk az éves lövészetet. Három gyakorlatot fogunk végrehajtani, majd úgy 13.00 magasságában távozunk az értünk megérkező személyszállító számosüléses gépmeghajtású járművel, parasztosan busszal.

Remélhetőleg hazafelé is annyi ülés lesz foglalt, mint idefelé.

A lövészetet a zetyemáni mentőállomás munkatársai biztosítják az ottan látható Nysa gyártmányú mentőótóval. Ne akarjanak sérülést szerezni, ez a kocsi nemrég lett visszafestve feketéből fehérre, de élőt azóta se vittek vele, legalábbis ha az inputszemély élő is volt, outputként már hűlőfélben volt, mint kocsonya az erkélyen.

Na, először arra gondoltam, hogy rajonként rotációban fogják végrehajtani a három műsorszámot, de aztán rájöttem, hogy úgyis összekevernék, meg nem is nagyon vannak annyian, mint a raj.

Tényleg, ma nem szerelt le senki? Nem?

Az gáz, mert öttel kevesebb skulót hoztam, de majd akkor én nem lövök. Nekem amúgy sem kell, készségszinten vagyok, mint a Brúszvilisz. Én, kérem alássan, a rendszeresített szolgálati fegyverrel úgy adom le az állatra a lövést, hogy megretten ám még a vadőr is! Itt jegyezném meg, hogy bár a tárgyra és állatra leadott lövés nem minősül fegyverhasználatnak, de egyrészt az állatpógár nem tekinthető rendszertani értelemben állatnak, másrészt meg a lövöldözés kártérítési eljárást von maga után, hiszen azt az egy szem Makarov 9 mm-es lőszert maga a zatyaúristen sem adja már vissza épen, egészségesen a raktárosnak, tehát kár és leltárhiány keletkezett. Az azt jelenti, hogy valami nincs meg, tehát beindul a Közgazdasági és Anyagi-technikai, meg a többi hasznos segédszerv, oszt akkor elvesztünk, mint Ábel a rengetegben. Mert kérem alássan, nincs olyan bűnügyi és/vagy közbiztonsági érdek, amit ne ütne az anyagi-technikai érdek! Mint a joker a römiben.

Szóval a szógálati lőszert hozzák vissza, vagy haljanak hősi halált, mert ha egyet is ellőnek, akkor olyan tortúrának néznek elibe, mint Gibson az Összeesküvés elméletben!

Na, gyüjjenek! Ne körém, hanem utánam!

Ez a szógálati lőfegyverünk. A neve PA-63, született Walther PPK light.

A Pierce Bond is ezt használja, hullik is a kágébés, mint a muslinca, tehát ne higgyenek a saját szemüknek, mikor szétesik, mert ez egy jó fegyver. Meg másik úgysincs.

Tárazzanak be kettő lőszert.

Ne nézzenek, mondom KETTŐT!

Ez van erre az évre.

A tábla ott van tíz méterre. Azért kaptak két lőszert, mert lehetőséget ad maguknak a rendőrség a hibázásra, illetve a fegyver belövésére. Tehát az első lövésnél célozzák meg az alsó széle közepét ― bár sose tudtam, mi a rosseb az, egy ideig azt hittem, valami állat, de aztán egyszer az Őragy Úr elvitt vadászni, oszt a lesen, mikó kérdeztem, hogy „mire megyünk ma, muflonra, őzre, vagy alsószéleközepére?”, akkor lebarmolt.

Bosszúból le is löktem a lesről, mikor megitta a célzóvizet, oszt elaludt. Másnap, ahogy nézte a kék foltokat, aszontam neki, akkora vaddisznó tapodta meg, mint a Zrínyit, csak az Őragy Úr továbbjutott a selejtezőből, mer’ még élni tetszik.

Na, figyeljék meg, hova megy az első lövés, ebből kiderül, merre hord a fegyver. Így aztán a másodikkal már játszva meglövik a megfelelt osztályzathoz szükséges 10-est. Jegyezzék meg, ezt csak az Igaly tudja, meg maguk! Legyenek büszkék!

Ma úgy csináljuk, hogy előbb lőnek, aztán felrajzolom a köröket, hogy meglegyen a 10-es, de ezt csak most, csak maguknak, csak azért, hogy ne égjek az  elöljáró előtt.

Remek, megvagyunk, vonuljanak át ide a gödörhöz.

A második versenyszám a mi kis privatice szőrvájvörünkben a kézigránátdobás. Erre azért van a rendőrnek szüksége, merthogy már nincsen ám hadsereg! Csak papíron, de a tankokban nincs üzemanyag, a röpüllőkbe meg pilóta.

Na, a koncepció az, hogy ha jön az ellen, majd mi segítjük a honvédelmet. Ámberek, mi tudjuk, hogy ez rohadtul nem így van, de ezt ne propag… porgar… hirdessék.

Jöjjön, Kálmán, maga kezdi, ha meg tudja csinálni, a többieknek is sikerül, mert mindannyian maga fölött állnak a fejlődésben.

Na, ide le mellém, a gödörbe.

Figyeljen rám azzal a csészeszemivel, figyeljen, mert ha ezt elroncsa és felrobbanunk, el lesz cseszve a napom. Megfogja a 48 mintájú gránátot és…

Mit csinál, maga spermazacc, mit csinál?! Mit keres? Miii?

Nem a mintája 48-as, hanem a neve, mit várt egy kézigránáttól, ámber?! Matyóhímzést?

Na, folytassuk! Jobbal megfogja, kihúzza a szeget, aztán eldobja, mint jómunkásámber a lapátnyelet. Hogyhogy hova? Ott az ellenség, az a kőhalom mögött ülnek, röhögnek magán, meg néha idelőnek géppuskával.

Pusztíjja el őket, mint a Rámbó!

Mi? Tudom, hogy valójában nincsenek ott, de képzelje el! Nincs magának fantazmagóriája, he’? Na, hajtsa végre végre!

Számolok: Egy, megfog, kettő, szeget kihúz, három eldob!…

Mi van a keziben?!

És hova dobta a szeget?

PUCOLÁS!!!

Még jó, hogy olyan gyors vagyok, mint a váltóáram.

Jól van, maga háromdimenziós debilizmus, ide se jöhetünk többet.

Nézze, hogy ordít az a honvédszázados, hogy mit csinált a lövészgödrével. Jöhet este betonozni, Kálmán, gratulálok. Hogy kötne bele, mint vagány gyerek a pedellusba!

Na, gyüjjenek, az a barnainges meg hadd ordítozzon a Kálmánnal.

A harmadik szám a géppisztolyos lövészet.

Nem maradt már időnk, meg nekem adrenalin se nagyon, így a fejenként járó két darab lőszert a metodikával ellentétben sorozatlövéssel fogják kilőni.

Ez kérem a kezemben, ez a fekete szerszám, az AMD gépkarabély.

Az AK-47-esen alapul, tehát aki fogja, olyan erős, mint a PFSZ.

Tárazzák be a két darab lőszert, majd óvatosan feküdjenek le a…

Micsináááál???

A homlokát böködi a csövivel? Mi? Belefolyik az izzadság a szemébe?

Há’ meg akar halni?

Ha lelövi itt magát, engem nehézvasban visznek el, mint labancok a Buga Jakabot!

Fordujjon mán felém, ha magához…

Ja, maga az Kálmán? Akkor semmi baj, csak le köll törülni valamivel azt a verejtéket, nem igaz?

Na, kérem, feküdj, célra tarts, tűz!

Ajjj, de jól esett ez a sorozat, de jól esett! Éreztem magunkban az erőt, mint a Skájvóker!

Íme itt az eredmény, mindig mondtam, csend, rend fegyelem, egyöntetűség!

Na, fel! Megyünk tisztítani.

Pucolják ki jól a fegyvereket, merthogy egy évig el kell állniuk…

Állj!

Ki az a hóember ott a táblák mögött?

Az Őragy Úr! Hű de sápadt.

Hogy tetszett oda kerülni?

Hja, kérem, aki dolinger mellé vizel, az bátor ember!

 

 

 

2018. szeptember 2.

20. A Robotzsaru

Jó reggel, üljenek le!

Rühellem, ha ennyi magasabb van nálam!

Nézzék, ámberek, nem tudom, miért, de az Őragy Úr kiadta, hogy oktassam maguknak a Robotzsaru Neo programot. Hivatalosan ezen fut ugyebár a rendőrségi ügykezelés.

Ez, már ahogy én látom, egy afféle szabadidős program, merthogy rengeteg szabadidőt elvesz, amit korábban dohányzással, kávézással, trécseléssel, meg a Jolika fogdosásával töltöttek. No, ennek vége! Betört hozzánk is a technika, meg a zájbíem. Az eddig tízperces jelentés immáron kétórás.

Jól figyeljenek, mert csak egyszer mondom el, mivel nem biztos, hogy másodszor ugyanúgy el tudnám mondani, oszt akkor összekeverednének, mint az ultilapok.

Szóval, mindenki előtt van egy gép, meg egy monitor. A monitor az, ami villódzik. Az az. Most kattintsanak rá az ikonra, ami a Robotzsaruhoz tartozik.

Na, mit látnak? Ne engem nézzen, maga lelki féknyom, ne engem, hanem a képet! Mit lát? Aszongya: „Főmenü”. Ebből lehet választani. Először be kell lépődnünk, ehhez kattintsanak a „Belép más felhasználóként” gombra. Ne a klaviatúrán keresse! Már most mondom, mielőtt valamelyik véglény megkérdezi: bár az van odaírva, hogy más felhasználó, itt valójában magukról van szó. Azt is írhatták volna persze, hogy „Ide kattincsá, ha be akarsz lépni”, de ez nem vált be, mert a szakszervezet azonnal rácsatlakozott a gombra, oszt mire a rendszergazda észrevette, már háromszázezren önkéntelenül beléptek a szakszervezetbe. Aszonták, ez nem csalás, hanem virtuális közegben végzett innovatív toborzás. Erre a Kálmán viszont azt mondta, hogy „anyátok”, s az a kellemetlen esett állott elő, hogy még nekem is egyet kellett értenem vele.

Na, kattintsanak rá, mit látnak? Úgy van: az azonosítóhoz írják a nevüket, a jelszóhoz, meg a… Ne azt írja, Kálmán, hogy „jelszó”!!! Mi? Magának az a jelszava, hogy jelszó?! Aha. Ha ennyire ravasz, nem is értem, hogy miért nincs még a felderítőknél. Ott aztán tudnák alkalmazni magát. Mire? Maga lenne az, aki mindenkit felderít. Ja, a hülye beszólásaival. A Felderítő Osztály, mint olyan új értelmet nyerne. Ez is lenne olyan előadás, mint a Sas-kabaré.

Megjelent a legrohadtabb felirat, ezt sokat fogják látni: „Kis türelmet”, meg a másik, hogy „A bejelentkezés legfeljebb 15 mp-ig tart”. Hát, amíg a gomb a szakszervezethez volt kötve, addig még 15 mp-ig se tartott, most viszont csak szuggerálom a képet, míg a szemem kibukik. Ne higgyenek a 15 mp-ben, az csak valami elérhetetlen szint, olyan, mint síkfutásban 9,50.

Most megint megjelent a „Főmenü”. Ezt tukmálják folyton. Hogy lássák a metodikát, menjenek rá az „iratkezelés” gombra, oszt katt! Menjünk be az „iratrögzítésbe”. Na, egy új világ nyílt meg előttünk, mely épp oly határtalan, mint amilyen értelmetlen. Itt most megjelent az ügylista.

Figyelem, jól jegyezzék meg, amit most mondok. Ha ez a képernyő megjelent maguknak, akkor elvesztek, mint Amundsen! Ez ugyanis azt jelenti, hogy ügy van a nevükön. Azaz felelnek valamiért, ami ráadásul valójában az égvilágon senki mást nem érdekel, legyen az tanú, ügyész, elöljáró, ugyanakkor mégis állandó televény táptalaja a „jé-megint-nincs-rajta-sapka!” típusú piszkálódásoknak. Ennek a képernyőnek az a valódi üzenete, hogy megszívták.

Na, akkor most, hogy ráébredtek, meddig is ér valójában a fekália, figyeljenek rám, hogy kiokítsam magukat.

Jó, ha tudják, hogy a Robotzsaru mindent naplóz. Leüt egy billentyűt, és Big Brother tud róla. Ha nem üt le billentyűt, az is feltűnik. Ezért aztán a megoldás egyetlen kulcsszóban összefoglalható: iratelőállítás.

Azaz: mindent le kő írni, akár van értelme, akár nincs. Általában nincs. Ez rendszerint a végin derül ki, mikor a gép leosztályozza az ügyet, oszt kijön, hogyaszongya: munka összesen 232 pont, ebből iratelőállítás 221 pont/97%, érdemi munka 11 pont/3%.

Tudják, én már öreg hal vagyok, de 7,2%-nál nagyobb érdemi munka hányadot nem tudtam még felmutatni, márpedig akármit fűztem is be az aktába, az mind köllött bele. Itten, kérem valami óriási módon el van baltázva.

Persze vannak a programnak előnyei is.

Először is a szép tónusú színe nem bántja a szemet.

Aztán ennyi.

Megjegyzem, nagy kibúvó ám az is, hogy mindent tök egyformára nyomtat, bedobálja a szövegbe a hivatkozásokat, amit így nem kell keresni. Egy darabig még megkíséreltem nyomon követni, hogy mi a lónyálat hivatkozik húsz helyen a Be-re, de aztán úgy gondoltam, hogy ezt a programot nyilván roppant okos emberek álmodták meg olyan bonyolultnak, mint a grozniji csatornarendszer, így hogy jövök én ahhoz, hogy felülbíráljam? És azóta csak: nyomtat, ügyésznek megküld. Néha még felhív szegény fogalmazó, hogy „főtörzs, miért hivatkozott előzetes előterjesztésnél az ártatlanság vélelmére?” Mondom: „nem én hivatkoztam, hanem a Robotzsaru, ha gondolja, megadom a számát, a 107-en eléri.” Eleinte fel is hívta.

Ha megvizsgáljuk a képernyőt, feltűnik gyorsan, hogy a legtöbbet a „Ctrl” billentyűt köll használni, ez hivatott demonstrálni, hogy kontrol alatt dolgozunk. Van Ctrl-U, Ctrl-H, meg ilyenek. Mind mást jelent, és a következő képernyőn megint mást. Na, most tegyük fel, hogy nagy nehezen előállítjuk az iratot. A kedvencem a gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyv! Én az a fajta „amit-nem-látok-az-nincs-is” típus vagyok, tehát végtelenül nyomaszt, hogy a jegyzőkönyvet elsőként a nyomtatóban látom egyben. És akkor már látom is, hogy rossz. Etetjük is az iratdarálót, mint öregasszony a bélpoklos csibéket!

De tegyük fel hipotetice, hogy mégiscsak elkészült az a jkv., és az a fura eset állott elő, hogy jó! Ekkor nem ám a nyomtatás gombra köll kattintani! Há’ mit képzelnek? Hogy majd érthető lesz a számítástechnika? Ugyanmáááá!!!

„Hitelesítés” ― erre köll rámenni. Ettől félek, mert valahogy olyan végleges hangzása van. Mikor meglátom, leizzad a hátam. Há’ hogy lesz itten ezután visszadátumozás, keresztbeiktatás, meg minden egyéb, amitől a rendszer már harminc éve működik? Vagy ez nem szempont? Jaaaa!

Kálmán, hol tart, látom, hogy izzad, mint a tűzszerész? Hadd lám!… Az igen. Nem találta meg az ikont. Hát mit keresett maga dísztuja? Egy Rubljovot? Én mondom, magán egy lobotómia csak lendítene, mert amije van, az csak homoklebeny!

Na, türelmes leszek magához. Az ikon az a kis bizbasz, látja? Kattintson rá az egérrel!… Jól van, ezt majd kifizeti, addig is, amíg a Csupati eloltja a monitort, üljön át az ő gépéhez. Most úgy kattintson rá, hogy azt a nyilat viszi rá az ikonra, és nem a nagy nyüves ujjával lendíti az üvegbe az egeret. Na, megy ez, fiam! Most csinálja, amit mondtam. Látja, megy ez magának!

A fene…

Ámberek, ennek a mobiltaplónak ez tényleg megy. Úgy látom, úgy van vele, mint Forrest Gump a hadsereggel ― bejönnek egymásnak. Akkor le is vonnám a konklúziót: a Robotzsaru nem a gondolkodó ember programja. A gondolkodó ember felhergeli magát rajta… Jól van, Kálmán, ezennel megnyerte a Robotzsaru státuszt, s ha megnyerte, hadd vigye! Maga fogja felvinni a gépre az adatokat. Ne feledje, a gép nem okos! Jól meglesznek.

Na, maguk meg szép csendben lopakodjanak utánam, nézzük meg, van-e még valami a vérdobozokban.

 

 

 

 

2018. augusztus 22.

19. A DADA program

Jobb reggelt, üljenek le, a kávét ki ne öntsék, sose kapnak különben infarktust!

Na, ámberek, új szelek fújnak, maguk is jelentkezhetnek a DADA-programba.

Ne nézzenek olyan bambán, mint a gázálarc, ne nézzenek! Itt a marsallbot, most eshet ki a zsebükből, de ne féljenek, valaki majd biztosan felveszi, oszt akkor, aki ellopta, az már nem itt lakik ― már ha értik, mire gondoltam, de biztosan nem értik, mert néha már én sem értem.

Szóval a lényeg: köll az egyenruhás dadás. Hogy lássa az állatpógár kicsinye, hogy mivé lehet, ha nem tanul! Istenem, ha én is odafigyeltem volna anyámra, hogy mit mondott, mikor kicsi voltam! Azt mondta: „fiam, mennyé kupecnek, akkó legalább egy lovad lesz, nem csak annak az alkatrésze!” Hallgatni köllött volna rá, de hát nekem kellett a karrier, meg a világlátás, a perspektivitás ― így lettem rendőr.

No, figyeljenek, mert csak egyszer mondom el!

A DADA egy betűszó, ugyanolyan, mint a KRESZ, csak ez egy másik. Tehát a kettő nem azonos. Itt jegyezném meg a gyengébbek kedvéért, hogy általában minden szó betűszó, legalábbis a tanultabbak azzal írják le.

Mit is takar a DADA?

Megmondom: három marha hosszú falat a főkapitányságon ― merthogy annyi tablójuk már van. Szóval az egész a messzi-messzi távolban indult, amikor a hollandok kitalálták, hogy küzdeni kell a drog, az alkohol, a dohányzás, meg az écc ellen. Megjegyzem, én ez alapján DADÉ-nak hívnám, de hát nem csinálhattam mindenkit én, ugye.

Namármost, ahogy én a ― kábé még egy órán át józan ― paraszti eszemmel gondolom, ebből minimum háromnak az égvilágon semmi köze a rendőrséghez.

Mert kérem alássan: dohányzás? Ki küzdjön ellene? A Kálmán, aki úgy füstöl, mint a szorulásos Zastava? Vagy az alkohol! Há’ kérem mutassanak már nekem egy élő absztinens rendőrt! Olyat persze, akibe valami élet is szorult azért, ne csak azt a savanyúalma, prejogász, okoskodó, szemüveges, hol-az-űrlap típust! A rendőr, kérem, vajmi ritkán küzd az alkohol ellen, legfeljebb érte! A harcra viszont nincsen rászorulva ugyebár, merthogy korábban, míg jól kerestünk, megvettük, most meg megfőzzük!

A múlt hónapban is megyek be az öltözőbe, hát mit látok! Egy nagy kondér, krómcsövek, füst, buborékok, vezetékek, átszellemült tekintetek. „No, mondom, mi ez a kísérlet? Ráverünk a názára, vagy mi?” Erre az Őragy Úr kibukkan a füstből, és már ordít is, csak úgy lifegnek a lila mandolái a torkában, hogy „óccsa már el a cigijét, főtörzs, óccsa el, mer’ ha nem, valóban a náza előtt juttatunk embert a Marsra!” No, amilyen cefreszag, meg tömeg ott volt, kérem, szerintem juttattunk volna még az Alfa Centaurira is! Hogy nézett volna az Obi-Van az ősz szemivel! De az anyag jó lett, megtöltöttük a vérdobozokat, oszt be a hüttőbe! Ámberek, jól jegyezzék meg: a szőlő legértékesebb része a szára! Abból lesz a törköly, a többivel csak azért bíbelődünk, hogy hozzájussunk a szárhoz.

Szóval, fogytak is a vérdobozok szépen, mert hát valahogy meghatszorozódott keddről szerdára az ittas vezetés miatti intézkedéseink száma, mígnem beütött az óra! Mert, kérdem én nagy-nagy önuralommal, mit csinált már megint ez a radírarcú Kálmán, hogy az anyja tette volna a babakocsiját a járdasziget mellé, mit csinált!? Megtölti az origin vizeletes dobozokat is a jófajta anyaggal. Reggel meg nem szól a váltásnak. Hát, a futár meg csak úgy vitte a töményet a vizeletvizsgálatra, vitte, csak úgy lobogott utána a Suzuki! Ültünk az Őragy Úrral a forródróton, hogy mit szól a labor? Hívnak is délután, felkapjuk a kagylót, mire halljuk a túloldalról, hogy „…úgy elszállok, mint a fecske, odafenn, a magas égbe!” No, nem is kérdeztünk semmit! Aztán megint gebasz: a Kálmán a következő héten mit küld fel a vizeletmintás dobozban? Vizeletet! A zálattya! Oda a jó munkakapcsolat.

Ennyit az alkoholról dióhéjban. Vagy inkább kupicában.

A drog a következő. Ez tiszta sor, ez valóban a miénk. Ki is tudná jobban teríteni, nem igaz? Minden évben megfognak egy-két zsandárt némi porral a hátsó ülésen, hogy a varánusz fúrna odút a hasába az ilyennek!

Osztán ott van az écc! Hát, kérem. Mi a nyikorgós, édesbús, fakeresztes falusi búbánat közöm van nekem az écchez? Nem vagyok én olyan, meg remélem maguk se! A szógálati gumit is remélem, felveszik, ha otthon köll oszlatni a tömeget, vagy idegenbe szakadtak családibékefenntartásra. Há’ mijé a pandúrnak köll azt szajkózni, hogy „ne fújj lufit, húzzá gumit!” Arra van a cociálismunkásosztály. Az éccel az a baj, hogy belemegyen az ember véribe, osztan ott elterjed, mint a rémhír. És akkor már nagyon jó orvos kell oda, hogy azt kiszedje. Meg türelmes, mert nem elég ám a vért átszűrni, de aztán még a zaccot is meg kell turkálni körömcsipesszel, mert olyan kicsi az éccvírus, hogy azzal lehet csak kivenni. Szóval annyira macerás gyógyítani, hogy nem is éri meg! Csak a Bin-Láden bírta megfizetni, oszt abból is mi lett! Nem bír magával, mert úgy átszűrték a vérit, hogy kinn maradt a hemoglóbusz.

Na, szóval ezt, amit elmondtam, ezt köll oktatni a csemetéknek az oskolában, munka után, ingyé. Jelentkezik valaki?

Nem, Kálmán, magával befürödtem tavaly! Mondom akkor is, hogy DADA-program van. Mondja oké, osztán megjelenik a képzésen a megyei elv… elöljárók előtt fehér köpenyben, fityulával. Hogy jött a dadaképzésre, merthogy ő már látott szülést, le is vezette, csak most már szeretné tudományosan utólag a know-how-t is megtudakolni, hátha adnak róla papírt, és akkor a hobbija lehetne a szakmája, amitől boldog lenne, mint reklámanya az új Ciftől. Mondja neki az Őragy Úr, hogy az a BÁBA-képzés, maga őzlábgomba! Jaaa! Akkó meg az akar lenni. Vagy szoptatós dada, de amikor ezt ki akarta fejteni, elhajtották, mint hegyi olasz a malacot.

Szóval más valaki?

Senki többet, harmadszor?

Jó, akkor én megyek.

Az Irgalmatlan Szűz Mária Leánynevelde tizenharmadik és tizennegyedik osztálya kérte az oktatást, hadd lássam csak a levelet még egyszer… Aha, „tizenhét-tizennyolc éves szűzeink épülésére.”

Hát, ez rám maradt…

NAAAAAA! Ne tülekedjenek már!

 

 

 

 

2018. augusztus 19.

18. Az egészségügyi felmérés

Erőt, egészséget, csak stílusosan! Leülni!

Na, ezt is megértük, ami figyelembe véve az elmúlt egy év teljesítményét, valamint azt a folyadékmennyiséget, amivel sikerült a folyamatos vizelés ellenére fenntartaniuk a 2,3 ezreléket véralkoholilag, nem semmi. Gratulálok!

Az orvosi rendelőbe alakzatban megyünk le, ez volt a parancs. Az alakzat nem került közelebbről meghatározásra, így arra gondoltam, hogy az legyen mondjuk a paralelepipedon. Na, aki utánam mondja, annak adok ingyé vizeletmintát. Senki? Gondoltam.

Ámberek, az a nagy büdös helyzet, hogy úgy vagyok, mint Ross doki a Vészhelyzetben: nem engedhetem meg, hogy akár csak egyiküket is elveszítsem! Mivel alig vannak. Már a járőrkocsiba is éjjelente a pléhkollégát kell beültetni. A pirosnál meg persze, hogy nyihog a kopasz a BMW-ben, mikor látja. Mivel tehát ilyen kevesen vagyunk, ellátom magukat azokkal a tanácsokkal, amivel elkerülhetik a kiszuperálást, illetve azt a hat-nyolc havi rekreációs üdülést, ami mindannyiunkra ráférne.

Szóval, bemennek a rendelőbe, és árgusan figyelnek az orvosra. A nővéreket ne nézzék, olyan csúnyák, mint a lápi lidérc, a szép nővérek a filmeken dolgoznak. Teszem azt, a ferdeszeműek sose bombázzák le Pearl Harbort, ha előbb látják a filmet, hanem oda jártak volna gyógyulni. Valószínűleg így sikerült is volna elfoglalni.

Jegyezzék meg, amit figyelni köll, az a karton! Azon van minden adatuk, amit évek óta hamisítanak. Ha az odavész, kezdhetnek mindent elölről, márpedig igen rossz érzés ám, amikor negyvenévesen az összes haver megy röhögve a FÜV-re a gondosan húsz éve kozmetikázott kartonnal, maguk meg indulnak forgalmat irányítani, mert papíron olyan egészségesek, mint a Schirilla! Jegyezzék meg: a jó karton ritka, mint swinger klubban a gyerekmegőrző!

Először majd vizeletmintát kell adniuk. Ez fog menni, szerintem épp elég nehéz lesz addig is visszatartani. Kálmán, szépen kérem, ezúttal menjen ki a pohárral a vécére, osztán ott bravúrkodjon! Tavaly is úgy égtem, mikor az Őragy Úr megáll a folyosó közepin, hogy „juhé, ki fogad velem egy fröccsben, hogy eltalálom öt lépésről?” Ez a szánhúzó Kálmán meg fogadott vele, aztán felrakta a polcra a poharat, hogy „na, tessen csak a sugárcsővel ide erőltetni, Őragy Úr!” Hát, kérem… hogy a függönyök, meg a fogszuvasodástabló elázott, az paripapénisz ahhoz képest, hogy az Őragy Úr a mutatvány közben elcsúszott egy tócsán ― ki tudja, hogy került oda ― oszt mehetett a gipszágyba hat hétre. Ez a tamponagyú meg még vigasztalta is, hogy legalább addig se koszolódik az ágynemű. Szegény ámber, meg csak úgy vörösödött, de hát úgy fel volt állványozva minden tagja, mint a Parlamentium!

Aztán majd vért kell adniuk. Az nem jó, ha hoznak, itt fogják levenni magukról. Először megkeresik a vénát. Akinek írói vénája van, előre szóljon, mert meg fognak lepődni. Kálmán, magát ez már nem érinti, adjunktus legyen, aki ennyi zsírban vénát bír prepa… perpar… találni. Magán szoktak szúrópróbát tartani.

Aztán jön az EKG. A lényeg, hogy nedves tappancsokat tesznek magukra, akár csak a Rex, aztán mérik a szívüket. A rekord két egész hattized kiló, mondjam-e hogy kié? Úgy van, csimotám, a magáé! Kálmán, ha magának esze lenne annyi, mint szíve, hát maga lenne a Sebeők! De azért jó, hogy nincs annyi esze.

Ámberek, tavaly még volt EEG is, az állítólag az agyhullámokat mérte. Fel is írtam, aszongya: elektroenkefalogram… Nem értem. Bár ha visszagondolok arra, hogy amikor ’72-ben először láttunk szélesvásznú igényes tiroli erotikus filmet, Enke ott is valami elektro falo-val bűvészkedett, de azt nem grammban mérték ám!… Mindegy. Na, ha azt látták volna! Mit csavargatta a professzor a gombokat, de a Kálmán fejiről csak rajzolta a szép, tiszta egyeneseket az a sok ceruza! Szép, párhuzamos vonalak, még meg is jegyeztem a profnak, hogy majd eladhatja kottapapírnak. Az meg csóválja a fejit, oszt aszongya neki, „magának már nem is lenne szabad élnie!” Ez meg csak felnéz, aztán elbődül azon az Ikarushangján, hogy „Mé’?” Na, lett is akkora szökőár az agyhullámában, odalett a szép kottapapír! Kérdezem a dokit, hogy mi ez? Azt mondja, nem érti. Mire a Kálmán: „visszatartom az agyhullámaimat, doki! Olyan erősek, hogy grillezni lehet rajtuk!”

Hát, az öreg prof is FÜV-re került.

Lesz majd idegvizsgálat is. Ezen biztosan átmennek, látom, mindenki tiszta ideg. Leültetik magukat egy székre, hogy kövessék a doki ujját. Nem elveszteni, szemmel tartani! Namármost, ha ez az ujj egyben elvégzi a prosztatavizsgálatot is, akkor aztán kocsányozhatnak, ha követni akarják!

Utána megnézik a gerincüket is, hogy rendben van-e. Ebben a korban és rendfokozatban még ezzel sem lehet nagy baj. Aztán mehetnek a fogorvoshoz. Na, az is egy csoda volt, tavaly.

Ez a lekvárszemű beül a székbe, hátradől, kitátja a száját, aztán már horkol is. Felrázzuk a dokival, aztán az elkezd vájkálni a Kálmán szájában. Én csak messziről mertem nézni, merthogy akkora szemfoga volt, hogy még pislogott is vele. És olyan sárga, hogy az állatkerti víziló sírva könyörgött a receptért. Aztán egyszer csak harákolás, hörrintés, sercintés, és a fogorvos kihúz a torkából egy képet, rajta a Golden Gate. „Mi ez, Kálmán?” „Mi lenne? Maga a fogorvos, láthatná: híd.” Aztán röhög, mint a hiéna. Úgy égtem, ámberek, úgy égtem!

Ki kell majd tölteni egy lapot, hogy voltak-e öngyilkosok, vannak-e ilyen gondolataik, meg ilyenek. A helyes válasz a nem. Kálmán, magának az igen.

Nem bubog, csimotám, nem bubog, nekem aztán nem magyarázza be, hogy a maga csuklóin az hegtetoválás!

Mi maga, bantu? Ungawa bwana, mi?! Ungawa?

Meg hogy a részeg vasutast akarta megmenteni, azért futott szembe a vonattal! Hogy is úszta meg? Nekiment az ütközőnek, mi? És a Szabadság-hídon is mit keresett? Polírozta a Turult? Haggyonmááááá!!!

Egyébként megértem magát, Kálmán! Ha ilyen fejem lenne, egyszer fennhagynám a buszon, hátha nem veszi észre, hogy leszálltam, aztán megy még pár megállót. Há’ magának még a testalkata is szuicid! Szóval, tényleg, megszületik, oszt egyszer csak ráébred, hogy maga maga! Olyan félelmet érezhetett, mint az első hét utas a nyolcadik láttán. Mondjuk, szívesen megismerném a szüleit is egyszer. Hogy vajon mi motiválta őket ebbe az irányba, amikor felmerült az abortusz lehetősége? Meg ez a névválasztás! Nem lehet könnyű Kálmánnak lenni. A vezetéknevét már hozzá sem teszem. Minek? Úgyis csak az alőrvezetőt használja. Képzeljék, még a hitelkérelmét is így írta alá!

Elegem van magából! Most szépen felveszem ezt a fehér köpenyt, és kimegyek levegőzni! Vagy inkább befekszem az Őragy Úr mellé a terápiásba.

Gáspár!

Kösse már meg a hátam mögött az ujjait, legyen szíves!

 

 

 

2018. augusztus 14.

17. A fizikai felmérés

’Reggelt! Üljenek le!

Nem röhög, mint lóállat, nem röhög, mert ott tépem ketté, ahol a legvastagabb!

Mit szórakozik? Jót röhög, hogy én is itt vagyok, mi?

Mondtam az Őragy Úrnak, hogy öreg vagyok én már ahhoz, hogy itt bohóckodjak, de ő aszonta, legyek laza, mint a nyolcas anya, oszt álljak be a sorba. Hát akkor beállok.

Aszonta példamutatás. Há’ mi vagyok, én matektanár, hogy példát mutassak?!

Ő bezzeg nem mutat példát, legalábbis előttünk.

Van egy másik felmérés is, valami víájpí. Nem tudom, mi az a víájpí, de őszintén remélem, hogy legalább jó nagyot tud csípni, a hétszázát neki!

Na, figyeljenek emberek! Nem vagyok egy kudarckereső típus, de hát úgy nézem, mára kijutott, tehát essünk túl a megaláztatáson minél előbb.

Látom, mindenki edzőruhában van. Van itt minden! Hadd bötűzzem csak: Adisad, Nika, Reabock, Kapa. Csupa jó márka a marhára távol keletről... Kálmán, maga meg hogy néz ki?! Mi az a Xia-Hu?

Macskát tart, maga olajszemű, vagy mi? Miért nem vesz igényes, jó minőségű sportruházatot, mint a többiek? Ebből ki is lóg az a ronda szőrös mellkasa!

Úgy néz ki, mintha abban forgatták volna a Szarvasvadászt. Még tán olyan piciny hongkongok is vannak benne, amire a jenkik vadásztak.

Vegyen rólam példát! Ép test, szép lélek. Én kérem még az eszemmel hódítom meg a nőket és a testemmel tartom meg őket. Azzal zárom el a menekülési útvonalakat.

Már ha nem lennék családcentrikus típus, de hát az vagyok. Ruházatom régi, ám minőségi. Így kell vásárolni, ámberek, még negyven év múlva is kiváló állapotban legyen a szerkó. Nézzék csak például ezt a Tisza cipőt. Itt, oldalt. Csapajev dedikálta. Na, milyen? Vagy íme, ez a méregzöld, oldalt csíkos répafazonú melegítőnadrág, talpán rögzítőpánttal! Minden húsz évben egyszer divatosnak számít, én most éppen a harmadvirágzásomat élem benne. Ez kérem egy évelő gatya! Na, és a pólóm! Aszongya: „VIT ’61, Mászkvá”. Ilyet ma már nem árulnak, nem is tudják maguk, mi a jó!

No, gyüjjenek utánam, megmutatom a dógok mithogyanját!

Szóval, akkor a rendőrség éves erőnléti felmérése!

Első szám a fekvőtámasz. Megtévesztő neve ellenére nem csak támasztani köll, de hajlítani is. Kálmán! Harchoz! Maga lesz a demo példány! Ez az, fekszik, csendben van, nem liheg. Most kinyom, leenged, kinyom, leenged, kinyom ― gratulálok, sikerült, orrokat befogni! ― leenged. Na, így kell ezt csinálni, az ilyen szép nagy szál parasztgyerek ezért jó rendőrnek! Már, ha az esze azért több, mint a Kálmánnak.

Bezzeg a csendbe bele tud kürtölni, mint a tihanyi komp!

Na, jöjjenek ide, a felülés következik. Gáspár, üljön rá a Kálmán bokájára, oszt fogja! Le, fel! Jöjjön vissza Gáspár, nem fáj az annyira, ezerszer mondtam, hogy hízzon meg, nem lehet minden járőröm negyvenkilós féltüdejű! A szentségit! Lenne maga is száztizenhárom kilógramm, mint én, nem rúgta volna át a kollégája a feje felett az első felülésnél.

Na, első szakasz!

Foglaljanak helyet a Kálmánon!… Jól van, most pont úgy néznek ki, mint a sok hülye répahúzó a mesében. Aztán ki ne húzzák a gyökerit a fiúnak!

Remek, ez is megvan, elégséges eredménnyel.

Függeszkedés következik. Ez majd jól megy a negyvenkilósoknak. Kálmán, maga tányérajkú, ha megint bekapja a rudat, csak annyira rántom meg a lábát, hogy a ruhapénzét felső fogsorra kelljen költenie. Ennek a gyakorlatnak az a lényege, hogy a való élet szempontjából az égvilágon semmi értelme sincs.

Nem úgy, mint az ingafutásnak. Nézzék csak! Négyszer tíz méter. Na, ez életszagú.

Elmondom a filozófiát, ami miatt átvettük a New Yorki rendőrségtől. Mennek, ugye a szógálati ótóval, mikor megpillantják a körözött személyt, aki elkövette a delictu… dekil… delikáteszt. Satufék, kirobbanás, üldözés, fékezés! Ez az első tíz méter.

Óvazze! Vissza a kocsihoz, gyerekzár kinyit, tanuló kienged. Ez a második tíz méter.

Irány a menekülő, gyors sprint, fék! Ez a harmadik tíz méter.

Vissza a kocsihoz, mellbedobás, kézifék behúz. Ez a negyedik.

Ennyi stressz után meg üldözzön a nyári villám.

Na, aki akar, az nyomhat fekve, vagy elhúzhat állva, ha megvan a minimális pontja.

Karrieristáknak itt van a kedvenc számra is a lehetőség, ez pediglen a helyből távolugrás. Mondjuk így lehet rokoni és/vagy vadász kapcsolatokkal járőrből osztályvezető, dadusból alezredes, vagy kapitányból előzetesen letartóztatott. Ez utóbbi átmeneti állapot, mivel szerencsére a nyomozó hivatal is tele van Kálmánokkal.

Ha már maga került szóba, gyűjjön már ide, osztán mutassa meg, hogy kell ezt csinálni. Na, beáll, lendít, ugrik!… Keljen már fel, ne henyéljen a linóleumon, maga rúdelem! Legalább elugrott volna! Bevallom, rég láttam ilyen szép helyből nagy halált hátra. Ha most hazamegy, az asszony biztos fog csodálkozni, hogy az egész háta milyen piros. Mondja azt, hogy szoláriumban volt, és kiégtek a hasi csövek. Hogyhogy milyen hasi csövek?! Nem, nem a beleiről beszélek, miért, azok is égnek? Igen? Jó ezt hallani. Már, hogy magának se jó. Az ember még azt hinné, hogy az ilyenfajta amőbának semmi gondja.

Na, menjünk ki a pályára, a vége a kétezer méteres futás. Hát ez halálos! Másnaposan, reggeli töltött káposztával a gyomorban… Az a titka, hogy el kell indulni, és aztán nem szabad megállni.

Nem köll félni, mások se jobbak, a cégnél lámpással kell olyat keresni, aki lefut kétezret, és nem okádja le az időmérő személyzetist a célban.

Ne haragudjanak rá, nem ő tehet róla, viszont azért mocskosul élvezi, tehát ha valakinek háborog a bele az utolsó százon, az azonnal menjen oda a célban megkérdezni, hogy mennyi lett az ideje.

Szerintem elég, ha ketten-hárman rákérdeznek nála...

Na, akkor álljanak fel a rajtvonalhoz. Figyelem, kész?…

Nem kész?

Mit akar, Kálmán? Hogy én miért nem futok magukkal?

Hja, kérem, öreg hal már tudja, hogy a kétezres futást úgy kell érteni, hogy a kétezrest bele kell hajtogatni a felmérő lapba.

Szóval ott tartottam, hogy: kész, tűz!

 

 

 

 

 

2018. 08. 04.

 

16. Az alaki szemle

Ne álljanak fel, az nem segít rajtam, pihenj, folytasd tovább!

Na, kérem, a mai nap egyetlen pozitívuma, hogy megtaláltam a fél pár eltűnt szürke nájlonzoknimat. Utoljára az ebédlőasztalra tettem a kolozsvári mellé, kissé északra a lilahagymától. Emlékszem, velem szemben a Kálmán küzdött az allergiával, oszt úgy tüsszögött, mint a kehesbárány. No, aztán most meg, ahogy itt alszik előttem az első sorban, látom ám, hogy fel van tekeredve a zoknim a gégéjére, bévül. Gondolom, hogy az egyik hapci szívóágán, a HAAAAA-szakaszban beszippantotta, a PCÍÍÍÍÍ meg nem vitte ki! Mit kerestem! Na, rúgja már meg valaki, hogy eligazítás van!

Hát, ámberek, szarban vagyunk! Előre bejelentett meglepetésszerű alaki szemle lesz ma zulu idő szerint 13.00-kor, amit a miniszter látogatása koronáz meg. Az Őragy Úr azóta úgy hajigálja magába a pirulát, mint egy maláriás kórterem. Rám bízta, hogy óggyuk meg a problémát.

Na, akkor most jól figyeljenek, mert csak egyszer mondom el! Van ugyebár öt egész kéttized óránk a kapitányság formába hozatalára. Meg fogjuk csinálni, de ne kérdezzenek, csak hajtsák végre, nincs nekem energiám a válaszolgatásra, nem vagyok én Vágó Pista, hogy minden marhával nyeherésszek. Csináltam már ilyet korábban is, azt is megúsztuk. Aztán még egyszer, azt is megúsztuk. Jól jegyezzék meg: rendszerek jönnek, rendszerek mennek, de a maszkirovka az maszkirovka!

Maguk ketten!

Rendbe köll tenni az udvart, mert akkora a kupi, hogy tán csak döglött nutria nincs a placcon. Idő nincs a rendre, ezért a következőt teszik: fogják az összes poroltót, lemennek, kifújják az udvarra. Szerencsére december van, olyan lesz, mintha havazott volna. Azt akarom, hogy minden fehér legyen! Induljanak!

Maguk négyen!

Az épületet köll rendbe tenni. Nyilván tudják, hogy az utolsó felújítást még a „vitéz” előnevű főkapitány úr hajttatta végre, és az épület mai formáját a felszabadító harcok során nyerte el. Feladat a következő: kiviszik a vízágyút, megtöltik mésszel, és dobnak bele két zacskó ruhafestéket. Feketét, az eltakarja a lyukakat. Aztán neki a homlokzatnak. Az ablakokat előtte vegyék le, utána tegyék vissza, így tiszták maradnak, ami mész meg bemegy az ablakon, azt kenjék szét a belső falakon. Ha foltosra szárad, majd aszondjuk, hogy „trendi” ― bármi is legyen az.

A legnagyobb gond a klotyó. Ollan büdös, mint a házassági évforduló hómlesszéknél! A megoldás: Amodent! A likat eldugják egy ronggyal, hogy ne jöjjön a szag, öntenek rá friss vizet, hogy az azért legyen benne, aztán két tubus Amodent a csészébe, egyet meg kenjenek szét magán a csészén. Padlólap és csempefúgák: Amodent. Szép fehér lesz, de a minisztert ne engedjék vizelni, mert akkor felhabzik, mint az epilepsziás, oszt miattunk fogják újra megnyitni Recsket! Nem akarok a Kálmán mellett követ törni. Vizeljen a minisztérjomba, ne itt!

Maguk hárman!

Gépjárművek! Na, kérem, mint mondottam: rendszerek jönnek, rendszerek mennek, de a maszkirovka az maszkirovka! A jelszó: disznózsír. Felállítják a kocsikat öt sorba: elöl a kapitányi, a helyettesi, meg a helyettes helyettesi szolgálati személygépjárművek. Legyen ott mind a hét. Ezek rendben vannak, szépek, tiszták. Mindegyikre felnyalni a matricákat, és tegyék át a Nivákról a fényhidat a tetejükre. Bekötni nem kell, és imádkozzanak, hogy el ne induljanak vele, mert megborulunk, mint az afgán Buddha szobor. A következő négy sorban állnak a valódi szolgálati személygépjárművek. Na, ezeket le kő kenni zsírral, attól majd szépen fénylenek. A fiam grafikus, ő csinálta ezeket a fóliákat. Füstszínűek, ha felrakják az oldalablakokra, akkor nem látszik benne a kosz. Az órákat pörgessék vissza! Ne nézzen, Kálmán, ne nézzen maga plazmaagyú, azt hiszi nem tudom, mit csinál szolgálat után az órával? Meg hogy rükvercben megy fél szolgálatban, mert úgy véli, visszafelé pörög a számláló?!?! Hagggggyonmáááá!

Na, a következő a ruházat. Ezzel nincs mit tenni, úgy néznek ki, mint egy szétvert bazzeball edzés. Mindenki vegyen fel melegítőt!… Hogyhogy mijé?!

Mindenki a kínaiból öltözik, abban lesznek a legegyformábbak. Majd aszondjuk, hogy demonstrálják a fizikai erőnlétet, vagy mi a rossebet!

A fegyverek. Ezeket szintén kenjék át zsírral, szépen fognak fényleni. De aztán nem ám úgy, mint legutóbb, amikor ez a hibiszkuszfejű átadta a miniszternek a pisztolyát, attól meg elsiklott, mint a szappan, oszt egy perc múlva ott szánkázott a teljes vezérkar a salakon a fegyver után! Istenem, mint a régi szép időkben a disznóvágás: azt se tudtuk megfogni, de úgy beálltunk, mint a derékfájás! 

Aztán az irodák.

A nyomozókét fogjuk kinyitni szúrópróbaszerűen, ezért már elkezdtek minden szépet és jót odahordani, ezzel nem lehet gond! Lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere: számítógép, hardver, szoftver ― aszerint, hogy erősebben, vagy gyengébben hallgatják épp a gyanúsítottat.

Ámberek! Virágot mindenhova! Hozzák be otthonról, és minden nyüves rés, lyuk, repedés elejbe tegyenek virágokat. Cserepes, vágott, cserje, karácsonyfa ― mindegy, csak ne látsszon a ganyé!

Valakinek biztos eszébe fog jutni, hogy meg kell nézni a gázálarcukat, meg a riadófelszerelést. Nem tudom én se, hogy miért, de az tény, hogy ott fenn valaki még mindig abban él, hogy Verdun mellett vár ránk a következő közúti ellenőrzés. Vagy Sztalingrádnál. Mindegy, a parancs az parancs! Tehát legyen meg a riadócsomag. A konzerv, meg a zseblámpa, meg az „anyu, meghaltam”-levél, felbélyegezve, nehogy má’ harchelyzetben majd portósan értesüljön a család a temetési költségek időszerűvé válásáról. Lesülne a bőr a képükről! A bélyeget fogják fel úgy, mint utolsó áldozatot az államkasszának! Hadikötvény kicsiben.

Na, ámberek, munkára!

És ne feledjék: rendszerek jönnek, rendszerek mennek, de a maszkirovka az maszkirovka!

 

 

 

2018. július 26.

15. A forgalomirányítás

Jó reggelt, leülni, csendben lehet maradni!

Nem bubog, figyel! Na!

Ma kérem alássan ki köll segíteni a kollégákat, mert trianon verseny van a város körül, oszt az összes köllekedési kolléga ott fogja magát mutogatni pógárbarátilag, oszt terelgeti azokat a vén hülyéket, akik nyócvannyóc évesen, megszökve a vastüdőből ott tekernek 2 km/h tempóban a menet végén. Ebből következően a városban ma mi fogunk forgalmat irányítani. Láttam a szolgálatvezénylést, s ezután a nagyobbfajta mécses meggyújtásával, vezeklő orcával kértem az Urat, hogy világosítsa mán meg az elmémet, miért mérte reám ama csapást, hogy a Kálmán is ebbe a váltásba került? Majd kértem az Urat, hadd ússzam meg épen, egészségben ezt a napot, hogy aztán onokáim körében, a kályha mellett ihassam a szilvóriumot, ha végleg kiöregszem.

De az Úr nem hagyott nekem lehetőséget, így itt vagyok.

Szóval, ámberek nekünk köll ma forgalmat irányítani a köllekedésiek helyett. A mi helyünkre vizsgálókat vezényelnek, az övékére igrendeseket, azokéra meg nyomozókat. Szóval, ha ma nem borul össze az egész hóbelevanc, akkor soha!

No, akkor a továbbképzés dióhéjban. Hát kérem, mi is az a forgalomirányítás?

Először is azt köll tudni, hogy a forgalmat nem kell irányítani, merthogy az csak úgy van. Mi maximum akadályozni tudjuk. Az a nagy gond, hogy kizárólag a köllekedésiek ismerik a karjelzéseket, az ótósok viszont csak KRESZ-könyvben látták. Csakhogy a lapon nem pörög ám a rendőr, mint a motolla! Ezek meg mit csinálnak, ugye? Kiáll az út közepére, oszt má’ sityereg is jobbra, lenget balra, beriszál, és fordul, egy-két-hár-egy-két-hár, és emeli a karját, lássuk a hónalját, és fordul, fordul, fordul! Na, kérem, a múltkor láttam a Síteleki főtörzset, hát az kérem a Sóvária Táncversenyen is megállná a helyét! Nem is értettük, mit akar. Összenéztem a mellettem dohogó trabantossal, az meg csak letekeri az ablakot, hogy „Mit nézee’ vazze’? Te vagy a rendőr, mennyé’ má’! Há’ én tudjam, mit mutogat, he?” A mai napig is ott állnánk a két párhuzamos sávban, ha nem vesszük észre a fékhibás kamiont, amint növöget a visszapillantóban. No, csak kiszóltam a Sítelekinek, hogy „pucolás, Gézám, pucolás!”, oszt ami a pallógázba belefér!

Hát, szép temetése volt, lőttünk is géppisztollyal, amire évek óta nem volt példa. Na, olyan is lett az eredmény, ezzel aztán nem vennénk fel a versenyt a bin Ládennel.

Szóval maguktól egyértelmű, sallangmentes integetést kérek. A miénk a Roberto Carlos körút és a Lisztharmat kereszteződése. Nem vészes, mindössze kétszer két és kétszer három sáv, mellette kerékpárúttal, és egy balra nagy ívben kanyarodó villamossínnel, a szélén vasútvonal, mellette taxiállomás, és mint tudják, ott van a tűzoltóállomás, és azok aztán, ha köll nekik, jönnek, aki bújt, aki nem!

Jól figyeljenek, mert csak egyszer mutatom meg.

Ez az alapállás, ez fog menni maguknak. Karok a test mellett, lazán. Ez egyben azt is jelenti, hogy maguk előtt és mögött mehet a forgalom. Amikor aztán ez már így van egy ideje, és rohadtul a süt a nap a szemükbe, meg lehet fordulni. De nem ám csak úgy hirtelen! Először fel köll emelni a karjukat a magosba a bottal. Ez az úgynevezett „Szabadság szobor formáció”. Ez jelzi, hogy sárgára váltott a rendőr, mindjárt fordul a forgalomnak az iránya. Aztán, mikor már mindenki elment, fordulnak kilencven fokot.

Mennyit, Kálmán? Úgy van, kilencvenet. Ez fontos. Ha több, vagy kevesebb, lehet, hogy elengedik a villamost, neki a vonatnak. Na, lesz is akkor BKV Volán ― GYSEV találkozó!

A következő figura a széttett karú forgalomirányító. Amennyiben ezt fekve adja elő, az nagyon rosszat jelent, és általában nem áll nagy karrier az illető előtt. Az állva széttett karú forgalomirányító, az úgynevezett „Riói Jézus-pozícióban” áll. Ekkor szintén előtte, meg mögötte mennek az ótók. Jó esetben.

A harmadik figura az egyik kéz előre, a másik oldalt, vagyis a „Sarokgarnitúra pozíció”. Ilyenkor a balra nagy ívben kanyarodó forgalmat engedjük el.

Figyelem! Minden Sarokgarnitúra és Jézus közé be kell iktatni egy Szabadságszobrot, és két Szabadságszobor sosem követheti egymást, mint ahogy két Sarokgarnitúra sem, mivel az már U-alak! Két Jézus meg ugye sose vót!

Kerülendő pozíciók.

Az elsőnél a könyökök fülmagasságban vannak, az alkarok az arc előtt kissé lógó állásban, egymás előtt keresztezve helyezkednek el. A szem kidülled, a karok résén mered előre. Az ilyen pozíciót „Passió” néven ismerjük, általában egy-két másodpercen belül fokozott hang- és fizikai behatás kíséri.

Szintén kerülendő az a testhelyzet, ahol a forgalomirányító testére merőlegesen kinyújtja karjait, tenyerét maga elé tartja, ujjait széttárja, és kézfejét oldalra mozgatja. Ez a „Legyező”, általában szintén erős hanghatással jár.

Ezek a kötelező gyakorlatok, a szabadon választott rövid programot mindenki maga állítsa össze és utóbb magyarázza meg jelentés formátumban, mellékelve az okozott kárról szóló iratokat.

Jól jegyezzék meg, ha Jézusból Passió lesz, akkor keresztre feszítem magukat.

A fehér bot mellett használható még forgalomirányításra a síp. Kálmán, magának nem adok, már hármat lenyelt, erőlködjön. Tudom, hogy ha erőlködik, mindig sípol egyet, nem is akármilyet, de ez most nem téma, menjen vele bélgyógyászhoz, majd jól megkábelezik, mint a Sokol rádiót. Ugyanakkor, ha megint nekiáll a dobogó tetején sípolgatni a karjelzéseivel ellentétesen, akkor egész egyszerűen megnyúzom, maga konzervagyú.

A többieknek mondom elrettentésképpen, Kálmán tavaly egy hétig a köllekedésiekhez volt vezényelve, de aztán annyira dicsérték, hogy vissza kellett vennem, pedig többet lobbiztam azért, hogy eltűnjön, mint a parlamentium egész évben. Állítólag valami veszélyes anyagot szállító kamiont meglékelt, hogy abban kábítószert visznek. Hiába jajveszékelt a török sofőr, hogy „Policáj, ne őrülj, Ahmed könyörög, ha bököd, döglök rögtön, röpülök ötfele!” Ez meg csak aszondja, hogy „Csihadj, janicsár! Nem dőlök én be a füstös képednek, na nyissad csak ki azt a szelepet, különben a szemed előtt kötöm össze a füleidet!” Aztán lett is akkora kráter az útban, hogy három álló nap hordta bele még az Őragy Úr is a követ, míg feltöltöttük. Szegény akkoriban lett Őragy!... pedig addig alezredes volt. Istenem, már engem is majdnem előléptettek alhadnaggyá, de ez most már csak szép emlék, nekem ahhó’ most már minimum hősi halottnak kő lenni! És ezt magának köszönhetem, Kálmán, hogy ne vette vóna észre a bába, mikor megjelent a lába!  

Na, menjenek dógozni, én meg megnézem, van-e még valami a vérmintás dobozban…

 

 

 

2018. július 18.

 

14. A kordon

 

Erőt, egészséget ámberek!

 

Üljenek le, mert ma annyit fognak állani, mint a fúrótorony. Estve jött a parancsolat, kattogó kis faxgép alatt, hogy ma tüntetés lesz. Nem, nem mi tüntetünk. Mi legfeljebb feltüntetünk ezt-azt, eltüntetünk ezt-azt, és ezért általában az Őragy Urat kitüntetik, de részünkről ez minden tüntetés. És én aszondom, ámberek, jól is van ez így. Mert, ha teszem azt nem ezt mondanám, akkó’ se változna semmi, oszt még ideges is vónék, az meg nem tesz jót a szívemnek, meg a porszta… prszot… proszt… a dülmirigyemnek, na!

 

Mostan ismertetni fogom a feladatot, szóval szemeket ide függeszteni reám, oszt figyeljenek, mint csiga a záróvonalon.

 

Szóval a mai feladat a tüntetés biztosítása. Mégpedig kordon formájában fogunk felállani a városban. A rendezvényt a Rendőri Brutalitást Ellenző Egyesület aktivistái szervezik, hogy a kánya szemezgetne a májukból! A Mogyoró térről indulnak, majd a Cikornya utca, Cirok körút, Spatula köz útvonalon jutnak el a Polgármesteri Hivatal elébe. Nekünk végig kordonnal kell biztosítani, hogy a normális állatpógárok nehogy tettleg elmondják a véleményüket ezeknek a zigótáknak. Tehát a kordon szoros legyen, mint a határidő!

 

Ha azonban!

 

Valaki mégis!

 

Netalántán!... átjutna, s ne adj Isten, tettleg érvelni kezdene, a szólásszabadság alkotmányos jogának maximális tiszteletben tartásával kell vele szemben eljárni, azaz hagyni köll, hogy elmondja véleményét, melyet minden bizonnyal igen széles, erőteljes gesztusokkal fog kísérni. Legalábbis remélem.

 

A felszerelés a szokásos egyenruha, merthogy más amúgy sincs, azonkívül vegyék föl aztat a bazzeballsapkát, meg mindenkinél legyen gumibot, bilincs, pisztoly, meg spray! Itt a térkép, itt kezdünk el felállni 9.30-kor. A rendezvény 17.00-kor kezdődik, de azt mondta az Őragy Úr, „biztos, ami biztos, legyenek kint időben”. Szerintem ezt neki is mondta valaki, mert magától olyan lusta, mint a lajhár, de ezzel nem köll nekünk foglalkozni, mi csak végrehajtók vagyunk, és örüljenek ennek, mert nincsen az a nagy felelősségük, mint például nekem, aki magukért felelek, akik mind olyan hülyék, mint a Kálmán.

 

Szóval ahogy felállanak majd szépen, egyenesen, kékben, ne csodálkozzanak, ha megnézik magukat. A főkapitány úr tegnap rendelt a zétteremben egy kordon blőt, és ezt most maguk fogják kiadni.

 

Na, most akkor a szervezettségről pár szó. Szervezettnek kell lennünk, ugyanis tegnap lemértem kerékpárral, a fent jelzett útvonal három és fél kilométer. Erre vagyunk huszonnyolcan az egész megyéből összevezényelve. Bármit mondjon is este a híradó, maguk tudjanak róla: huszonnyolcan vannak. Tehát igen szervezettnek kell lenni, ha ezt a 3.500 métert könyök a könyökhöz végig akarjuk biztosítani. Ráadásul kétoldalt, ugyebár, tehát duplán.

 

Na, most figyeljenek, okítok, mint a Rémusz bácsi. Az kérem, úgy van, hogy annak idején a zászlósképzőn, ahol még önálló tantárgy volt a le- és felvonás, valamint a tisztelgés, amiből szigorlatozni is kellett, no, szóval ottan a fejünkbe verték a stratégikus taktikát, amit alkalmazni kell, ha kevés az ember, de kordon köll, és a megoldás az „oldja mög!” mentén göngyölödik parancsilag. Erre találtatott ki a „hernyótalp formáció”!

 

Na, kérem alássan, mi is ez? Tömören arról van szó, hogy amint a tüntetők elhaladtak, az utolsó ámber mindig lélekszakadva a mellékutcán előrerongyol, és beáll a sor elejire. Egy idő után megviseltek lesznek, de ezzel ne törődjenek, mert bírni fogják, hiszen átmentek a fizikai felmérésen. Még a Kálmán is. Istenem, a marhája, ha belegondolok, ahogy magára szakajtotta a bordásfalat, oszt ott hengergőzött alatta, mint a Tárzán az oroszlánnal! Meg a helyből távolugrás! Aszondja a személyzetisnek, „hogy abbizony nem megy! Mert ha innen, ebből a helyből a távolba ugrom, akkor ott, ahun leérkezek, helyben leszek, nem a távolban, tehát megint csak ugranom kell, de azt nem lehet, mert ugrani csak egyszer lehet, vagy nem? Vagy igen? Vagy nem?” Az a szegény asszony meg csak néz a szemüvege felett! Tisztességben megérte a ötvenkilenc évet, és az alezredesi rangot, gyanúsítottat csak a Kékfényben látott, azt is még a Szabó Laci mutatta neki, mert közveszélyesen kerülte a munkát, oszt erre most, nyögdíj előtt rászabadul ez a birkaorcájú, és kérdésekkel zaklassa. Há’ köll az neki?

 

És akkor még nem is volt a szó a hármasugrásról. Megáll a Kálmán, oszt csak nézelődik, meg tapossa a csikket a rekortánba, ahogy köll. Kérdezik, mé’ nem ugrik? Mondja, hogy megvárja az első kettőt, neki azt mondták, a hármas ugrás az övé. Az a szegény asszony meg, egyem a bögyét, elmagyarázza neki, hogy hármat köll ugrani. JAAAA!

 

Ugrik egyet, és elmegyen kávézni. A másik kettő ráér, mondja, nem Bőing ő, hogy csak érintse a betont! Nem is csoda, hogy szegény asszonyt aztán beutalták a kimerítő felmérés után vagy nyóc hétre Hévízre.

 

Drága csimotáim az Úrban!

 

Nem akarok balhét, a tüntetőket nem bántjuk. Mi legalábbis nem. Még egyszer elmondom, ha valaki áttörne a kordonon, amit azért ― valljuk be ― nem tartunk elképzelhetetlennek ekkora rendőri erő, vagy inkább rendőri erőtlenség alkalmazása esetén, az más tészta. A Kálmánnak mondom, hogy igyekezzen jó képet mutatni a kamerának. Itt lesz az ertéel, meg a tékettő. Nem a terminátor, hanem az a furcsa, téglafejű csaj a forrónyomonból, aki ott fikázta a népeket a vetélkedőben, azok meg örültek neki. No, mondta vóna csak nekem, hogy az íkúm mínuszos, adtam vóna neki olyat a tribünön, hogy még mindig körbejárna, mint Prágában az órás kísértet!

 

Az a nyomatékos kérésem, hogy ne nyilatkozzanak. Kálmán, maga meg pláne nem!!! Ha maga nyilatkozik, mindig megnyilatkozik, oszt megint égünk, mint a propán, ahogy néz bután. Magával, fiam ki lehet jönni, de bemenni sehova!

 

Na, akkor sorakozó, lemérem a kordont.

 

Jesszusom… Na, mindegy, ez van, ezt kő szeretni. Maguk tízen vegyenek fel kerékpárokat, ha azzal keresztben állnak, legalább háromembernyi helyet foglalnak. A bringák cirkuláljanak, mint a szatelit, azzal előbb a kordon elejére jutnak a végiről azok, akik előtt már elment a tömeg. A gond az, ha kétszáznál többen vannak, akkor nem fognak előre érni ― ez a kritikus tömeg. Ne aggódjanak, én majd tartom a hátam! A vállveregetéshez.

 

Na, indúúúúúlás!

 

2018. július 13.

13. A tűzszerész szolgálat

Jó napot ámberek! Most jövök a vezetői értekezletről, és meghoztam a direktívákat, mint Csapajev. Na, kérem alássan, bizonyára tudnak róla, hogy valami Török Bálint elpukkantott egy gyárat kerítésestől, őrkutyástól, szóval ahogy köll. Ez miránk is feladatokat háramoltat, mégpedig azon vonatkozásban, hogy foglalkoznunk kell a tűzszerész kiképzésükkel gyorstalpalóilag. Ha elfogadnak egy parancsba öntött tanácsot, akkor elmondom, hogy ez a gyorstalpalói tanfolyam arra lesz elég, hogy ha meglátják a bombát, annyit tudnak majd, hogy most gyorsan el kő onnan talpalni. Tehát akkor a tűzszerészet. Van valakinél gyufa? Adjon má’ tüzet, köszönöm! Mielőtt valaki beordenárézná, hogy ez nem a dohányzásra kijelölt hely, íme a hamutartóm, rá van írva, hogy „Dohányzásra kijelölt hely!” Na, ezt én viszem mindenhová, tehát ez a jogi fogalom engem kísér, mintegy burkolatként körbevesz. Egyszer megpróbáltam kialakítani így a türelmi zónát is, de aztán, ahogy néztem a térképet, láttam, hogy hazafelé menet mindenképpen be fogok szorulni egy ekkora holdudvarral a templom, meg az oskola közé. No, térjünk vissza a témára. Az első munka a bombakutatás. Na, én most ebbe nem vinnék olyan elképesztő elánt, mivelhogy a bombának van egy olyan tulajdonsága, hogy előbb-utóbb mindenképpen hallat magáról: kifordíjja az eke, megtalálja az állatpógár, vagy felrobban. Szóval, amikor megvan a bomba, ezt a folyamatábrát kell itten alkalmazni a probléma megoldására, amit felaggattam a falra. Most faxolták le a fővárosból, aszonták metodikailag használjam. Itt, az ábra tetején van a felirat, hogyaszondja „megkerült a bomba”. Ez a kiindulás pontja. A megoldás itt két irányba halad tovább. Először is, fel kell tenni a kérdést, hogy működik-e? Ha nem tudjuk, akkor a feladat: nem piszkálni! És akkor nincs is probléma. Mi van, ha működik? Megint csak két lehetőség vagyon: ha nem mentünk közel, akkor a feladat: nem piszkálni! És akkor nincs is probléma. Ha közel mentek, akkor ismét két lehetőség van, aszerint, hogy macerálták-e a bombát? Ha igen, akkor az ábra szerint „maguk jó nagy marhák”, s rögtön fel kell tenni a kérdést, tud-e róla más? Ha nem tud, dugják el, és akkor nincs is probléma. Ha tud róla más, akkor a felirat szerint „szarban vannak”. Itt már csak egyet lehet tenni, el kell gondolkodni, rá lehet-e fogni valaki másra? Ha igen, akkor a feladat: nem piszkálni tovább! És akkor nincs is probléma. Ha azonban nem lehet másra ráfogni, akkor itt a folyamatábra szerint perpétum mobilitás esete forog fenn, merthogy a nyíl visszamutat oda, ahonnan kiindultunk, hogy „szarban vannak”. Nézzük most a folyamatábra másik ágát, vagyis mi a teendő, ha közel mentek ugyan, de nem macerálták a bombát. Ekkor fel kell tenni a kérdést, hogy ha már itt állunk mellette, akkor vajon robban-e? Ha nem, akkor nézzenek másfelé, majd fütyörészve, kavicsrugdosva fel kell venni a biztonságos távolságot, ami olyan négy, uszkve öt kilométer. És akkor nincs is probléma. Ha azonban a bomba robban, akkor jól látható a folyamatábrán, hogy „szarban vannak”! Megint csak oda jutottak, hogy rá lehet-e fogni másra? Ha igen, akkor a feladat: nem piszkálni tovább! És akkor nincs is probléma. Ha azonban nem lehet másra ráfogni, akkor ismét csak öngerjesztővé vált a probléma, azaz a nyíl visszamutat a „szarban vannak” négyzetre. Na, érthető voltam? Kálmán, maga csak nézze azzal a szép nagy méla szemivel, ami még mindég veres a hegesztéstől. Csak annyit kérek, keresztényi szeretetből ma ne szóljon hozzám. A bombákkal annyit tehetünk, hogy körbekerítjük őket biztonságos távolságban, míg megérkezik a tűzszerész. A tűzszerész általában egy nagyképű valaki, aki belerúg kettőt a bombába, aztán csak annyit mond: „de hülyék vagytok, fiúk, ez egy Hauser&Radeberger típusú szódásszifon 1954-ből”. Ennél azonban veszélyesebb a sápadt, esetenként izzadó tűzszerész. Őt hagyjuk békén, és tartsuk szem előtt a vezérelvet: ez már nem a mi hatáskörünk! A bombáé viszont még lehet, tehát menjünk jó messze! Milyen bombák vannak? Öt fajtát ismerünk. Az első és a második a világháborús. Ez lehet kicsi, nagyobb, nagy, bazi nagy. A két legnagyobbról biztosan tudjuk, hogy még ’45-ben elpukkant, tehát azokkal nem kell foglalkozni. A harmadik az akna. Ezek két fajtája ismert, a vízóraakna és a gázóraakna, ez utóbbi összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, viszont hatástalanítása egyszerűen a csap elfordításával megejthető. A negyedik típus a pokolgép. Majd nézzék meg a híradóban, amikor a Szellő emeli a szemöldökit, akkor jön a pokolgép… Igen, Kálmán?… Persze, Kálmán. Hogyne, Kálmán. Nekem is van ilyen lemezem, még hajadonként én is pogóztam rájuk a szombathelyi művelődési központban. Akkora volt a hajam, mint a Kalapácsnak. Magának meg az agya olyan, mint a kalapács! Istenem, komolyan mondom, eltéríti az iránytűt, ha mellé áll. Miért nem tudott maga megrekedni a gombák szintjén! Nem, Kálmán, rendszertanilag értem, nem épületgépészeti szempontból. Úgy valóban a pince a gombák szintje. Na, az ötödik bombafajta a szárnyasbomba. Ez veszélyes, legjobb, ha még a levegőben, becsapódás előtt verünk rá egy jó nagyot a gerincire a gumibottal. Ehhez jó reflexek, kitűnő kondíció, rövid ész, és érvényes végrendelet szükséges. Én öreg rokkaként már nem szövök nagy terveket, ezért azt javaslom csendben, hogy a szárnyas bombát ne vegzálják. Még az is megeshet, hogy illetékességi területünkön kívül ér földet. Ebben az esetben is vizsgálni kell, van-e illetékességünk a bombára? Ha nincs, vagy egyszerűen csak köll a fenének, akkor a Be. szerint áttételnek van helye. Ehhez kell legalább négy olyan jó nagy parasztforma kolléga, mint a Kálmán. Ők megjelennek a bomba feltalálási helyén, aztán egyszerűen átteszik a szomszéd kapitányság területére. Ha rendesek akarnak lenni velük, akkor eresszenek már meg egy névtelen telefont, hogy bomba, riadó! Na, kérem, akkor fel, vigyázz, szolgálatot megkezdeni, folyamatábrát szem előtt tartani, mert nem akarom holnap itten asztalról válogatni a maguk alkatrészeit, osztán az asszonyok meg majd rínak a fülembe, mint az Őragy Úr fizetésnapon. Nem érek én erre rá érzelmileg, merthogy szenzitiv vagyok erősen, és megviselne, mint sörözéskor a vesekő. Na, dógozzanak!

Könyvbemutató holnap! Monor, Városi Könyvtár, 17.00

2018. július 9.

12. A helyszínbiztosítás

Erőt, egészséget, le lehet málházni!

Na, kérem, ámberek, ma reggel megint lehordtak, mint a brikettet, éspediglen maguk miatt! Mivel én csak csatornázom az információkat, és azt is mindössze egyetlen irányban, azaz fentről lefelé, ezennel érezzék maguk is letolva magukat! Mondanám durvábban is, de tegnap délután aszonták, mindenki menjen el korábban az ojjektumból, úgyhogy szerintem be lettünk poloskázva, tehát európaian fogalmazok. A szentségüket maguknak! Hogy kő helyszínt biztosítani, he!? Megint ugye mire kellett bejönnöm? Az Őragy Úr leordítja a ráncaimat is a nagy hangjával, hogy kisimulok, mint a Spéter Bözsi, merthogy tegnap este betelefonál a Kálmán, hogy aki él és mozog, rohanjon hozzá, merthogy fogolyszökés van! Mindenki kirongyol, az Őragy Úr még a megafont is kivitte. Na, oszt hol volt a fogolyszökés? A fácántelepen, egy kisebb ketrecből. Minden szanaszét, a Kálmán meg hajkurássza a foglyokat. Na, volt is sztentori szerelvényt igazíts! És ha ez nem lett volna elég, megkérdezi a Kálmánt, hogy mondaná már meg, mit ért helyszínbiztosítás alatt? Ez a gyufafejű meg aszondja, hogy hát azt, amikor a bévésekkel focizunk, és mi adjuk a pályát. Na, ezért kell most magukat eligazítanom.

Figyeljenek jól, mert csak egyszer mondom el! Kálmán, maga meg külön figyeljem, mert életvédelmi helyszínt csinálok magából, ha még egyszer ilyen sziut… szita… sztiu… helyzetbe hoz! Most meg miért meregeti a szemét?! És milyen piros a szeme! Hegesztett, csimotám, hegesztett? Szépen begyulladt. Eligazítás után menjen be a szemészetre, oszt mondja meg, hogy én üzenem, vérszemet kapott. Majd fölírnak magának kontárlencsét. Na, kérem, tehát akkor a helyszínbiztosítás. Az úgy van, hogy valami történik, ami ütközik bétékáilag a törvény erejével, és az ebből támadt fennforgás orvoslása első lépésiben meg kell a fennforgás helyét őriznünk.

Tehát, tegyük fel hipotetikusan, hogy maguk éppen járőröznek. 20 km/h, ablak lenn, alkar könyökből kilóg, hát résmentesen felfekszik az üléstámlára, sapka a műszerfalon, hátsó ülésen unottan izzad a kétstráfos. Szépen mennek, nézelődnek, tííírarí-lalalalaa-taramatatattammm-hümmhümm, amikor egyszer csak ordít a rádió, hogy helyszín van! Na, rohanás! Maguk akkor odasietnek, kiszállnak, és megjelennek a bemondott cím alatt. Figyelem! Ha rosszul intézkednek, már másnap megjelennek egy egészen más cím alatt, ha pechük van, fotóval együtt.

Szóval odaérnek a helyszínre, oszt ott mit kő csinálni? Elsőként tudakozódunk. Hogy egyáltalán a mi területünk-e? Ha igen, tovább érdeklődünk: vajon a mi hatáskörünk-e? Ha igen, akkor nincs mit tenni, muszáj dolgozni. Először is megnézzük, szükség van-e életmentésre? Ha igen, megtesszük a szükséges lépéseket! Ezek a lépések a kocsihoz vezetnek, és szólunk rádión, hogy küldjenek mentőt. Abban a ritka esetben, amikor, teszem azt, a mentő éppen a szomszéd sarkon túl parkol, de ezt nekünk a helyszínen tartózkodó állatpógár nem mondja, akkor őt majd alá kell vonni az eljárásnak mentő körülmény elhallgatása miatt. Ezután meg kell nézni, hogy a vagyonbiztonság nincsen-e veszélyben? Vannak olyan helyek, ahol veszélyben van a vagyonbiztonság, ezért a szolgálati személygépjárművet jól le kell zárni, mert elviszik a láthatósági mellényt, meg minden egyebet, ami látható. A helyszínen tartózkodó személyeket igazoltatni kell, és meg köll tudakolni, mi a gyíkot keresnek ottan? Az elkövető nem lesz köztük, merthogy az mindig visszatér. Namármost, ha vissza, akkor az azt feltételezi, hogy akkor mostan nem van ott. Tehát nem kell félni, ha az elkövető nincs a helyszínen, nyugodtan lehet emberkedni a tanúkkal. Külön fel kell írni azon tanúkat, akik az elkövetőt elkövették valameddig, ahol aztán okosan a nyomát vesztették. Ha valakinél nincs személyi, mondja be az adatait, és ellenőrizzék le az ügyeleten keresztül.

Legyenek udvariasak, nem úgy, mint a Kálmán! A múltkor is ott ordít az emberrel, hogy „Nincs magánál személyi?! Addig innen el nem megy, amíg ide nem hozza!” Ámberek! Ez nem stílus. Aztán vigyázni kell, hogy a helyszínen talált nyomok a helyszíni szemléig épen megmaradjanak.

Megint csak ezt a horpadtagyút tudom felhozni elrettentőnek. Kint vagyunk a pakuraforrási emberölésnél, ott a tetem, és tőle két méterre a lábnyom. Mondom, hogy „Kálmán, ennek is akkora tapló lába van, mint magának, ez se süllyedne el a hómezőn ilyen talajnyomással!” Ez a szilvafejű meg belelép a nyomba, hogy „Ugyanmá’ főnök, há hun van ennek a lába az enyimtől, nézze csak!” Azt hittem, ott üt meg a guta! Szerencsére Guta százados úr a megyéről rendes ember, csak visszavetettek a rendfokozatban. Mondjuk jól hátra. Meg nem is először, ugye… Meg kell várni aztán, hogy kijöjjön a szemlebizottság. A helyszíni szemle megkezdése előtt mindenki szedje össze a szertehagyott, ozsonnából származó helyszíni zsemlét, mert ha belekerül a jegyzőkönyvbe, abból baj lesz. Amikor elindul a szemle, húzódjanak hátra, és ne kerüljenek a videokamera látókörébe. A múltkorában ezért idéztek be a bíróságra. A tárgyaláson nézik a helyszíni szemle felvételt, oszt egyszer csak megjelenik a Kálmán, kezében egy nyeles, szitás végű, manuális légyirtó. Felmutatja, belenéz a kamerába, és mély átéléssel közli: „Csapó!” A bírónak olyan vörös volt a feje, hogy bordélylámpának is elment volna. Kicsit később látom a felvételen, hogy a Kálmán felírja krétával egy kerti szék támlájára, hogy „rendező”. Aztán beleül, kezében a megafonnal. Eltelik öt eseménytelen perc, vetkőztetik a tetemet, a rendőrorvos diktál, nyúkál a sebbe, kihúzza a kést, felmutatja, amikor bekúszik egy transzparens a képbe: „Halálos fegyver 6”.

Na, ezt nem lehet megmagyarázni, ámberek, csak égtem ottan, mint az örökmécs. Szóval akkor meg lehet kezdeni a szolgálatot, maga meg induljon a szemészetre, oszt ragasztassa le a látószerveit. Aztán menjen, amerre lát. De meg ne lássam itt!

2018. július 1.

Ma dupla részt kaptok :-)

10. Az útzár

 

Jóstét, ámberek, leülni!

 

A mai napon feladatok sokaságát kell megoldanunk, merthogy országos akció van. A csapat fele az Őragy Úrral ellenőrzi azokat a szórakozó helyeket, amelyek illetékességi területünkön 22.00 után is nyitva vannak. Itt a lista, aszongya, hogy… három ilyen van. Az első a máriabakelitkeresztjei „Kisbicska” presszó, a második a „Hétszilvafás leves” Mogyorótüskén, a harmadik meg az „Isaura Night Club” itt a városban. Namármost, tekintettel arra, hogy szerda van, és az éjszakai élet a kapitányság területén gyakorlatilag a mi járőrautónkra korlátozódik, nagy hajcihőre ne számítsanak. Tessék? Nem, én sem értem, de onnan fentről nézve biztos van értelme.

 

A társaság másik fele velem gyün. Kálmán, maga mindenképpen, mert jobb, ha magán tartom a szemem. Sőt, lehet, hogy a bilincsem is magán kéne tartani. Na, mindegy.

 

Szóval mi, öten útzárat és ahhoz kapcsolódóan EÁP-ot állítunk fel a Merevember és Magyartarka közötti 34523-as számú út 3. kilométerszelvényében. Illetve a 2. és a 3. kilométertábla közötti kilométer egy szelvényében. Majd valami jó szélvédett helyet választunk, azt hiszem, itt az egyenesben ez a mellékút jó is lesz, látják a térképen? A Fogatlan Gitta is mindig itt dolgozik, de éjjelente miénk az út.

 

Na, kérem, mi is az az EÁP? Kálmán?… Úgy van, Ellenőrző Átengedő Pont. A maga esetében ez az iskolai büfé, ha jól emlékszem, ott engedte át az ellenőrzőjét szerény díjazás ellenében a Kecsegének, merthogy magának csak tizenhét intője volt, neki meg annyi, hogy azzal már pingpongban is szettet lehet nyerni.

 

Na, akkor ezt az ellenőrző, átengedő izét most felejtsék el! Kálmán, hozza az útzárat, addig a többieknek elmondom, hogy a mi EÁP-unk terveim szerint az Egységesen Álomba Punnyadunk kifejezésből alkotott betűszó jegyében fog felállni, majd hamarosan le is feküdni. Erre azért van módunk, és lehetőségünk, mert egyrészt jó fej vagyok, másrészt pediglen a fent jelzett útszakaszon 22.00 óra után egyetlen gépjármű áthaladása várható, mégpedig 4.30-kor a tejeskocsié. Jellemző az útszakaszra, hogy a csigák az elmúlt évtizedben hozzászoktak, hogy tömegesen csak itt képesek átkelni a Tájvédelmi Körzet lapályos részére. Ennek ellenére nekünk ötünknek a parancs szerint itt forgalmat kell ellenőriznünk, átengednünk és pont. Na, én ezt…

 

Kálmán! Mit akar azzal a bazi lakattal? Azt mondtam, hogy az útzárat hozza, nem ezt a TUTO de Luxot! Há’ mi ez!? Ha ezt a Klintistvud meglátta volna, dehogy szökik meg az Alkatrész szigetéről! Monte Kristóf is belenyugodott volna a tényleges életfogytba, ha ezt teszik rá. Mit akar vele?

 

Milyen útzár, maga harcsaarcú?

 

Mi?!?!?! Maga volt?

 

Na, ámberek, ez is egy szép történet, most állt össze a mozáik a fejemben. Az Őragy Úr a múlt héten azzal az új robogóval indult hazafelé, ami úgy néz ki, mint egy fagylaltos kocsi, valószínűleg ettől pógárbarát. Évek óta ugyanazon az úton megy haza, át a Tsz földjén. Csakhogy a mindig nyitva lévő drótkapu ezúttal zárva volt. Az Őragy Úr meg nyomta ám, csak úgy lobogott a pajesza, aztán hoppá, nyekk! Művészi érték 6,5, nehézségi fok 5,4, kivitelezés 6,0. Tudják, six-five, five-four, six-ou. Ez utóbbit, mármint, hogy Ouuuúúú! az Őragy Úr mondotta. A birkapásztor Sanyika szerint aranyos pillanat volt: nagyot koppant, aztán elhallgatott. Na, ezt a lakatot valaki feltette a kapura, az Őragy Úr hozta be másnap, hogy ujjnyomatot, de izibe! Nem akartam elhinni, hogy csak a Kálmáné volt rajta. Nem is mondtam meg az Őragy Úrnak, erre tessék! Kálmán, amikor a múlt héten aszontam magának, hogy útzárat csináljon és ellenőrizzen, maga ezt így értette?… Remek. Végülis lezárta az utat.

 

Tudja, amikor a környezettanulmányt csináltam magáról, nagyot hibáztam, hogy nem írtam le egyenesen: maga hülye.

 

Na, mindegy, menjünk tovább.

 

Szóval, ámberek az útzár ez a szöges bizbasz, amit ki kell húzni. Azért vannak rajta ezek a cérnaszálak, mert az Őragy Úr neje csak kihúzza a kertben két fa közé, oszt erre teregeti a fehérneműt. Na, mi viszont az aszfaltra tesszük le, aztán valaki őrzi, míg a többiek EÁP.

 

Kálmán, maga kezdi az őrködést, és megalapozottan feltehető, hogy nem is fogjuk leváltani. Ha valaki mégis gyünne, megállítja, igazoltatja, felírja az adatait, aztán elengedi. Előtte húzza el az útjából a szögeket, mert ha elfelejti, úgy fogunk kereket cserélni, mint a Zalonzó ótóján szoktak! És rendesen írja fel azokat az adatokat, nem ám úgy, mint a múltkor!

 

Képzeljék emberek, a marhája felírja, hogy a sofőr Juh Anita, aztán ezt köröztettük országosan két hétig, merthogy átment távoztában a Kálmán lábfejin. A bal lába azért olyan, mint a mocsári gébicsé. Na, aztán mi derül ki két hét múlva? Hogy az a Juh Anita spanyol állatpógár, és valójában valami Juanita.

 

Na, vigye ezt a gerebent, fiam, és álljon elő a limuzinnal, maga meg Csupati, hozzon éjszakára vagy tíz szál rózsát!

 

DE AZTÁN JÓ HIDEG LEGYEN ÁM!!!

 

 

 

 

 

11. A rádióforgalmazás

 

Jó napot, leülni!

 

Na, ámberek, ma aztán nagy a balhé, csak úgy csattognak az irodaajtók. Nem tudom hallottak-e róla, de ha nem, akkor most elmondom, mert hát ez mégiscsak eligazítás lenne, hogy az éjjel valaki alaposan megszegte a rádióforgalmazás szabályait. Nem tudjuk, ki volt, de már folyik a vizsgálat, meg sajnos a földszinti vécé is, egyelőre csak azt érzik, nem a tisztelt nyomhiv vizsgálatának az illatát.

 

Szóval az éjjel eltűnt három, azaz három darab Maros B típusú szolgálati, nagy teljesítményű, személyi, kézi használatú készülék. A rádiókat valaki forgalomba hozta a piacon, elkövetve ezzel a tiltott rádióforgalomba ütköztetést!

 

Erre tekintettel elrendelték, hogy okítsam magukat felújítólag a rádióforgalmazás szabályairól.

 

Na, szóval, íme a három készülék, amit használunk. Ez a nagy hasáb nem más, mint a Maros B. Azt kell tudni róla, hogy a teljesítménye elképesztő. Elképesztő, hogy ez teljesítmény. Már most mondom, ámberek, a bemenő teljesítmény nem befolyásolja a kimenőt, tehát hiába sikongatnak mandolaszakadtáig, akkó’ sem hallja meg magukat az ÜTI. Ezen eszközről azt kell tudni, hogy rendőri feladatok végrehajtására alkalmatlan. Momentán a vízi mentés megkísérlését is csak fájó szívvel javaslom maguknak, mert ez úgy lehúz, mint a gumicsizma. Akkumulátora a T-34-ből származik. Berlinig lehet, hogy eljutottak, de hogy nem a makulátlan kommunikáció miatt, az hétszentség! Majd, ha mi is annyian leszünk, mint az oroszok, majd nekünk is elég lesz odaszólni a szomszédnak, az meg továbbadja, de addig sajnos nekünk távba köll beszélni, amire ez nem alkalmas. Ha ilyet kapnak az ügyeleten, miközben az övükre akasztják, csatolják mellé a karabinert, oszt mikor véletlen szertefröccsen az egész hóbelevanc a kövezeten, mondják azt, hogy „hinnye, hát nem leesett, adjon má’ egy másikat, főtörzs!” Amennyiben ismételten Maros B-t kapnak, a művelet tetszőleges alkalommal a fentiek szerint ismételhető. Inkább egy HTK, mint hogy sarokba szorulunk egy völgyben, miközben az ellen acsarkodik, nekünk meg lőszerünk is csak maroknyi, és azt se merjük használni.

 

A következő rádió a Motorola. Na, most mifelénk a motoróla a garázs, ahová két ótó közé szoktunk vele beállani, mint a derékfájás, ami arra jó, hogy egyik kocsi ajtaját sem lehet majd kinyitni. A Motorola igazi jó kapitalista termék, azaz működik. Olyan a teljesítménye, hogy amikor jól feltekerem, ezzel szoktam leirtani a fáról a tetveket, meg a hernyókat. Valahogy nem szeretik az elektromágneses sugárzást, csak úgy hullanak a 8-as csatorna hallatán. A múltkor az Őragy Úr is kipróbálta, de túllőtt a célon, mivel leszállóirányon eltérített vele egy Britsh Airways Bőinget, oszt hiába gyilkolta meg valamennyi kártevőt a gyümölcsösben a rádjóhollám, mikor aztán a leszálló gép leszecskázta az egész víkendtelket. Így hát van egy telke tele tuskóval, és most nem az évfolyam találkozójára gondolok. Meg vannak még holland turisták a gépről, meg a döglött ízeltlábúak, és egy ideges egyenruhás is állandóan valami fákat keres, meg a repteret, legalábbis aszonta „Where the fák is Ferihegy?!” Na, a Motorola jó gép, használják! A spanyolok Motorhola néven gyárcsák, úgy kő ejteni, hogy Motorolé, de legjobb, ha nem ejtik sehogy, mert azt nem bírja.

 

Ez a harmadik, a legkisebb meg… Na, hol van? Ja. Nem látom, csak olvasószemüveggel. Ezt is miért így hívják! Sose olvasok vele, csak szotyizok, körmöt vágok, meg beretválkozni veszem fel. Na, mindegy, szóval ez a Sony. Így is kell ejteni, sony. A sony tiszti kézi készülék, annyi program van rajta, meg metódus, hogy a rosseb se tudja használni főiskola nélkül. Aki sonnyal van felszerelve, az nagy ember! Ezért aztán a virsli ujjaival nem is tudja használni ezt a ketyerét, mert mindég több gombot nyom meg, mint kéne. A teljesítménye nagyobb, mint a Motoroláé, amikor az Őragy Úr kipróbálta az azóta a fentebb jelzett körülmények között elhunyt gyümölcsösben, a barack lekvárrá főtt a héjában.

 

És akkor most a rádióforgalmazás szabályai.

 

Először lenyomjuk a gombot, aztán kezdünk beszélni. Ez a sorrend, gombnyomás nélkül felesleges gajdolni, úgyse hallják a sirámaikat. Először bemutatkozunk, aztán megmondjuk, kit akarunk hívni. Valahogy így: „Komodói Sárkány, Komodói Sárkány hívja Avokádó központot, vétel!” Ezt meg kő ismételni. Aztán, ha válaszoltak, el lehet mondani, mit akarunk. Jelzem, ámberek, maguk kizárólag a kiosztott kódokat használhatják, tehát nyomozók „Arc” hívónéven, vizsgálók „Papírhegy”, közrend „Felvigyázz”, közlekedés „Kobra 11”, kapitányságvezető „Góré”, futár „Csiga”, ügyelet „Punnyadó”, megelőzés „Drog”, gazdaságvédelem „Csőd”. Tehát teszem azt, ha a GV hívja a vizsgálatot, bemondják a számukat is, valahogy így: „Csőd 8 hívja Papírhegy 3-at!” Figyelmeztetés: „Góré” sosem hívja a „Csőd”-öt, az csak úgy magától beüt. Vegyék komolyan, amit mondtam, mert a tavaly is itt szemléltetőleg mondom, hogy „Kabóca hívja Anorákot”, oszt másnap mit csinál a Kálmán, he? Ugyanígy próbál meg kapcsolatba lépni a központunkkal, ami ugyebár nem Anorák! A Kabóca meg a kommandó hívójele, na, lett is terrorelhárítási riadó, ahogy a Kálmánt hallják az országos központban, hogy óbégat: „Anorák! Közleményem: forró az aszfalt, a térdem vérzik, a kulcs eltörött!” Azt vélték, virágnyelv. Főleg, amikor a Kálmán már olyanokat is mondott, hogy „Torony, jelentkezz, brékó, itt vagyok a pályán!” Gyorsan kisütötte a válságstáb, hogy Kálmán egy eltérített repülőben ül, már meg is sérült, és az eltört kulcs arra utal, hogy nem tudja a hívóneveket használni. Forró aszfalt: bomba van a gépen! Aztán jött az új üzenet a béna hangján, hogy „Szánsájn, szánsájn régi, butitájm, butitájm, krossz de jueszéj!” Vagyis az USA-ba akarnak menni.

 

Én mindjárt mondtam az Őragy Úrnak, hogy szerintem a Kálmán napszúrást kapott, miközben az M7-esen, a forró aszfalton térdelve kereket cserélt, és eltörte a kulcsot a csavaron. De hát ugathattam én ezeknek! Nekem lett igazam, igaz-e Kálmán? A légkondi nem ment az ótóban, oszt persze, hogy felforrt az agyvize. Na, a Kálmán azóta kívülről fújja a korrekt hívóneveket! Megtanulta egy életre, pedig sajnos már kétszer is változtak az eset óta!     

 

Szóval, ámberek a rádióforgalmazás fontos! Kifelé menet vegyék fel a rádiókat, aztán meg lehet kezdeni a szolgálatot. A rádiót tegyék a bal csípőjükre az övre, a mikrofont meg a bal vállukra. A kettőt összekötő rugós vezetéket lazán vessék hátra. Ha nem is működik, de profi külsőt kölcsönöz. Állítsák be a hatos csatornát, azon jön a Petőfi. Az én hívójelem „Kamonbébi”. Az Őragy Úr lakonikusan csak „Jupiter”. Most nincs bent, mert elvitte a szolgálati kocsit maszekba. Asszem építkezik.

 

Nem, Kálmán, tudom, hogy maga is építkezik, de nem. Különben is, úgy halad, mint a Petrocelli! Hazamegy, lerak két téglát, oszt belefárad. Nem, mondtam, hogy nem viheti el a kocsit maltert hordani!

 

Amit szabad „Jupiter”-nek…

 

Ó, hát itt van, Őragy Úr! Fel! Vigyázz!(ak)?

 

 

 

2018. június 28.

Egy kis meglepetés nektek!

Eddigi legjobb könyvem a Falak mögött hamarosan új köntösben és módosított címmel - EURÓPA, FALAK MÖGÖTT - ismét kapható lesz.

A Librinél már előrendelhető:

https://www.libri.hu/konyv/reti_laszlo.europa-falak-mogott.html

 

2018. június 25.

 

9. Az elfogás

 

Pihenj! Ülj le!

 

Na, emberek, mai eligazításom témája az elfogás. Ez a mi munkánknak az ő kicsúccsosodássa! Mert ugye arra akkor kerülhet sor, ha a bűnöző elkövette a bűnt, és el kell őtet fogni. Mostan arról akarok beszélni, hogy az elfogás mithogyanját miképpen vigyük a végibe.

 

Én már sokszor fogtam el.

 

Ott van például a Dr. Szakóczay féle zugírászat, ami országos port vert fel. Emlékszem, be kellett csöngetnünk az irodába, hogy kinyissák az ajtót, amin aztán behatoltunk. Aztán szintén nagy ügyben vezettem a nyolcfős akciócsoportot, amikor lecsaptunk a klónozókra. Csak úgy hullottak a fiolák, meg a baktériumtenyészetek. Meg aztán nyilván nagyon sokan hallottak már a sátoraljaújhelyi orgazdáról, a Tolókocsis Tóniról. Na, erre vagyok a legbüszkébb! Mert gondoljanak csak bele, nem olyan egyszerű ám egy tolókocsis ámbert megakadályozni a szökésben, elrejtőzésben. Először is: gyors, mint a villám, és igen nehéz fémes kötéssel valamely tárgyhoz rögzíteni. Én például a fiam számzáras biciklilezárójával oldottam meg, mehettem is a jutalomért. Dísztőrt kaptam! Meg egy javaslatot, hogy dőljek bele. De visszatérve a tolókocsihoz. Elrejtőzésre is alkalmas. Kinek tűnne fel például egy roncstelepen? Aztán ott van még… hirtelen több nem is jut az eszembe.

 

No, ennek fényében figyeljék a szavamat, mert csak egyszer mondom el!

 

Először is, a probléma akkor merül fel, ha megpillantjuk a körözöttet! Ha nem tudjuk azonnal elfogyasztani, akkor két lehetőségünk van. Félrenézünk, vagy elfogjuk. Amennyiben térfigyelő- avagy biztonsági kamerával őrzött területen vagyunk, nem javaslom a félrenézést, mert még valaki azt mondhatja: kötelességszegünk. Na, ekkor lép fel az intézkedési kényszer. Magyarul: muszáj valamit csinálni. Legjobb, ha jó messziről ráordítunk a delikvensre, hogyaszongya: „Rendőrség! Ájjá má’ meg, teeee!” Ha ügyesek vagyunk, és elég messziről ordítunk, jó eséllyel megpattan, mint a hajszálér ― ezt az esetet a továbbiakban *-gal jelölöm. Ekkor kicsiny, a „tessék-lássék” maximális szem előtt tartásával végrehajtott üldözés után kifulladva lerogyhatunk valamely kamera alá, és élő adásban jól láthatóan markolászhatjuk szívünk és/vagy torkunk környékét. Ekkor, kérem maximum letolnak, az meg elfér a többi mellett.

 

Na, most mi van akkor, ha nem vagyunk tőle elég messze ahhoz, hogy hihető legyen az ordításra való menekülés, avagy oly annyira megretten, hogy nem igyekszik meglépni. Ekkor gáz van, ez a szakirodalomban a „súlyos intézkedési kényszernek” nevezett eset. Ez ellen csak úgy tudunk védekezni, ha nem figyeljük a körözéseket, illetőleg ennek hiányában arcmemóriánk hirtelen rosszabbodáson megy át. Ez persze sokakban rossz ízt hagy, akár az ananászszörp az Unicumra, de hát más megoldás a tudomány és a jogrendszer mai állása szerint nincsen.

 

Ilyen esetben tehát óvatosan, lassan ― hátha meggondolja, és mégis szökni akar (ekkor járjunk el a fentiek szerint) ― megközelítjük a körözöttet. Udvariasan, tisztes távolból bemutatkozunk, közben mindig számítsunk, illetve reménykedjünk, hogy *.

 

Megkérjük, igazolja magát, nyújtsa át személyi igazolványát, jogosítványát, TB kártyáját, és jó, ha megnézzük legutóbbi EKG-felvételeit is, amelyek értelmezéséhez nyilvánvalóan a laikus is ért, felesleges az az öt-hat év orvosi egyetemen. Kérdezzük meg, hogy van? Van-e tudomása róla, hogy körözik? Érez-e fokozott stresszt, s ha igen, az milyen szimptómákkal jelentkezik? Tegyünk javaslatot a stresszoldásra, például javasoljunk rövid sétát (hátha *).

 

Miután megnyugtattuk, kérdezzük meg, egyedül van-e, ha nem, akkor rokona, ismerőse él-e az elfogás ellen kifogással. A kifogás kifog rajtunk, mivel a kifogás üti az elfogást, ilyenkor halasztó hatályú telefonálásba kezdjünk, közben figyeljünk, hátha *.

 

Ha senki nem él kifogással, akkor muszáj lesz tovább lépni, és megkérdezni, van-e kifogása a bilincs ellen, ha nincs, tegyük fel, de csak egy kattanásig, lazán, hátha hókon csap vele minket, és * ― ekkor megússzuk két öltéssel, viszont a család nem hal éhen kirúgásunk okán. Ha kifogásolja a bilincset, a „jóvanna, csak megkérdeztem!” szavakkal jelezzük elállási szándékunkat.

 

Ezt követően, ha szolgálatban vagyunk, kísérjük szolgálati személygépjárművünkhöz az elfogottat, és kérjük meg, üljön be. Ha a szolgálati személygépjármű műszaki állapotát, avagy tisztaságát nevezett éles szavakkal illeti, háromszori lehetőséget kell neki biztosítani arra, hogy a helyszínre hívott egyéb szolgálati személygépjárművek közül kiválassza azt, amelyikbe hajlandó beszállni. Ha ilyen a megyében nincs, avagy valamennyi szóba jöhető szolgálati személygépjárművet elutasította, úgy el kell engedni a „maga, barátom hatost dobott, és nyert!” szavak kíséretében.

 

Amennyiben beszáll, úgy a bekísérés végrehajtható.

 

Abban a nem várt, ám extrém körülmények között elképzelhető esetben, ha szolgálaton kívül észlelik a körözöttet, és a fenti intézkedéssort végrehajtották, továbbá sajnos * sem áll fenn, távbeszélő segítségével szóljanak be a 112-re. Hallgassák meg a tájékoztatót két nyelven, majd mondják el sirámaikat, és hallgassák meg az ügyeletes „mi a francért pezsegsz, kicsi Plussz, honnan a gyíkból szerezzek neked járőrt, he!?” kezdetű zokogását, majd a távolabbi jövőben várhatóan kiérkező szolgálati személygépjármű feltűnéséig hívjuk meg egy italra a körözöttet. A gépjármű megérkezése után az eseménysor a fentiek szerint zajlik.

 

Ezen metodikától a Magyar Köztársaság Rendőrségének Önvédelmi Szabályzata 23. §. (1-9) bekezdéseiben írtak szerint eltérni veszélyes és nem kívánt, ellenkező esetben ugyanis jó esélyünk van arra, hogy másnap este az úgynevezett „fókuszmagyar” dialektusban több alkalommal halljuk majd nevünket a televízióból.

 

Na, emberek, szolgálatot megkezdeni, oszt vigyázzanak magukra!

 

Fel! Vigyázz! Kávézáááááshoz!

 

 

 

 

 

Ilyen is van: egy olvasói baráti kör hívott meg a kis zártkörű rendezvényére beszélgetni és dedikálni. Természetesen igent mondtam, és szombat délután nagyon jól éreztem magam velük. Ráadásul két íróval is összefutottam: Szántó Dánielnek és Borsa Brown-nak is volt szerencsém aláírni a példányát. Nagyon szépen köszönöm Évának és barátainak a meghívást! Jó érzés ilyen kezdeményezésekkel találkozni. Amúgy pedig legyen ez példa azoknak, akik meg szokták kérdezni: mikor megyek hozzájuk dedikálni? Hát amikor megszervezik!

Már csak 2-3 hét és a boltokban lesz! Addig is már előrendelhető itt: https://www.libri.hu/konyv/budapest-boulevard.html

 

 

 

 

2018. június 22.

 

8. A motozás

 

Erőt, egészséget! Le lehet ülni!

 

Na, itt van mindenkinek mára a feladata, adják tovább, nem baj, ha a lapok összekeverednek, nagyobb káosz már úgysem lesz ettől. Tegnap rólunk szólt a Rádió, aszonták, hogy a Kiss utca és a Fifth Avenue kereszteződésében rendőrök akadályozzák a forgalmat. Ezt nem akarom ma is meghallani, mert az Őragy Úr nem győzött magyarázkodni, hogy egy rendőrautó kidöntötte a forgalomirányító fényjelző készüléket.

 

Tudom, Kálmán, tudom, hogy jó feneke volt, én is láttam már arrafelé, de azért van a szélvédő, hogy azon nézzen ki, ne az oldalablakon! Legalább akkor, ha maga vezet! És döntsék el előre, hogy éppen ki vezet, ne menet közben vitázzanak ezen, a hétszázát! Na, és az a forgalomirányítás, amit utána műveltek! Rúd szalámival, ember?! Rúddal? Há’ honnan tellett arra 28-án?! Mi?… Nem! Az a fegyver, ami helyett bármely más, fegyverként használható eszközt használhat, nem a gumibot. Gumibot helyett nem használunk zalait! Mi?…

 

FOKHAGYMÁSAT SEEEEE!!!

 

Holnapra olvassa el tízszer a szolgálati szabályzatot, aztán mondja el nekem is, mert én se láttam mostanában.

 

Na, emberek, ma egy speciális akcióban kérték a területi kollegák a segítségünket. Kábítószer terjesztőket fogunk fogni. Ez egy olyan tenyésztett fajta, a horpadtmellű a fogyasztó, a kopasz a terjesztő, innen lehet megkülönböztetni őket. Aki horpadtmellű kopaszt fog, az olyan, mint idesanyám tikudvarában a kopasznyakú búbos. Minden rossz már születésekor bekövetkezett vele. Na, a horpadtmellű kopaszt el köll engedni, mert az a terjesztő nője! Azért hagyjuk szabadlábon, hogy aztán ne legyen kedve szökni miatta.

 

A feladat: behozni őket, megpisiltetni, gyorstesztet a lityibe, aztán akinél lakmuszizálódás forog fenn, azt föl kell vinni a vizsgálókhoz. Előtte van a motozás.

 

Na, ezt szakszerűjen köll végrehajtani! Elsőként gyün az ő ruházatának az átvizsgálódtatássa! Meg kő kérni, de szépen ám, Kálmán, szépen, nem úgy, mint a múltkor a vasutast! Nem is volt szemtelen, aztán mégis mi lett! Csak úgy hullottak a tikettek, meg a bérletek! Három darab havi diák el is tűnt. Na, így került a hím vasutas havibajba.

 

Szóval megkérik, hogy pakolja ki a zsebeit. De mindent ám! Nem marad benn porcica, zsebkés, meg kiflimorzsa! Utána áttapogatni a ruházattyát gondosan. Nyúljunk be a hajába is, és… Nem Kálmán, a kopasznál ez a művelet kihagyható. Igen, túrja át a szemöldökét! Persze! Mit keres benne, Kálmán, mit keres?! Fecskendőt? Remélem talál is, hogy állna az ujjába!

 

No, óvatosan tapogassák át a gallérját is, aztán le a hátán, meg a mellyén a ruhát, meg a nadrágját is. Lába közé is benyúlni, nem kellemes, de gondoljanak bele: civilként mit kapnának egy ilyen alsó madárfogásért a „Repedt Cimbalom”-ban. Aztán vetessék le a cipőjét, zokniját, nézzenek bele alaposan.

 

Ne zúgológgyon má’, heeeee! Ez van, ezt kell csinálni! Na!

 

Ezután le kell vetetni a ruháit és átnézni azokat is. Eksza… Eszkta… Ex-szta-zi! Na, azt keressük. Hogyhogy mi az?! Nem olvas újságot? Szóval az Eszta… Eszk… Ex-szta-zi az szerintem egy kém, na! Volt keletnémet. Dödörö, emlékszik, nem? Ha megvan ez az izé, majd a vizsgálók lefoglalják.

 

No, itt jön a legrondább rész. A motozás. Erre nagyon kell figyelni, mert kérem alássan, ha például tudjuk, hogy a szomszéd a Balatonon nyaral, és mégis motozás van, hát át kell rohanni, mert az a betörő!

 

Na, a másik motozás hogyaszongya: testüregre is kiterjedő átvizsgálás! Na, ehhez kesztyűt kell venni. Nem, gumikesztyű nincs, oldják meg. Én ezt a téglahordó vászonkesztyűt használom. Maguknak jó a sima mosogatókesztyű, ne felejtsék, idegen dolgot keresnek, nem prosztatát ellenőriznek. Szóval felvesszük a kesztyűt, aztán hozzálátunk. Én a száján kezdem általában. Itt vigyázzanak, mert én vettem már ki így mandulát, alig győztem visszatenni. Hogy tud vérezni! Meg sokáig kellett rángatnom is, de hát olyan szütyőformának tapintottam, még mondtam is neki, ahogy ottan hörgött, hogy de jól odakötözted, azanyád!

 

A szája után jön a szeme! A szemüreg átvizsgálás kényes dolog, ha belepislog, kezdhetjük elölről. Aztán gyün a füle, meg az orra. Ebbe elég belenézni, meg világítsanak is azért bele. Nem úgy, mint a Kálmán a múltkor, meg ne lássak senkinél gyertyát! Az összes orrszőrt kiégette a fószerből, olyan szag volt egy hétig, mint a disznópörzsöléskor.

 

Ezután jön a köldök. Ez alaphelyzetben nem túl mély, ezért nem kell csuklóig erőlködni.

 

No, utána megkérjük, hogy fogja meg a bokáját. Tapasztalatból mondom, álljunk oldalra a művelet megkezdése előtt. Haránt mozdulattal, két ujjal, ahogy Bálint gazda ülteti a palántát, zutty be, zutty ki! Sikoly, szentségelés várható, ne foglalkozzanak vele, ez is a munkánk része.  Aki csak mosolyog, annak azután ne álljanak háttal, már csak biztonsági szempontokból se! Amit bévül találnak, azt potty a zacskóba, aztán majd a labor megmondja mi az: kóli, szalmonella, mozzarella, vagy Eszta… Eksza… Ex-szta-zi.

 

Ezután mondják neki, hogy őtözzön fő’! Lábbilincset ne tegyenek rá, mert aligha lesz elég a szíj hossza a bokái közé, már ha értik, mire gondolok.

 

Na, mára ennyi, a Kálmánt meg bökje már oldalba, Pataki! Danke!

 

Na, akkor fel, vigyázz! Szógálatot megkezdeni!

 

 

 

 

 

 

 

 

2018. június 15.

 

 

 

6. A tömegoszlatás

 

’Reggelt, pálinkásat! Le lehet ülni!

 

Na, ámberek, fennforgás van! Akkora a gáz, hogy a zsanai pilács csak egy leheletnyi fény ahhoz képest. Nemsokára gyün az Őragy Úr, nem kiröhögni, merthogy fel lesz öltözve bevetésileg. Nem tudtam lebeszélni róla. Nem, nem vetni megyünk emberek, meg különben is, augusztusban nem vetünk, hanem aratunk, bár azt hiszem, mi igazán aratni nem fogunk. Ezen az oldalon biztos nem.

 

Na, szóval, megyünk tömeget oszlatni. A ténynek az ő állása a következő. Az albínók be nem jelentett, tehát tör―vény―el―le―nes demonstrációt tartanak ma a parlamentium előtt. Állítólag növelt pigmentinjekciót akarnak, meg a hó etnikailag súlyosan diszkriminatív demonstratív decemberi megjelenése alkotmányellenességének a kimondást. Aki ezt most utánam mondja, annak aláírok egy túlórát kifizetésre. Na?…

 

Gondoltam.

 

Szóval, a megyei kollégák is segítséget nyújtanak. Az imént beszéltem a parancsnokukkal, itt vannak az épület előtt, isszák a védőitalt. Ahogy elnézem, forralt bort.

 

Na, ki van tisztában a tömegoszlatással? Kálmán, ne jelentkezzen, ne jelentkezzen, mert kicsontozom, mint hentes a hosszúkarajt! Magából elegem van! A múltkor, amikor az albínók az első tüntetést tartották, akkor is mit csinált, mi?! Odakiabál nekik, hogy „de szépek vagytok, mint a nyulaim, csak azok előtt rács van!” Csoda, ha felhorgadtak? Azt hiszik, ámberek, ez elég volt a Kálmánnak? Hát nem. Felpattant a vízágyúra, mint valami szpartakusz, aztán elkezd ordítani, hogy „mi kéne, hógolyók? Szollárijum, he?” Istenem, hogy égtem! Odajött a szervező, hogy megkérjen, csendesítsem el a Kálmánt, de az a kőbölcsőben ringatott éppen a megafonba ordibált, mint egy meccsen, hogy „fotoszintetizáljatok, fotoszintetizáljatok!”  Atya, úr, isten! Az Őragy Úr akkor két hétig századosi parolikkal járt, hogy ne ismerje meg az elöljáró. Égtünk ám, mint a fatemplom!

 

Na, Kálmán, maga ma hátul marad. Ámberek, a többieknek mondom, felszerelés a következő: overál, ködvágó, sisak, akinek van, plexivel, a többieknek csak az ima marad, pajzs, oszlató bot. Mi? Nem, nem a fehér oszlató bot, hanem a fekete. A fehér a közlekedésieké. Ahogy most állunk, nem is csoda, hogy a vakok irányítják a forgalmat. Végül is, ha nem is lát, de tartja az ütemet, nagy baj nem lehet. Bár egyszer láttam, hogy a Bach-csomópontnál a kolléga egy tüsszentésnél elfordult harminc fokot, és a Villányi útról igyekezett a felüljáróra terelni a forgalmat. Mikor a roncsok feltorlódtak olyan rámpásan, a többiek már persze fel is tudtak hajtani rajtuk.

 

Na, itt a felállítási hely. Nem, ez nem hálószoba, ne jópofáskoggyonmán!!!

 

Szóval a térképet nézzék. Itt gyülekeznek az albínók, itt mi, itt meg a sajtó. Erre mennek, itt csapunk le rájuk. Tájékoztatom magukat a részletekről. Ugye, a tömeg az, amikor már első látásra nem tudjuk megállapítani, hányan vannak. Na, most jogilag a kiskapu az, ha egy egész nagy tömegről is meg tudjuk állapítani első ránézésre, hányan vannak. Mert ugye, ha ez sikerül, akkor nincs is tömeg, mert nem tömeg, csak megszámlálható egyének összessége. Én például egyszer már egy kétmilliós tömeget is megszámláltam első látásra. Ja! Há’ hülye lettem volna nem megszámlálni, mikor voltunk negyvenketten oszlatni. Na, maguknak ezzel nincs dolguk, azért van itt a Kálmán, mert ő autista, és ha nem lenne egyben ostoba is, mint egy szilvásgombóc, akkor most betegre nyerné magát a valószínűség-számítással a montekárlói Casio-ban, nem itt ülne bambán meredve. Tehát: ha megállapítható a számuk, az nem tömeg, ha nem tömeg, nem is kő oszlatni. Illen egyszerű ez, ámberek!

 

Na, most, ha a Kálmán mégis csődöt mondana, vagy egyszerűen csak hirtelen kihalna, mint a többi zöld szemes ostoros, akkor oszlatni kell. Ennek a formái az oszlatófal és az oszlatóék. Nem ekék, ék!

 

Az oszlatófalnál egymás mellett megyünk, és egyszerre imádkozunk. Az éknél előre megy a Csupati meg a Pálinkás, ők eléggé keményfejűek. Aki eléri a tömeget, az üt, mint a végítélet, megértettem?!

 

Majd én felszólítom a tömeget, meg adom a parancsokat a megafonba. Először azt fogom ordítani, hogy „Figyelem, felszólítom a tömeget, hogy oszoljon fel!” A négy darab albínó ekkor már furcsállkodva össze fog nézni. Aztán ezt megismétlem, és feltekerem a hangerőt. Na, ez ki fogja ütni a tévések érzékeny műszereit, és megszűnik az adás! Ekkor kell lecsapni! Emberek, két perc adásszünetnyi időnk van, hogy lerohanjuk őket. Igyekezzenek! Amikor feltűnik az égen a Holló Márta, már csak eldobált szerszámokat akarok a parlamentium előtt látni. A sérült albínókat bedobálni a mentőkocsiba, a többit a harmadik műszak elintézi. A megyei kollegák is ezt csinálják, megbeszéltem velük, de felhívom a figyelmüket, mindenre számítsanak, mert nekik is, mint minden alegységnek a cégnél, megvan a maga Kálmánja!

 

Na, van kérdés? Igen, Kálmán?

 

Áááááá!!!!!!!!

 

Kálmán, maga… maga… maga butánpalack, maga! Ez a…

 

Fel! Vigyázz!

 

Őragy Úrnak jelentem, megvagyunk! Ööööö…. A Kálmán szeretne valamit kérdezni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. A testi kényszer

 

Ámberek! Leűni!

 

Na, végre! Ricsajoznak itten, mint az érettségiző lyányosztály!??! Csendet!

 

Kérem alássan a mai napon a szógálatteljesítés fontos részét képező dolog kerül terítékre frissítőleg a tudásukat mostan. Ez pediglen a testi kényszer!

 

Mindnyájan jártak rendőriskolába, kivéve a mellettem álló főiskolai hallgatót, aki tanulmányúton van itt. Ő nem járt, hanem jár, Svábhegynek a tetejére. Fiam, ha továbbra is odajár, hamarosan járhat majd ugyanannak a hegynek az oldalába, aztán meg a szomszédos Hárs-hegyre is, de maga tudja! Nézze meg magát! Mi van a vállán? Látja, ez a rendőrség. Ennyi stráffal a Malévnál már kapott volna egy Boeinget. Az angol haditengerészetnél meg minimum egy rombolót! Aztán irány a Fakaland-szigetek, hadd sírjon az Evita! Na, figyejjen maga is, mer’ csak egyszer mondom el!

 

Szóval a testi kényszernek három fajtája van.

 

Az első a sürgető testi kényszer. Ez bárkire, bárhol, bármikor rágyühet. Mindig legyen maguknál papír, mert nem akarom ám meglátni, hogy kéklámpa-arénával rongyolnak befelé a yardra, mert görcsöl a sörhas! A pógármester úr meg nem győz félreugrálni, mert a rendőrnek hasmenése van, igaz, Kálmán? Istenem, hogy maga is hogy került ide! Szóval az ilyen testi kényszerre fel kell készülni. Ha van maguknál a kocsiban helyszínelkerítő szalagkordon ― mondjuk csodálkoznék, de azér’ tegyük fel hipotetikusan ― akkor vészhelyzetben az is használható. Legjobb domboldalban kifeszíteni az ürítési művelet után feszesre, aztán csak le kő csúszni rajta. Felhívom az állomány figyelmét, hogy ezután a szalagkordont le kell mosni, megszárítani, mert ha legközelebb körbehúzzák a hullát az erdőben, aztán az Őragy Úr ott bujkál alatta, akkor aztán lesz nagy forgalom a szőnyeg szélén.

 

A testi kényszer második formája az úgynevezett szolgálaton kívüli „akarja a fene” testi kényszer. Hazamegy a rendőr, egyenruha le, sör ki, fotelbe be, oszt gyün az asszony. Ha morcos, megúsztuk a napi testi kényszert, de ha illegeti magát a nájlonotthonkában, akkor valamit akar. Vegyenek neki másik otthonkát. Ha ez nem elégíti ki, és még csak meg sem sértődik, akkor elő kell venni a testi kényszert.

 

Ámberek! Én aszondom, szánják rá azt a két percet, hogy boldog legyen az asszony! Köll a biztos családi háttér. Meg két perc alatt amúgy sem történik semmi pótolhatatlan. Ha például azonnal gólt lőnek, annak úgyis örülnek vagy egy percig, aztán a második perc végin még ismételgetik. Legalább két kameraállásból még meg tuggyák nézni.

 

A testi kényszer harmadik formája a munkában jelentkezik. Ha teszem azt az illető ellenáll, de nekünk be kő fejezni az intézkedést.

 

Kálmán! Mondom, befejezni az intézkedést. Nem abbahagyni, hanem befejezni, értve vagyok, he’? Na, az úgy van, hogy így megfogom a csuklóját, tekerem-forgatom-csavarom, aztán hipp-hopp, máris mögötte vagyok… Na, most ez így nem volt igazán jó, mer’ kicsi a helyem itten a dobogón, de tuggyák ezt maguk. Én kérem kiskontinentális shito-dzsudzscu bajnok voltam Mátészalkán, a városi K1-ben, és most nem arra gondolok, hogy egyedül ültem a kenuban, mint a Winnetou, úgyhogy higgyék el, ez megy a gyakorlatban a hőzöngő ellen, csak itt most kicsi a helyem. Na, ha a kényszer nem segít, akkor kezdjék újra, annak sikerülnie kell!

 

Figyelem, ha az állatpógár nem áll ellen, akkor nem kell testileg kényszeríteni, hanem csak úgy szőrmentén a lelkére kő beszélni. „Jó napot! Há’ magát körözik, adja már ide a csuklóját, hogy mennyi az idő, jééé!” Katt! Már meg is bilincseltem. Na, az ilyen trükköket tanulják el tőlem, mert hasznos vagyok értelmileg, mint a kvízfájer.

 

Még valami! Nem akarom meglátni, hogy közlekedési ellenőrzés során alkalmaznak testi kényszert, értve vagyok, Kálmán?!

 

Mer’ mit csinált a múltkor is, he? Megállítja a németet. A szeme meg még csipás volt, mert egyenesen a háztájiból jött be dolgozni, kialvatlan. Még a gumicsizma is rajta volt! Aszonta az Őragy Úrnak, hogy motoroscsizma. Na, azt hallották volna! A nagytemplomon elpirult a kereszt, ahogy az Őragy Úr nem értett egyet!!!

 

Aztán a Kálmán megállítja a németet, hogy „ih bin policáj, dajtye mnye jogosítvány”. Az meg csak néz a bús sváb szemivel. Kálmán meg: „Ja, ja, Günther! Rapid! Wien! Autobahn passport, izibe!” Sváb meg csak osztja a „was?!”-t. Na, a Kálmán még az ajtót se nyitotta ki, pedig nem ezt tanítottam neki, oszt máris ott tekergette a bajort a motorháztetőn. Na, ezt nem szabad! Legyenek udvariasak!

 

Nem akarok semmiféle korrupciót sem! Kálmán, a háztájiból a mellékes az egy dolog, és egy másik a jogosítvány mellé cash! Tilos, akit elkapok, viszem az Őragy Úrhoz, mert ez nem bocsátom meg! Nem azért tanultam életemben kilenc hosszú évig, hogy aztán egy ilyen korru… kopru… szóval ilyen szórakozzon velem!

 

Testi kényszert csak arányosan alkalmazzanak. Akinek nagy a tenyere, nagyot, akinek kicsi, az kérje a nagytenyerű segítségét. A testi kényszernek mindig célja kell, hogy legyen. A cél a győzelem!

 

Na, most jön az Őragy Úr, tegyenek úgy, mintha nem mondtam volna maguknak semmit a dologról. Az Őragy Úr ki akarja magukon próbálni a móccertant. Tudományos. Fantasztikus lesz!

 

Fel! Vigyázz!

 

 

 

2018. június 13.

 

5. A mérkőzésbiztosítás

 

Jó napot kívánok minden megjelentnek! Csak hogy bejöttek!

 

Na, ámberek, most aztán igen érdekes feladat adódott számunkra, amelyet azonnalosban meg kell oldanunk. A mai napon délután, zulu idő szerint tizenhat óra nulla-nullakor összecsapás lesz a stádiumban. A Vaskerekesek fogadják a Gyöngytyúk FC-t.

 

Namármost sportértéke annyi van a dolognak, mint a zongoraversenynek, bár abban legalább ki lehet melegedni, ha jó gyorsan toljuk hegynek felfelé. Ez a tény azonban vajmi kevéssé befolyásolja a helyi májereket abban, hogy már reggel óta fenjék a kaszáikat.

 

Szóval felvonulunk erőből, biztos kézzel!

 

Az első összecsapás a pénztárnál lesz, mivel a kis Gazsó nyilván megint megkísérel majd hitelbe bemenni a stádiumba. Há’ ez egy ilyen világ! A Csupati meg a Gerő megakadályozzák. A négyes szektor mögött magas a vadkender, ott lehet majd jó alaposan igazoltatni, ha előadná magát a sárga II-es Golfjával. Nem akarok sérülést, ámberek, úgyhogy vigyázzanak magukra. Tudom, milyen rossz az egészségi állapotuk, és a Kálmánnak még a higiénés is, igaz-e, Kálmán?!… Kálmán!

 

Jó reggelt! Hát mi a gond, elaludt, csimotám, elaludt? Hogy elkábították, mert fogorvosnál volt? Aztán hol? A fogházban, mi?! Haggyonmán!

 

Amúgy meg, ha maga így el van kábítva, maga lesz a sorfal a két szektor között. Az Őragy Úrral majd figyeljük a kamerán, ne aggódjon! Vagy aggódjon, de akkor is figyelni fogjuk.

 

Vegyen fel pajzsot, meg botot, szemléltetünk. Ez az! Plexit le!… Na, erre sincs gondja többé, most, hogy letörte. Mond magának valamit az a szó, hogy HTK? Milyen HTK-VM? Az MTK-VM és VM amúgy sincs már. Álljon rendesen!

 

Látják, ámberek! Így néz ki egy mérkőzésbiztosításra feldíszített rendőrőrvezető-helyettes. Ez amúgy is egy különleges rendfokozat, csak a Kálmán kapta, mint a legaluliskolázottabb magyar rendőr. A feladatra a felszerelése tehát sisak ― immár plexi nélkül, ― fekete overál, pajzs, bot, oldalfegyver, gázspray, bilincs, saját mobiltelefon ingyenesen hívható lelkisegély vonallal. Ez van a parancsnoki gondoskodás helyett. Szerintem egyébként egy szép gesztus az Őragy Úrtól, úgyhogy ne bubogjanak, mint a tojógalamb, ne bubogjanak!

 

A feladat: Kálmán elhelyezkedik a 4-es és az 5-ös szektor között a senki földjén. Innentől ez a maga felállítási helye, s tartok tőle, hogy a ledöntési is ez lesz. Nem tudja eltéveszteni, több szektor nincs. Illetve van ez itt balra, de ez más. Ez kérem az állami szektor, tele hivatalvezetővel, igazgatóval és főosztályvezetővel. Ez a másik meg a magánszektor. Ezt onnan lehet megismerni, hogy Mercinél nincsen kisebb kocsi a parkolójában, és minimálbérnél nagyobb összeg az adóbevallásában.

 

Na, most figyeljenek, mutatom a hangadókat. Kérem az első diát!… Ne ide dobja, maga mozsáragyú, hanem tegye be a gépbe! Na végre!

 

Íme, a lángossütő Béla. Már most mondom, csak ezen a dián van fejjel lefelé, tehát ne így keressék! A Béla már háromszor volt büntetve rendbontásért, egy alkalommal pedig illegális bontásért. Akkor elvitt egy hidat a MÉH-be, a szegedi Intercity meg csak úgy tudott megállni, hogy még a kalauznak is elkopott a cipőtalpa a nagy fékezésbe. A Béla veszélyes, mint a folyami rák, és közbiztonságra veszélyes eszközök lehetnek nála, márpedig, ami a közbiztonságra veszélyes, az ránk is veszélyes, szóval szerintem a legjobban akkor járnak, ha beengedik. Nincs konfliktus. Ha gáz van, még mindig le lehet fújni, ha nincs gáz, akkor dobják el a palackot, és a fejvesztett rugalmas elszakadást javaslom. Vizsgálat esetén mondják azt, hogy addig csak fejjel lefelé látták, és zavaró volt, hogy most nem úgy van.

 

A következő hangadó Dr. Sós János. Eredetileg Orsós János volt, aztán tovább tanult és kitört. Sajnos két éve került a látókörünkbe, megette a cégbíróságon a tértivevényt. A kamara kizárta, így azóta nem jut befőttekhez, és szalonnához. Azzal védekezett, hogy a térti elfogyasztására a büntetőjog ad lehetőséget, amikor a bizonyítékok számbavételéről beszél. Hogy nem tudja azt a bajonettet is számba venni, amivel a Mácsainét felszelték! Dr. Sós azóta a meccseken éli ki magát. Lehet nála tűzőgép, lyukasztó, sőt, papírvágó kés is. Szóval hadd menjen Isten hírével. Kálmán, maga esetleg, ha meglátja, tekintettel a régi jó ismeretségre úgy véletlenül nyomhat neki egy pecsétet fordulásból, de csak akkor, ha a kamera a másik irányba tekint.

 

A harmadik hangadó az ellenfélé, a neve Gyilkosfarhát. Ez mindent el is mond. A kollégák sosem tudták elkapni, mindig azzal védekezik, hogy összetévesztik, és ezzel annyira összekuszálja a szálakat, hogy meg vagyunk lőve. Magassága 153 centi, súlya 34 kilogramm, kora olyan hetven év lehet. Elöl két foga van, és ennek segítségével röpíti a szotyolahéjat halálos biztonsággal a bíró tarkójába. Hárman szenvedtek már maradandó sérülést, melyek szerencsére mind meggyógyultak.

 

És végül a vízágyú. Ámberek, kérték, jól van, kiviszem a vízágyút, de nem vetjük be! Nincs rá keret. Tudják, mibe van most 5 köbméter? Meg a múltkor is mi lett! He, Kálmán? Tavaly? Kiviszem a vízágyút, félrenézek, ez meg zutty bele egy kiló ultrát, aztán már csinálta is a habpartyt! Mit is ordibált? DJ Kálmán? Meg csivava!? Két napig nem találtunk ki a stádiumból, mert jött rá az az eső, oszt úgy fölverte a habot, mint anyámat a kakasszó! Azóta is mondják a cigánygyerekek a Kálmánnak: „há’ mikó lesz megin’ háppárti, kezicsókolom?” Én meg járhattam a fegyelmi tiszthez. Szóval vízágyú van, víz nincs! Mi?… Tudom, tudom, hogy az Őragy Úr elhallotta, és a vízágyát töltötte meg a szolgálati vízzel, de ez van. Tévedni emberi dolog, s még inkább tiszti!

 

Na, menjenek, ámberek, mert nem látom maguktól a tévét! Aztán épen visszahozni ám a felszerelést!

 

 

 

 

 

2018. június 11.

 

4. A razzia

Jóstét, csillagosat! Leülni!

 

Na, kérem alássan ma esti eligazításunk a feladatmeghatározódásról fog szólani. Ma, kérem elindulunk, merthogy razzia lesz. Összehangolt. Ezt jól jegyezzék meg, mert a rádiók ellenben nem lesznek összehangolva, mivelhogy nem lehet. Én, meg az Őragy úr innen az ügyeletről fogunk korrodálni. Ennek… Mi? Koordinálni? Há’ mit végzett maga, szabadegyetemet?! Megmondtam, hogy nem szabad! Nem véletlenül tanultam végig én is egész életemet, míg elvégeztem mind a kilenc különböző osztályt. Tanuljon maga is, aztán majd ide állhat a pulpitusra. Majd ha ide áll, maga lesz az ideál, de addig én vagyok! Korrodál! Megnéztem a szótárban, és higgye el, én vagyok az okosabb, már a K-nál tartok.

 

Na, szóval mi innen korrodálunk, maguk meg elindulnak az éjszakába. Felszerelés: pisztoly, gumibot, bilincs, láthatósági mellény. Hála istennek, mióta a kukások, meg az összes hegyi móc ezt használja, olyan, mintha ezer rendőr lenne az utcán. Ezért nem is biztos, hogy maguk kellenek. Ők óccsóbbak. Apropó mellény, a héten meg mit látok? Megyek az autómmal Tass felé, oszt a falu szélén Favorit, fénylik a két első ülésről a mellény, na, mondom, satufék! Hát az ördögadták nem ráterítették az üléstámlára a mellényt! Ember meg sehol! Biztosan ebédelnek babgulyásilag végleg eredetben. A hétszázát! Mekkora ötlet! Ember se kell a megelőzéshez. Be is adom újításnak. Azt már nem is mondom, hogy a kocsi is pógárőrség feliratú volt. Na, kérem, ez már a vég, mikor az önkéntes is csak mímeli a munkát.

 

Szóval a razzia. A „Repedt Fazék”-ban kezdünk, a mulatóban. Sötétedés előtt oda kell érni, mert utána már esélyünk sincs, beolvadnak. Olyanok ők, mint a Vuk: legjobb barátjuk a sötétség. És viszik is a tást rendesen, most, hogy jobban belegondolok. Bilincs legyen maguknál, ha menekülni kell, azzal össze tudják fogatni a bejárati védőrácsot, míg bemenekülnek a kocsiba. Ne nézzen így, Kálmán, ne nézzen így tátott orcával bambán, még belefial a mókus a szájába! Mit nem ért? Hogy akkor minek kell odamenni? Erődemonstrum lesz! Mi? Nézze, én se értem, de aszonták, az kell, én meg hivatalból egyetértek vele. Értve vagyok?!

 

Na, a következő hely a „Piros 1500”-as italbolt. Ott fognak körözöttet találni, tulajdonképpen szabadon választható, hogy kit hoznak be, mindenki priuszos. Mi a múltkor csak bekiabáltunk, hogy tíz percük van eldönteni, hogy ki hagyja el a házat. Hála istennek a Csupati kályhacsöveit éppen hazafelé szállítottuk, azt ahogy kilógott a csomagtartóból, csak úgy szalad vissza a kis kölök a pult mögé, hogy „Idesápám, há’ kátyúsávál gyüttek, végünk ván, mint a Dálásznák!” Kinézett az apja, oszt bölcsen mondotta is neki, „no, fiam, ki köll adni valakit, mert túlerőben vannak a tekszaszréndzserek.” Időt kértek tőlem, meg a döntéshez egy doboz cigit. Ezt adtam is nekik, de sokat sejtetően hozzátettem tekszaszréndzseresen: „Cigi csak Morris van!”

 

Értettek belőle, hamarosan kiadták a kisebbik fiút, a Bobit. A másik három kisebbik középső gyermek, a Réj, a Dzsoki, meg a Lúszijó közben végig  ott acsarogtak az ablakban. Bilincs a kölökre, behoztuk, csak előbb kitettük a Csupati csöveit. Na, akkor lett csak káricálás, hogy hát oda a sztalinorgona, pediglen most őt ezért adták ki nehéz vasban, és az egész BV rajta fog röhögni három évig. Megvigasztaltam, hogy négyig. Figyelem! Az ilyen apró, ám rendkívül okos vagányságokat tessék eltanulni tűlem, mert híres vagyok arról, hogy vagányabb vagyok, mint ’78-ban a Kóbor Jancsi!

 

A harmadik ojjektum nem más, mint a „Royal King Queen Elizabeth Country Club Casino Steak House”, hogy az anyja szentségit a kitalálójának, háromszor kellett miatta átírnom az akciótervet. A kocsma Tápióbelsőbélés főterén található, a helyi elit jár oda. Feladat: biztosítani őket a jószándékunkról. Bemegyünk, mosolygunk, körülnézünk, hogy lássák, érettük vagyunk, akárcsak Szűz Mária miérettünk. A behatoló csoport a Csupati, meg a Kálmán. Adják össze úgy a felszerelést, hogy normálisan nézzenek ki, ne ilyen hülyén. Kálmán, ekkora gatya úgysem lesz, maga ezért maradjon mindig a pult takarásában. Vegye le azt a kopott inget!… Jesszusom, mi ez, rajsátor? Esőben adja már kölcsön, Kálmán, beállnék alá a Corsámmal. Köszönöm! 

 

Tiszta pisztoly? Bilincs? Gumibot? Rendben. Valaki adjon már neki egy fényesebb jelvényt. Ez jó lesz. Na! Egész jól néznek ki! A fejivel nem tudunk mit csinálni, de hát ez van. A razzia tehát a… a klubban indul. A többiek bevárják, míg a Kálmán, meg a Csupati visszajönnek, akkor mindenki felöltözik az eredeti ruhájába, aztán indul a razzia az elmondottak szerint. Addig maradjanak itt, mert hiányos az öltözetük, mint a Kálmánnak a fogsora. Istenem! Mao se látott egy helyen ennyi kínai alsónadrágot! Nem telik Dzsípresszre, vagy mi?!

 

Na, míg ezek visszajönnek, addig írjanak jelentést! Hogyhogy miről?! A razziáról. Alkonyodik. Csak nem képzelik, hogy ki merünk menni a sötétbe ezekkel a kocsikkal? És ha valaki megrugdossa a „Repedt Fazék” előtt?! Leesik róla a szatelit, aztán oda az eukonformitás!

 

Na! Figyelem! Gééééphez!

 

 

 

 

 

Beköszönő

 

Sziasztok!

 

Sokfelé jártam az országban, és legutóbb Zalaegerszegen jelezték, hogy jó lenne, ha ismét elérhetőek volnának a jó tíz éve a rendőrség belső intranetjén közzétett sorozataim. Ez ütött szeget a fejembe, és erre hoztam létre ezt a blogot.

A koncepció az, hogy szépen az elejétől elkezdem a felpakolni az írásokat, pár naponként megjelenik majd egy-egy új.

Arra gondoltam, hogy az első az Intézkedéstaktika lesz, ebből bemelegítésnek mindjárt hármat rakok ki, hátha rákaptok.

A kedves civil olvasóknak: a koncepció szerint ezt ma leginkább szatírának lehetne nevezni, egy eligazításon vagyunk, ahol a régi motoros Főtörzs elmondja az állománynak a frankót. Nem feltétlenül szakszerűen, viszont úgy, ahogy a dolog működik. A zsaruk meg pontosan tudják, hogy ezeknek a szösszeneteknek mennyi a valóságalapja...

Az írások jó 10 évesek, így olvassátok. Korábban csak a rendőrség negyvenezres állományának egy szép nagy része olvashatta ezeket, most ti is.

Ők már akkor is tudták, hogy nem bántom őket, soha senki nem sértődött meg rajtuk, hanem felfedezték a valóságalapot. Ami persze néha nagyon kicsi volt - néha meg sokkal több.

Nos, akkor talán kezdem is...

 

Az esetleges véleményeket ide várom: info@retilaszlo.com

 

 

 

Alig egy nap alatt közelítünk a kétezer klikkeléshez. Akkor viszont az hiszem, ez a blog megérdemel komoly témákat is. Felteszek mindjárt egy fejezetet az eddigi legjobb könyvemből. Aztán - aki még nem olvasta - járjon utána, hol tudja megszerezni...

Ez egy részlet a FALAK MÖGÖTT című regényemből.

Másfél éve jelent meg.

Azóta egyre aktuálisabb...

 

 

"– Európát ugyanaz a női ösztön teszi ma tönkre, ami annyi éven át segítette, hogy naggyá váljék.

 

Az ELTE előadótermében síri csend támadt a kijelentés hallatán.

 

Dr. Malki Zakariás letette az addig a kezében tartott tollat. A szemüvegét is leemelte az orráról, és elkínzottan megmasszírozta az orrnyergét. A hallgatók az imént hallottak hatására döbbenten pislogtak, hol a tanárra, hol egymásra. Malki visszahelyezte a szemüveget, és körbehordozta a tekintetét.

 

– Nos?

 

A hátsó sorok egyikében lassan a magasba emelkedett egy kéz. A tanár intett.

 

– Parancsoljon!

 

– Nem mondták még önnek soha, hogy rasszista? És hímsoviniszta?

 

A hallgató szomszédjai önkéntelenül arrébb húzódtak. Malki most már jól láthatta, hogy a kurzus egyik aktív hallgatója, a vele mindig ellentétes álláspontra helyezkedő Hamid Mobayed tette fel a provokatív kérdést. A tanár elmosolyodott.

 

– Ó, dehogynem. Állandóan megkapom ezeket a jelzőket.

 

– Az ön megjegyzései kifejezetten kirekesztőek!

 

– Nem azok, de tudom, hogy sokaknak annak tűnhetnek.

 

A hallgatók többsége feszülten figyelte az eseményeket, s most többen meglepetten felhorkantottak.

 

– És ön ezt nem szégyelli?

 

– Nem. És meg is mondom, miért. Az ön szemszögéből, Hamid, valóban kirekesztő, sőt, akár még rasszista is lehetek…

 

– Pedig ránézésre a tanár úr is elférne a Közel-Keleten – vetette közbe a Hamid mellett ülő Yasser, csak hogy oldja a feszültséget. Némi nevetés futott végig a padsorokon, de hamar elhalt. Malki megvárta, míg mindenki ismét csak rá figyel.

 

– Pontosan erről szól ez a kurzus, uraim. Arról, hogy nyitott szemmel járjanak, és meglegyen a saját véleményük. Nekem ez a véleményem.

 

Hamid a fejét ingatta.

 

– A helyzet az, hogy a negyedik előadást hallgatom már öntől, tanár úr, de egyre kevésbé értek egyet a nézeteivel. Európa bezárkózásának helyességéről beszél. Arról, hogy a Fal felépítése jó döntés volt. Arról, hogy Merkel anno mekkora ostobaságot művelt, amikor behívta a szír menekülteket.

 

– Így igaz. Ezek helytelen lépések voltak. Aztán emiatt változott a világ, és új szabályok léptek életbe. És én szeretem betartani a szabályokat. Anélkül káosz lenne úrrá rajtunk…

 

– Ön tehát azt állítja, hogy az a jó, ami manapság van: a tűzparancs, a hadihajók a tengeren…

 

– Ez nem jó, de jelen helyzetben mondjon nekem jobbat…

 

– …a szétszakított családok?

 

– Senki sem szakít szét családokat, Hamid.

 

– Hah! Tíz éve tilos a családegyesítés. Mi ez, ha nem szétszakítás?

 

– Mi tiltja meg, hogy az, aki bejött, hazamenjen, és újra együtt legyen a családjával?

 

– Az, hogy utána nem térhet vissza.

 

– Visszatérhet, ha ismét keresztülmegy az engedélyezési procedúrán.

 

– De miért, ha egyszer már elfogadták a státuszát?

 

– Azt, hogy menekült? Aztán egyszer csak hazamegy? Miért is kellene akkor legközelebb már vizsgálat nélkül beengednie Európának? Mitől menekült el, ha aztán csak úgy egyszerűen hazamehet látogatni?

 

– Embertelen, hogy családokat szakítanak el egymástól!

 

Malki elgondolkodva előrejött a tanári asztal mögül, és felült az első padra.

 

– Elmesélem, mi a véleményem arról, amit ön szétszakításnak nevez. Tudja, még 2016-ban láttam valamit, ami akkor nagyon megragadt bennem. Még kamasz voltam, de ez akkor is meghatározta a világlátásomat. Az olasz tévések egy fekete férfival csináltak interjút, akit nem sokkal korábban mentett ki a haditengerészetük a Földközi-tengerből. A férfi ott állt a riporter előtt, magas volt, erős, jól táplált, és rendesen fel volt öltözve. Szóval egy átlagember, ezt csak azért mondom, senki ne higgye, hogy valami csavargóról beszélek. Nem, ő egy teljesen átlagos fiatal, erős férfinak tűnt. Arról mesélt, hogy menekülnie kellett a hazájából, ha jól emlékszem, Nigériából, mert zavargások törtek ki. A káoszban aztán valahogy sikerült meglépnie, és most elpanaszolta, hogy nem tudja, mi van a feleségével, és a gyerekeivel. Tudja, mi merült fel bennem akkor?

 

Hamid nem értette az egészet, így kihívóan odavetette:

 

– Ugyan mi?

 

– Az, hogyan képes valaki otthagyni a feleségét meg a gyerekeit?

 

– Az életét mentette.

 

– Nekem nem jutna eszembe az életemet menteni, amíg a gyerekemé veszélyben van.

 

A teremben most minden fej Hamid felé fordult. Csend volt. A fiatal arab megrántotta a vállát.

 

– Ön sosem volt háborúban. Az a férfi megzavarodott.

 

– Annyira azért nem volt zavart, hogy ne előre menjen.

 

– Ezt hogy érti?

 

– Menedékjogot követelt, és Európába akart bejutni. Nem arról beszélt, hogy vissza kell mennie, és meg kell tudnia, mi van a családjával. Nem, erről egyetlen szót sem ejtett! Még akár elfogadnám azt is, hogy vak rémületében elmenekült. Na, de amikor ez a rémület eloszlott, miért nem visszafelé indult? Miért nem az érdekelte, mi van a családjával?

 

– Nem mindenki egyforma.

 

– De az alapvető európai felfogás azért az, amit én említettem az imént. Ezt csak elfogadja, nem?

 

– Ő nem volt európai.

 

– Így van. És ez rávilágít valamire: az értékek végletes különbözőségére. Egy európai kultúrában felnőtt embernek eszébe sem jutna cserbenhagyni a gyerekeit.

 

– Ugye, látta a Lavina című filmet? – kérdezte gúnyosan Hamid.

 

Malki türelmetlenül legyintett.

 

– Kérem, ne mossa össze a valóságot egy fikciós filmmel! Természetesen minden kultúrában lehetnek kivételek.

 

– És ha az ön által látott nigériai férfi is csak egy kivétel volt? – riposztozott a diák. – Ez talán nem önkényes kiemelés? A fehérekről szóló filmben…

 

– Ami nem dokumentumfilm volt!

 

– …ön nyilvánvalónak veszi, hogy az eset puszta kivétel. A feketéknél, a menekülteknél pedig ennek az ellenkezőjét értékeli természetesnek. Ezért mondom, hogy ön szerintem rasszista. És nem lenne szabad ezeket a nézeteket egyetemen terjeszteni.

 

– Az egyetem arra való, hogy elmondhassa a véleményét, Hamid. Ahogy én is. Nem kell velem egyetérteni, de a tények azok tények.

 

– Mire céloz ezzel?

 

– Hogy Európa megásta a sírját.

 

– Ezért hozta elő az előadása második felében a nőket?

 

– Pontosan. A mi kultúránkban a nők szerepe mindig nagyon fontos volt. És a nők most ellenünk fordultak. A kultúránk ellen.

 

Hamid széttárta a karját és körülnézett.

 

– Tessék! Most már a nők is.

 

Malki fáradtan sóhajtott.

 

– Nem érti, miről beszélek, igaz? Ami ma történik, amit ma a nők tesznek a fejlett Nyugaton, az alapvetően a férfiak hibája.

 

Most az egyik diáklány emelte fel a kezét.

 

– Kifejtené ezt, tanár úr?

 

– Persze. Gondoljanak csak bele az európai nők szerepébe a történelem során!  Akármit is tettek a férfiak, a családot a nők tartották össze. Akárhogy is vélekedjen erről az erősebb nem, a társadalom a nőkre épült, és rájuk épül ma is. Keményen dolgoztak, keményebben, mint a férfiak. Szültek, és gyereket neveltek, s ezzel vitték előre a fejlődést.

 

– Nem degradálás ez? – vágott közbe a lány. – A nők nem csak szülésre képesek!

 

– Senki sem állítja, hogy csak arra. Gondoljunk csak a híres uralkodókra, mint Nagy Katalin, Mária Terézia, Erzsébet királynő. Vagy a tudósokra: Marie Curie, Butler, Greenfield. Vagy emlékezzenek vissza pár éve a nagy női politikus generációra: Merkel, May, Clinton. Sorolhatnám hosszan. De most nem róluk van szó, hanem a társadalom kötőerejét képező nőkről. Az egész világunk attól működött, mert a nők anyai ösztöne működtette. Mert a nő meg akarta védeni az utódait. És most ez az ösztön fordult ellenünk.

 

– Ez elég homályos.

 

– A nők legfontosabb ösztöne, hogy meg kell védenie az utódokat, és fel kell őket nevelnie. Ehhez pedig kellett a férfi, legalábbis évszázadokon át. Csakhogy az emancipáció nagyot fordított a világon. A nő átvette a férfi szerepét, és a folyamat immár megállíthatatlan.

 

– Mi a baj az emancipációval? – kérdezte a lány. – Hogy a nőnek a karrier jó ideig fontosabb, mint a családalapítás?

 

– Ez csak a felszín, ön ugyanúgy csak ezt kapargatja, mint a sajtó. A mélyben ennél sokkal komolyabb a baj. És nem a nőkkel, hanem a férfiakkal. A férfiak között ugyanis egyre több a tehetetlen, a tesze-tosza, vagy csak a lusta disznó. Lassan egy évszázad telik el úgy, hogy már két kereső, két létfenntartó kell egy családhoz. A nő ugyanazt, sőt, többet tesz hozzá a munkamegosztáshoz, mint a férfiak. Sok nő rákényszerül arra, hogy maga keresse meg a kenyeret, egyedül nevelje fel a gyerekeit, sőt, sokan a férjüket is eltartják, mert az nem tud, vagy nem akar dolgozni. A nők ráébrednek a saját erejükre, megértik, hogy egyedül is meg tudják csinálni.  Sőt! Inkább egyedül, mondják sokan, mint egy olyan férfival, aki képtelen önálló és határozott lenni. Akkor már inkább egyedül. És itt jön a képbe az anyai ösztön. Amikor csak magára számíthat egy anya, akkor ösztönösen nem vállal több gyermeket, hanem azt akarja felnevelni rendesen, aki már megvan. Ezért állítom, hogy az emancipáció az európai kultúra halálát jelenti majd. Mert sok a nő, aki csak magára számíthat. És ez a férfiak hibája.

 

A kérdező lány döbbent arccal nézte a tanárt, majd hirtelen ötlettel felállt, összeszedte a jegyzeteit, és kiment az előadásról. Hamid a homlokát ráncolva nézett le a lejtős padok magasából az előadóra.

 

– Ő nem értette, amit mondtam. És önök?

 

– Azért könyvet nem fog írni ezekből a nézetekből, nem igaz?

 

Malki nem vette a szívére a pikírt megjegyzést.

 

– Lehet ezt cizellálni, kedves, Hamid, de elegem van már a politikailag korrekt megfogalmazásokból. Ez volt az egyik tényező, ami a tönk szélére juttatta a civilizációt Európában. Lassan már semmit sem lehet úgy kimondani, hogy azért valaki ne érezze találva magát. Már elnézést, de hová lesz így a gondolkodás szabadsága?

 

– A nácizmus is a gondolkodás szabadságának egy végterméke volt.

 

– És ki is irtották. De pusztán az a tény, hogy vannak téveszmék, még nem ok arra, hogy elfelejtsünk másként gondolkodni, hogy megpróbáljunk kilépni a keretek közül! Ha egy gondolat rászolgál, akkor a társadalom majd kiveti magából, és bekerül a zsákutcák arcképcsarnokába. Így járt a nemzeti szocializmus, így járt a kommunizmus. Talán az is így jár, amiről most beszélek önöknek.

 

Hamid ismét megköszörülte a torkát.

 

– Elnézést, tanár úr, javítson ki, ha tévedek: nem egy olyan előadásra ültünk be, amely a migrációs hatásokról szól? Mert egy ideje teljesen másról beszélünk.

 

– Szerintem meg nem beszélünk másról. A nők szerepe, és ennek a demográfiára gyakorolt hatása igenis bevándorlási kérdés. Amikor a politikusaink egy évtizede a Fal megépítése mellett döntöttek, és megfogalmazták a Maradás Elvét, abban a pillanatban az addigi alapelveink egy nagy részét is tűzre hajítottuk.

 

– Tehát ön szerint a „zsákutcák arcképcsarnokába” került a demokrácia is?

 

– A demokrácia nem. A liberalizmus viszont igen. Háborúban állunk, és ehhez az elmúlt évtizedben rengeteget fel kellett adni a korábbi elveinkből.

 

Hamid a fejét ingatta.

 

– Én úgy emlékszem, hogy elég sok liberális demokrácia nyert már háborúkat, tanár úr!

 

– Liberalizmussal még soha nem nyertek meg háborút, ezt jól vésse az eszébe, Hamid! Egy háború megnyeréséhez a vezetés szintéjén akkor is diktatúra kell, ha az adott társadalom egyébként demokráciában él. Háborúzni nem lehet elvekkel, emberi jogokkal, és szépelgéssel. Kell valaki, aki megmondja, hogy mit tegyünk, és azt pontosan mikor tegyük. Kell egy határozott szabályrendszer, és kell egy következetes érvényesítés. Ez a túlélés receptje.

 

– Na és Roosevelt? Churchill? Ők talán diktátorok voltak?

 

– Háborúban úgy cselekedtek, mint egy diktátor. A demokrácia választotta meg őket, Churchill esetében például ismert, hogy bele is bukott, és még a háború vége előtt más lett a miniszterelnök. A demokrácia kreálta őket, de háborús helyzetben úgy döntöttek, úgy cselekedtek, mint egy abszolutista uralkodó. Mert ezt nem lehet másként. 2000 után Európa finomkodni kezdett, és a saját ostoba szabályaival megkötötte a kezét.

 

– Ezek nem a demokrácia szabályai?

 

– De azok, ám a liberalizmus és a demokrácia nem egymás szinonimái. Ezt soha ne felejtsék el! És itt álljunk meg egy pillanatra! – Malki felkelt, és feljebb sétált az előadótermet kettészelő lépcsőn. Most mindenhonnan diákok vették körbe. Leült egy pad sarkára. – Eltöprengtek már azon, miért is gondoljuk azt, hogy a demokráciával megállt a társadalmi fejlődés? Miért akarják velünk elhitetni, hogy nincs tovább? Hogy nem lehet egy fejlettebb állapota a társadalomnak? Egy potenciálisan jobb rendszer?

 

– Mert nincs jobb.

 

– Nincs? Valóban nincs? Vagy csak azt mondják nekünk, hogy nincs? A lényeg az lenne, hogy a rendszer megfeleljen a társadalom elvárásainak.

 

– A társadalom demokráciát akar. Ez felel meg az elvárásainak.

 

– És az talán megfelelt, amikor a tömeggyilkos Breivik beperelhette a Norvég Királyságot? Sőt, még pert is nyerhetett az állammal szemben, mert nem tetszettek neki a fogvatartása körülményei? Önök szerint ez normális? – körbehordozta a tekintetét, aztán nagyon halkan folytatta. – Ugye, érzik a különbséget? Nem azt kérdeztem, hogy jogszerű-e a dolog, mert nyilvánvalóan jogszerű. A kérdés az, hogy a lelkünkben mit érzünk? Hogy úgy érezzük-e, most valami nagyon nem helyes történt? Én például Breivik esetét abszolút így éltem meg. Helytelen volt, ezért nem érdekelt, hogy egyben jogszerű is.

 

– Ez sokak szerint a demokrácia diadala volt – jegyezte meg egy addig csendben lévő diák.

 

– Szerintem meg az ostobaságé! – vágta rá Malki. – Ezek a történések akkor aligha estek egybe a norvég társadalom túlnyomó többségének elvárásával. És ma sem esnek egybe vele.

 

– Ezt nem tudhatjuk biztosan.

 

– Ne legyünk már ennyire álszentek! Ez ugyanaz a sztori, mint a halálbüntetés.

 

– Felteszem, ön azt is visszaállítaná, tanár úr?

 

– Én igen. De ennek persze nem sok a realitása, hisz mindannyian tudjuk, ezt ötven éve sehol sem merik Európában népszavazás elé vinni. Mindenki tudja ugyanis a választ.

 

– Tehát a rendszer nem a tömegeket képviseli?

 

– Ez a lényeg! Ha azt képviselné, akkor már 2016-ban megépült volna a Fal. Mert az emberek nagy többsége már akkor azt akarta volna. A legtöbb országban lenne halálbüntetés. Mert az emberek nagy többsége azt akarta volna.

 

A Hamid mögött ülő fiatalember feltette a kezét.

 

– Igen? – intett Malki.

 

– Ön tehát azt állítja, hogy minden, amit az emberek túlnyomó többsége szeretne, azt kellene törvénybe iktatni? A rendszernek tehát mindig meg kellene felelnie a tömeg elvárásának?

 

Malki a fejét ingatva felállt.

 

– A kérdés nagyon jó! És nem tudok rá egyértelműen igent mondani. A jog alapvető feladatának annak kellene lennie, hogy a társadalom életének kereteit határozza meg, és minél inkább azt kövesse, amit az emberek akarnak. Ez olyan nagy és komoly kérdésekben, mint az imént taglalt halálbüntetés, már nagyon régen nem valósul meg az úgynevezett fejlett világban. Egy maroknyi, ám annál hangosabb kisebbség kikövetelte ezeket a változásokat, de én meg vagyok győződve róla, ezek mögött soha nem állt a társadalom, vagy akár azon belül nézve a választópolgárok többsége. De nézzünk mást! Vajon mi lenne, ha a kínvallatás jogszerűségéről írnának ki népszavazást?

 

– Ön helyeseli a kínvallatást?

 

– Nem. Talán ellentmondást látnak benne, hogy a halálbüntetés mellett vagyok, de a vallatás ellen, ám szerintem nincs ebben semmi kontraszt. Ahogy pár perce mondtam, nézzenek magukba! Ha én magamba nézek, az egyiket bizonyos ritka esetekben helyesnek és indokoltnak érzem, a másikat elutasítom, mert túlzó, és visszaélésre adhat okot.

 

– A halálbüntetés nem adhat okot visszaélésre?

 

– Tudja ön, kedves Hamid, hány kézen megy keresztül egy akta, hány bizonyítékot szereznek be, hány tanút hallgatnak ki, és hány jogorvoslati fórumot merítenek ki, mire valaki a bitóra kerülhet?

 

– Az én országomban nem…

 

De ez Európa! – csattant fel a tanár. – Ezt értse már meg végre! Hiába volna benne a halálbüntetés lehetősége a törvénykönyvben, ez még messze nem azt jelentené, hogy naponta végeznek majd ki embereket! Azt jelenti csupán, hogy onnantól objektíve megvan a lehetősége. És ez visszarettentene bizonyos elkövetőket.

 

Hamid hátradőlt, és végigsimított fekete haján.

 

– Uhh! Elkalandoztunk, tanár úr. Az imént még ott tartottunk, hogy a családegyesítés, ami szerintem humánus eljárás volt, megszűnt tíz éve, és ön ezzel egyetért. Miért?

 

– Nézzük a tényeket! – Malki visszasétált a táblához, és rajzolni kezdett. – Az ön kérdése igazából az, miért helyeslem az Európai Unió eljárását a családegyesítés megtiltása ügyében, igaz?

 

– Igaz.

 

– A családegyesítés ugyebár arról szólt, hogy aki menedékjogot kapott még a Fal megépítése előtt az EU területén, az kérvényezhette a családtagjai bevándorlásának engedélyezését is. Amíg európai aggyal gondolunk erre a kérdésre, addig nincs baj: bejutok, dolgozni kezdek, majd hozom a feleségemet, meg a srácaimat, amikor már van legalább egy bérelt lakásom, és egy állásom, amiből el tudom őket tartani. Csakhogy a migrációval érintett kiinduló országokban a filozófia nem ez. Először is, a család sokkal tágabb körben értelmezendő. És egy apa után nem egy feleség, meg két gyerek jött be, hanem sokszor egy-két tucat rokon. Akik nem bírták a nyelvet, és nem volt semmiféle szakképesítésük. Ennek hiányában esélyük sem volt munkát kapni, anélkül meg lakást szerezni. A szociális hálót, az egészségügyet, a rendvédelmet mind-mind leterhelték. S cserébe mit kapott Európa?

 

– Ingyen munkaerőt.

 

– Ingyennek azért nem nevezném azt, ami havonta milliárdokba kerül. A helyzet aztán odáig eszkalálódott, hogy megszületett a Maradás Elve, majd felépült a Fal.

 

– És ez most jó helyzet?

 

– Nem az. Teljesen egyértelmű, hogy nem jó. Gyűlölöm a Falat. De nem tudok jobbat. Ha nem lenne a Fal, mostanra százmillió Fekete-Afrikai bevándorló árasztotta volna el a kontinenst. Őket már nem lehetett volna sem befogadni, sem eltartani. Gondoljanak bele: százmillió képzetlen, a nyelvet nem beszélő, éhes ember, akinek a kultúrája és a szocializációja köszönő viszonyban sincs a miénkkel. Hogy nézne ki akkor mostanra ez a földrész? Ön például itt ülne egy kényelmes egyetemen, ha ez így történik?

 

Csend támadt, mindenki Hamid felé pillantott.

 

Ekkor kinyílt az előadóterem ajtaja, és egy pocakos professzor jelent meg a keretben. Nehézkesen mozogva ledöcögött a lépcsőn, és egyenesen Malki felé tartott. A fiatal tanár csodálkozva figyelte a közeledő tanszékvezetőt. Rosszat sejtett. Talán túl messzire ment, és az imént kiviharzott leány bepanaszolta? A hallgatók is valami ilyesmit sejthettek, mert izgatott pusmogásba kezdtek.

 

A professzor odaért Malkihoz, és bizalmasan közelebb hajolt hozzá. Pár mondatot suttogott a fülébe. A fiatalember elsápadt, felkapta a notebookját, és hármasával véve a lépcsőfokokat kirohant a teremből. A professzor a hallgatók felé fordult.

 

– Elnézést kell kérnem Malki tanár úr nevében. Elhívták. Még van húsz perc, majd én befejezem az előadást."

 

Szóval az Intézkedéstaktika részei között lesznek komolyabb gondolatok is...

 

1. A házkutatás

 

Pihenj! Le lehet ülni!

 

Na, kérem alássan, akkor mai eligazításom tárgya a házkutatás lesz. Most, hogy hamarosan kimennek, jó, ha komoly tapasztalataimból átadok valamit maguknak, osztán osszák ezt be, mert nem mondom el kétszer. Egyrészt megértik maguk egyből is, másrészt meg mindjárt kezdődik a meccs az ügyeleten!

 

Igyekezzenek idefigyelni, hadd mondjam el az egészet gyorsan, mert úgy öt perc múlva megérkezik az Őragy Úr, és akkor rá köll majd figyelni. Namármost, az Őragy Úr az életben nem látott házkutatást, ugyanakkor ez nem akadályozza az eligazításban. Szóval figyeljenek rá is gondosan, hallgassák meg a tanácsait! Aztán felejtsék el gyorsan.

 

Na, kérem, a házkutatás nem mással kezdődik, mint házkutatással. De erre semmi szükség! A házat nem kő kutatni, mert az ott van! Mindig is ott volt, legalábbis a felépítése óta, ami azt jelenti, hogy ha megállnak, kiszállnak, és odanéznek és nincs ott, akkor rossz helyre mentek! Akkor vissza kell ülni, és érdeklődni, de nem ám úgy rendőrösen, hanem csak mint egy normális ember. Szóval semmi „erőt, egészséget, az iránt érdeklődöm, hogy foganatosításba kívánunk helyezni egy kényszerintézkedést…” kezdetű baromság. Csak szépen megkérdezni az első lóbogarat, aki szembegyün, hogy „Csókkkolommmm! Hun van a Virág utca?” Na, erre kapnak választ. A faluban jó eséllyel kérdésre kérdés lesz a válasz, mégpediglen a „Kit teccenek keresni?” Nem dühöngeni, ez így működik. Meg lehet mondani, de utána aztán pallógáz, mer’ ha a nyanya ér oda előbb a biciklin ― amire a Niva állapota miatt esélye is kínálkozik ― akkor elbukták a dolgot.

 

Szóval, ha a házkutatás eredményre vezetett, és megvan a ház, be kő menni. Mindenáron! Hatósági tanút szerintem alkalmazzanak, mer’ nekünk úgyse hisz a tekintetes ügyészség, főleg mióta tele van huszonéves hölgyekkel, akik elkövetőt csak a jogon láttak, oszt az se az vót! Mivel körzetünkhöz tartozik Óság nagyközség, külön felhívom az ósági KMB kolléga figyelmét, hogy nem hat ósági tanúra van szükség, hanem max. két hatósági tanúra. Az Őragy Úr mást fog mondani, ne foglalkozzon vele, csak bólogasson. Úgy, úgy!

 

Na, bejutottunk. Mire kő figyelni?

 

Először is valaki elmondja a házkutatást szenvedőnek a dógokat, meg az intézkedés mithogyanját. Itt má’ nem fogja érteni, de a kollégának nincs más dóga innentől, mint lefoglalni ezt az értetlent. Vigyázzanak, ha egészségügyi intézménybe mennek ― Kálmán, hogy maga is értse: kórházba! ― akkor ott sokan fognak szenvedni, de nem mindenki a házkutatást. Szóval miután elmondták a nyomorultnak, hogy miért is vannak ott, egy átadja a határozatot, és átveteti vele. Ezt majd ne felejtsék visszalopni valamikor az intézkedés alatt, mert bizonyítékokat nem hagyunk magunk után! Aztán ez a papiros kollega megírja a jegyzőkönyvet. Kálmán, magának elismétlem: nem a jegyző írja a könyvet, hanem mi! Értve? Jól van, okos, ül!

 

Hm… Maga annyira leárnyékolt, hogy azért majd mégiscsak kérdezzen valamit inkább az Őragy Úrtól, nekünk is legyen má’ valami jó ebben a napban. Addig törje rajta a fejét.

 

Oké, tehát benn vagyunk, papírok alávésve. Na, ekkor gyün a kutatás! Egy ír, egy figyeli a háziakat, úgymint jelenlévő lakosok, háziállatok, miegymás, miazmás. Egy meg kutat. Lehetőleg gumikesztyűben! Nem finnyásak vagyunk, csak nem akarunk belenyúlni a trutymóba. Én kérem már találtam száraz macskaszart mosógépben és élő sündisznót a spájzban. Ilyen világot élünk! A sündisznók már a spájzban vannak!

 

Mit keresünk?

 

Az mindegy, csak legyen meg! Ha megvan, rögzíteni kell. Magyarul: be vele a kocsiba, de izibe! Vigyázzanak, hová nyúlnak, mert nem mind arany, ami a nyakunkba csurog a szekrény tetején álló vázából. Hanem mondjuk vizelet. Volt rá példa, há’ mit mondjak, nem nagy élmény. Hogy ilyenkor a Batiz nem tud oknyomozni, az anyja szakállát nekije!

 

Na, megvan a cucc, jegyzékre vele, aztán olaj, mielőtt felhorgadnak a szenvedők.

 

Még egyszer mondom, lassan, hogy a Kálmán is megértse, olyanok vagyunk, mint az amerikai hadsereg: halottakat, sebesülteket, és papírokat nem hagyunk hátra! A papír hátra nem hagyása utóbb pótolható, a hátrahagyása viszont csak magyarázható.

 

Na, gyün az Őragy Úr, Kálmán, ne felejtse, kérdezni akart!

 

Fel! Víííííígyázz!

 

 

 

 

 

 

 

2. A szolgálati kutya alkalmazása

Pihenj! Ül! Fekszik!

 

Nem maguk, a hétszázát neki, hanem ezek itten a lábom mellett! Hogy néznek ki maguk? Mint valami vert sereg. Na, és ezek a bazzeball sapkák! Mindenkiét megtapodták, he’? Vagy lementek focizni, oszt nem akadt féltégla kapufának?

 

Végre, hogy elhelyezkedtek. Csituljanak, ámberek, csituljanak!

 

Jóvan. Na, ma nem készülünk semmi különleges akcióra, nem lesz kábítószer-razzia, elfogás, tömegrendezvény, így ma felhasználom az alkalmat, hogy frissítsem a tudásukat okítólag! Ma a szógálati guttyáról akarok beszélni. A guttyás kolléga idehozta a lábom mellé ezt a három ebet, aszonta, hogy szemléltetőleg, meg azt is, hogy nem nagyon kéne hirtelen mozdulatokat tenni, mert még kiképzés alatt vannak, mint az albán hadsereg, aztán félünk, hogy netán öntudatukra ébrednek. Szóval mostan mereven fogok állani itt, mint a sztalagtit.

 

Na, bemutatom az ebeket, balról jobbra: György, Dabljú, és Bús.

 

Mint aztat maguk is láthassák, a György egy spániel, akit komolyan kiképeztek kábítószer kutatására, jelzésére, előkaparására, és mint az a kiképzés legutóbbi fázisában nem kívánt mellékhatásként kiderült, elfogyasztására is. György a csaliként kirakot Ekaszt… Eksza… Ex-szta-zit megette. No, azóta ugyan maradt spániel, ám viselkedésére nézve farkasölőnek hiszi magát. Hiába, amilyen az input, olyan az output. Márpedig nála az input igen hatékonynak bizonyult.

 

Mellette Dabljú foglal helyet, típusára nézve rótvájler a szentem, s mint ilyen, izráeli származású. Még körül is kellett metélnie a guttyás kollégának, mert nem akart begyünni, oszt körbe kellett vágni a padlószőnyeget, amin ült, rátenni egy asztallapra, aztán ide becibálni. Dabljú járőrguttya, s mint ilyen, önállóságban már az egyedüli igazoltatásig jutott. Igaz, olvasni nem tud, de a szig.-et úgy eszi, mint a jutalomfalatkát, s ezzel permanens feljelentési okot biztosít gazdája számára, hozzásegítve őt a kiadott napi feljelentések összegereblyézéséhez.

 

A harmadik eb, vagy ahogy tanult vasi kollegám szokta volt mondani: áb, a Bús névre hallgat. És német juhász fajtájú. Őt nyomkövetésre használjuk, noha a szakirodalomban nem lelhető fel Magyarországon Dózsáig visszamenőleg ötven métert meghaladó hosszúságú, sikeres nyomkövetés. Akkor volt egy szerencsétlen török szpáhi, akit a guttya a sátráig követett, de csak azért, mert ellopta a neki szánt, romlófélben lévő copákot. A nyomkövető guttya nem más, mint píárfogás. Az állatpógár azt hiszi, jó valamire.

 

Éppen e haszontalanság miatt Bús ki van képezve szagminta felismerésére is. Nyóc közül is csalhatatlanul felismeri a szagmintát! Viszont nem tudja megmondani, hogy kié, szóval körülbelül annyit ér, mint a Kálmán érettségi papírja.

 

Jól jegyezzék meg: a guttyával úgy fel vagyunk fegyverezve, mint a PFSZ!

 

Na, kérem, hogyan is lehet a guttyát alkalmazni? Ennek négy fajtája van, kódnevek szerint Zöld, Tök, Makk és Piros.

 

Először a zöld üzemmód: guttya pórázzal és szájkosárral alkalmazva. No, ennek fő területe a rendőrnap! Ott liheg a Nivában, a gyerkőcök meg paskolgatják. A gazda persze szentségel, hogy még az ő saját ünnepnapján is itt kell rohadni a kantárosban, mint egy óvodás, oszt sehol egy korsó sör.

 

Tök üzemmód: guttya pórázzal, szájkosár nélkül. Ez akkor javallott, ha le kő csillapítani valamely pógárt, aki a demokráciából csak a demo-ig jutott. No, Tök üzemmódban a guttya az ellenszegülőnek azon részeire csap le, melyek az üzemmód nevét kölcsönözték. A guttya akkor tud lecsapni, ha kell ― ha nem.

 

Ebből egyébként meg tudják jegyezni, ha az Őragy Úr kikérdezi. Tök, mint tök, értve? A delikvens miatt ne aggódjanak, ő is meg fogja jegyezni, meg amúgy is: aggódjon ő. Amúgy ezért kell idejében elmenni a sparheltbankba, oszt akkor mán nem érhet meglepetés, ha a kispohár benn van a hüttőbe!

 

A Makk üzemmódnál a guttya póráz nélkül, ám szájkosárral van ellátva. No, ez a rendőr diszfunkcionálása! A guttya ilyetén üzemmóggya úgyanis általában a guttyavezető „hinnye a szentségit, hova szaladsz, te bolhazsák!” kezdetű körmondatait indukálja, illetve olyanfajta, a guttya irányában megvalósuló üldöztetést, melynek során felszerelésünk nagyobb részét elhagyjuk, akár csak a könnyebbülni vágyó léghajó! Csakhogy nekünk a kedves raszta fiatalember a barna kezivel nem adja ám vissza a pisztolyt, meg a bilincset! Úgy eltűnik vele, mint óertété idején a TV2! Ne haragudjunk rá, nem személyes ügy, neki egyszerűen vizsgatétel a rendőrtől lopni, kell a kreditpontjaihoz, mert duplán számít.

 

A negyedik a Piros üzemmód, na, ez ám a veszélyes! A guttyát póráz és szájkosár nélkül alkalmazzuk. Olyan ez, mint amikor Hannibal Lecter kimenőt kap. Engedjék el az ebet, aztán uccu, ki merre lát! A befogást bízzuk szakemberre.

 

A szógálati guttya elengedésénél csak egy veszélyesebb van: ha visszagyün.

 

Akkor egy ember tartja a pórázt, egy biztosít, kettő pedig segítségért kiabál. Ha a guttyát sikerül befogni, az puszta szerencse, igyunk meg rá egy ászokot. Kálmán, nem ám csak ezt jegyzi meg, mint a múltkor, aztán jelenti a főkapitánynak, hogy aszontam, lehet inni, mint lóállat, ha guttya van alkalmazva! Alig győzte leszedni az asszony a parolimról a csillagokat, pedig nem is rég varrta fel olyan szép apró öltésekkel, hogy még a nyelvit is kidugta közben! Hozzá is varrta a télisapkához az ördögadta! Oszt, ahogy ott káricált a kucsmával a szájában, egy pillanatra azt hittem, végezni akar a perzsamacskával! Még örültem is, hogy ilyen csúnyán végzi az a dög!…

 

Hogyhogy  MELYIK DÖG, Kálmáááááán?!?!?!?!?

 

Hé! Hol van Bús?! Fel! Vigyááááázzz!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. A terrorelhárítás

 

Jó reggelt, erőt, egészséget!

 

Na, ámberek, nagyon meg vagyok boldogulva, hogy megint itt vannak, hosszú volt az a tizenhat óra, amit pihenéssel, alvással kellett tölteni, éppen ideje, hogy begyüttek.

 

Ma be kell segíteni egy igen komoly akcióba, amit az efbijáj koncentrál…nem. Kombinál. Ez se… Szóval szervez, na!

 

Ne vigyorogjon, Kálmán, ne vigyorogjon, mint szereplőválogató a pornószakmában, ne vigyorogjon, mert mingyá el fog kenődni, mint a májaskrém! Grammatikailag maga sincs a topon, hogy az anyja tanította volna arábusul inkább!

 

Szóval kérem, ma besegítünk a terrorelhárításba! Ismertetnem kell magukkal az akció részleteit, de azokat velem nem közölték. Aszonták, elég, ha felkészítem magukat úgy „ánblokk”, vagy mi! Merthogy titokvédelem van, meg top széklet az egész akció, még a jenki rágógumijáért is civilbe köllött átmenni a Mancikához a kisbótba. Kérdezte is, hogy „mi van, főtörzs, ballonba’, mint a Derrick? Csak nem titkos akció lesz?” Mindegy, nem ránk tartozik, mi titoktartunk. Mondtam, az Őragy Úrnak, hogy értettem. Erre idefelé rám vigyorog a sajtós, hogy „maguk biztosítják a sarkokat a Fő téren, délután öt harminckor, amikor elütjük a rakétacsempészeket? Vegyen má’ egy tiszta sapkát, mert a Blikkben nem fog jól mutatni, hogy a tetőről nézvést ilyen galambszaros a tányérja, főtörzs.” Mire én nézek, mint a gázálarc: „milyen tetőről?!” Erre ő kinyitja a térképet és mutatja a házat. „Erről-e. Reggel óta ott guggol a két fotós, meg a zoknyomozó az RTL-től.”

 

Mi meg titoktartunk.

 

Na, kérem, de ez nem a mi dógunk, majd csak akkor lesz, ha kiszivárgás esete forog fenn! Mer’ az fenn forog, lenn nincs mit kiszivárogtatni, legfeljebb a hónunk alól, meg térdhajlatból, igaz-e Kálmán? Egyem azt a csatakos pamacsát! Nem megmondtam, hogy borotválja a hónalját? Hogy néz ki? Mint a dzsungel könyve! A Bagira simán elbújhatna, ha nem vóna olyan büdös!… Nem a Bagira, hanem maga!

 

Na, akkor mostan a terroristákról!

 

Őket rendőri szempontból el kell hárítani! Mit is jelent ez? Általában azt, hogy nem jó velük találkozni. Ha a találkozást el tudjuk hárítani, mán nyert ügyünk van! Az elhárítás egyszerű formái a félrenézés, a cipőfűzés, és az akut intézkedésbe kezdés egy tiloson átszaladóval. Ez utóbbi azért jó, mert le is fedjük magunkat, hiszen az intézkedést nem lehet abbahagyni, végig kell vinni! Ja, hogy a terrorista addig elmegy? Há’ van ilyen. Ez a munkával járó hibaszázalék.

 

A bonyolultabb terrorelhárítási formák a tudathasadás színlelése, az amnézia, és a távolról követés, majd alkalmas helyen szem elől tévesztés, amit heves rádiózás követ.

 

A terroristának több formája van. Van a piknikus, meg az atletikus. Az atletikus általában a trópusokról jön, különben fázna egy trikóban. Ha például januárban egy atlétás barna fiatalámber kóborol a Kossuth utcában, na az a terrorista! Elhárításának módozatait az imént említettem.

 

A terrorista más szempontokból is csoportosítható, de ez nem feltétlen szükséges, merhogy általában csoportosulnak ezek maguktól is, hogy a fene enné a fajukat!

 

Az első típus a zirás!

 

A zirás általában vallási alapból támad, de ha nem, akkor a vallási alapból szerzi az akciója anyagi hátterét. A zirás asszem kaotikus vallású, és a protestálókra vadászik. Vagy fordítva. Teszi ezt bombával, pisztollyal, miegymással. Általában a lábán közlekedik, és a nyakán, itt baloldalon bőr van. Haja vörös, szeme zöld, előfordulási helye elsősorban a Szent Patrik napi, folyózöldrefestős felvonulás. Mivel ilyen illetékességi területünkön nincsen, tőle nemigen kell tartani.

 

A másik típus a zetás. Ez veszélyes, higgyék el nekem, vagy kérdezzék meg a Kálmánt. A Zetát ő vette el feleségül. Azt hitte, porszívó, de azóta ő az, aki le se szakad a kisgépekről. Ja, ő szív. Meg sűrít és nyel.

 

Na, a zetás azért harcol, mert baszk. Ezt én se értem igazán, de ha a mi történelmünket nézzük, ott is mindig akkor lett balhé, ha valami működött, aztán jött egy ámber, kicsit piszkálta és a vége baszk. A baszk a tengerentúlon is működik, ezt a jenki mondta, csak ahogy kivettem a szavaiból, ott nem baszk, hanem fucks. Vagy fax, tudja a rosseb! Náluk a zeta egy speciális női csoportja dolgozik, a Zetadzsónsz. Na, szóval, ha baszkot látnak, akkor nem a nevéből képzett igével próbálkozni, hanem csak szimplán, a tanultak szerint hárítsák el a terrort. Legalábbis maguktól. 

 

A következő fajta a binláden. Ne, ez a legrondább. Az a nagy helyzet, hogy ahogy én látom, Ankarától keletre, és Delhitől nyugatra tökegyformák a huszonöt és negyvenöt közötti férfiak: olyan binládenformák. A binládennek nagy szakálla van, ájtatos szeme, fehér törölköző a fejin, és csak derékig látszik. Általában törökülésben ül. Ezért nem is értem, miért nem lehet elkapni. Kiegészítőként Kalasnyikovot hord, néha rázza is, de ez már a minősített eset, az meg a megyei kollégák hatásköre, fájjon érte az ő fejük. Na, a binláden megközelítése: lopva, haránt. Óvatosan, ahogy az asszonyt lepi meg az ember hajnalhasadtával, amikor már kiamodenteződtünk a tivornya után. Aztán ugorjunk rá, és mondjuk neki a törvény szerint: „Mégvágy, té gázember, té!!!” Ezt a tájszólást biztos érteni fogja, kipróbáltam. Ha megretten, nyertünk, ha nem, ő nyert.

 

A negyedik típus a celesztin. Ez ott lakik, ahol a ludat nem ismerik, a liba-nonban. Általában kövér, mert mindig van rajta egy mentőmellény. A drótokat meg ne húzzák a mellényen, mert úgy felfúvódik, hogy aztán elpukkan. Igazán nagy veszélyt a vadcelesztin jelent, merthogy az teherautóval jár! Amelyik mentőmellényesnél tehát C kategóriás jogosítvány van, az roppant veszélyes. Izráelben aszondanák, azonnal fogják le, és harapják át a nyakát, de hát ez itt nem megy. Én aszondom, hogy a mentőmellényes C kategóriás jogsival már minősített eset, azaz…? Kálmán?… Jé! Jó válasz! Bizony megyei hatáskör!

 

Na, kérem, akkor most sorakozó, Kálmánt eresszék előre, mert ő ki van képezve a terrorelhárítás egyéb formáira is. Momentán ezek olyan titkosak, hogy mi nem is tudunk róla, de hogy nagy műsor lesz, az hóttziher! Képzeljük csak el, ahogy a Kálmán felszólítja a binládent: „na, te sárkányfűárus, azanyád, ide lehet jönni, mert ott téplek ketté, ahol a legvastagabb vagy!” Ez lesz ám a címlapfotó!

 

No, jön az Őragy Úr, de jól néz ki, isten éltesse.

 

Fel! Vigyázz!

 

 

 

2018. augusztus 22.

19. A DADA program

Jobb reggelt, üljenek le, a kávét ki ne öntsék, sose kapnak különben infarktust!

Na, ámberek, új szelek fújnak, maguk is jelentkezhetnek a DADA-programba.

Ne nézzenek olyan bambán, mint a gázálarc, ne nézzenek! Itt a marsallbot, most eshet ki a zsebükből, de ne féljenek, valaki majd biztosan felveszi, oszt akkor, aki ellopta, az már nem itt lakik ― már ha értik, mire gondoltam, de biztosan nem értik, mert néha már én sem értem.

Szóval a lényeg: köll az egyenruhás dadás. Hogy lássa az állatpógár kicsinye, hogy mivé lehet, ha nem tanul! Istenem, ha én is odafigyeltem volna anyámra, hogy mit mondott, mikor kicsi voltam! Azt mondta: „fiam, mennyé kupecnek, akkó legalább egy lovad lesz, nem csak annak az alkatrésze!” Hallgatni köllött volna rá, de hát nekem kellett a karrier, meg a világlátás, a perspektivitás ― így lettem rendőr.

No, figyeljenek, mert csak egyszer mondom el!

A DADA egy betűszó, ugyanolyan, mint a KRESZ, csak ez egy másik. Tehát a kettő nem azonos. Itt jegyezném meg a gyengébbek kedvéért, hogy általában minden szó betűszó, legalábbis a tanultabbak azzal írják le.

Mit is takar a DADA?

Megmondom: három marha hosszú falat a főkapitányságon ― merthogy annyi tablójuk már van. Szóval az egész a messzi-messzi távolban indult, amikor a hollandok kitalálták, hogy küzdeni kell a drog, az alkohol, a dohányzás, meg az écc ellen. Megjegyzem, én ez alapján DADÉ-nak hívnám, de hát nem csinálhattam mindenkit én, ugye.

Namármost, ahogy én a ― kábé még egy órán át józan ― paraszti eszemmel gondolom, ebből minimum háromnak az égvilágon semmi köze a rendőrséghez.

Mert kérem alássan: dohányzás? Ki küzdjön ellene? A Kálmán, aki úgy füstöl, mint a szorulásos Zastava? Vagy az alkohol! Há’ kérem mutassanak már nekem egy élő absztinens rendőrt! Olyat persze, akibe valami élet is szorult azért, ne csak azt a savanyúalma, prejogász, okoskodó, szemüveges, hol-az-űrlap típust! A rendőr, kérem, vajmi ritkán küzd az alkohol ellen, legfeljebb érte! A harcra viszont nincsen rászorulva ugyebár, merthogy korábban, míg jól kerestünk, megvettük, most meg megfőzzük!

A múlt hónapban is megyek be az öltözőbe, hát mit látok! Egy nagy kondér, krómcsövek, füst, buborékok, vezetékek, átszellemült tekintetek. „No, mondom, mi ez a kísérlet? Ráverünk a názára, vagy mi?” Erre az Őragy Úr kibukkan a füstből, és már ordít is, csak úgy lifegnek a lila mandolái a torkában, hogy „óccsa már el a cigijét, főtörzs, óccsa el, mer’ ha nem, valóban a náza előtt juttatunk embert a Marsra!” No, amilyen cefreszag, meg tömeg ott volt, kérem, szerintem juttattunk volna még az Alfa Centaurira is! Hogy nézett volna az Obi-Van az ősz szemivel! De az anyag jó lett, megtöltöttük a vérdobozokat, oszt be a hüttőbe! Ámberek, jól jegyezzék meg: a szőlő legértékesebb része a szára! Abból lesz a törköly, a többivel csak azért bíbelődünk, hogy hozzájussunk a szárhoz.

Szóval, fogytak is a vérdobozok szépen, mert hát valahogy meghatszorozódott keddről szerdára az ittas vezetés miatti intézkedéseink száma, mígnem beütött az óra! Mert, kérdem én nagy-nagy önuralommal, mit csinált már megint ez a radírarcú Kálmán, hogy az anyja tette volna a babakocsiját a járdasziget mellé, mit csinált!? Megtölti az origin vizeletes dobozokat is a jófajta anyaggal. Reggel meg nem szól a váltásnak. Hát, a futár meg csak úgy vitte a töményet a vizeletvizsgálatra, vitte, csak úgy lobogott utána a Suzuki! Ültünk az Őragy Úrral a forródróton, hogy mit szól a labor? Hívnak is délután, felkapjuk a kagylót, mire halljuk a túloldalról, hogy „…úgy elszállok, mint a fecske, odafenn, a magas égbe!” No, nem is kérdeztünk semmit! Aztán megint gebasz: a Kálmán a következő héten mit küld fel a vizeletmintás dobozban? Vizeletet! A zálattya! Oda a jó munkakapcsolat.

Ennyit az alkoholról dióhéjban. Vagy inkább kupicában.

A drog a következő. Ez tiszta sor, ez valóban a miénk. Ki is tudná jobban teríteni, nem igaz? Minden évben megfognak egy-két zsandárt némi porral a hátsó ülésen, hogy a varánusz fúrna odút a hasába az ilyennek!

Osztán ott van az écc! Hát, kérem. Mi a nyikorgós, édesbús, fakeresztes falusi búbánat közöm van nekem az écchez? Nem vagyok én olyan, meg remélem maguk se! A szógálati gumit is remélem, felveszik, ha otthon köll oszlatni a tömeget, vagy idegenbe szakadtak családibékefenntartásra. Há’ mijé a pandúrnak köll azt szajkózni, hogy „ne fújj lufit, húzzá gumit!” Arra van a cociálismunkásosztály. Az éccel az a baj, hogy belemegyen az ember véribe, osztan ott elterjed, mint a rémhír. És akkor már nagyon jó orvos kell oda, hogy azt kiszedje. Meg türelmes, mert nem elég ám a vért átszűrni, de aztán még a zaccot is meg kell turkálni körömcsipesszel, mert olyan kicsi az éccvírus, hogy azzal lehet csak kivenni. Szóval annyira macerás gyógyítani, hogy nem is éri meg! Csak a Bin-Láden bírta megfizetni, oszt abból is mi lett! Nem bír magával, mert úgy átszűrték a vérit, hogy kinn maradt a hemoglóbusz.

Na, szóval ezt, amit elmondtam, ezt köll oktatni a csemetéknek az oskolában, munka után, ingyé. Jelentkezik valaki?

Nem, Kálmán, magával befürödtem tavaly! Mondom akkor is, hogy DADA-program van. Mondja oké, osztán megjelenik a képzésen a megyei elv… elöljárók előtt fehér köpenyben, fityulával. Hogy jött a dadaképzésre, merthogy ő már látott szülést, le is vezette, csak most már szeretné tudományosan utólag a know-how-t is megtudakolni, hátha adnak róla papírt, és akkor a hobbija lehetne a szakmája, amitől boldog lenne, mint reklámanya az új Ciftől. Mondja neki az Őragy Úr, hogy az a BÁBA-képzés, maga őzlábgomba! Jaaa! Akkó meg az akar lenni. Vagy szoptatós dada, de amikor ezt ki akarta fejteni, elhajtották, mint hegyi olasz a malacot.

Szóval más valaki?

Senki többet, harmadszor?

Jó, akkor én megyek.

Az Irgalmatlan Szűz Mária Leánynevelde tizenharmadik és tizennegyedik osztálya kérte az oktatást, hadd lássam csak a levelet még egyszer… Aha, „tizenhét-tizennyolc éves szűzeink épülésére.”

Hát, ez rám maradt…

NAAAAAA! Ne tülekedjenek már!